HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Dead Shadorick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dead Shadorick

avatar

Hozzászólások száma : 10

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2000/3000  (2000/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő125
Befolyás30+50
Intelligencia75

TémanyitásTárgy: Dead Shadorick   Kedd Júl. 21, 2015 9:45 pm

Valódi név : Dead Shadow Erick

Használt név : Dead Shadorick

Faj : Ember

Kaszt : Fejvadász

Rang : Kardforgató - kapitány

Nem : Férfi

Kor : 27 éves [született: június 11.]

Származási hely : East Blue – Egy névtelen sziget

Felszerelések : Egy lopott kard, továbbá van egy dögcédulája, amelyet mindig hord. A cédulán egy nagy D és S betű van, aranysárga színekkel gravírozva.

Kinézet : A haja színe egészen az ezüst szürkétől a kissé világosabb barnáig terjed, ez leginkább attól függ, milyen a megvilágítás. Szemének színe kék, ám tekintete folyamatosan gyilkolási vágyra utal. Nagyjából 210 centiméter magas, erős, kigyúrt testalkattal. Általában egy narancsszínű pólót és felette egy számára különleges jelentéssel bíródzsekit hord, melynek velejárója egy kis szőrmecsuklya.

Jellem : Bár szeméből sugárzik az ölni akarás és szó mi szó, ha érdekei úgy kívánják gondolkodás nélkül képes embert ölni, mégsem kezdeményez sohasem, általában csak az események áldozata, amit próbál a számára legjobban kialakítani. Senkivel nem akar barátkozni, de ellenségeskedni sem, csupán a saját létfennmaradása érdekli, nem akar sem hírnevet, sem pedig pénzt, csak épp annyit, amennyi kell, egyszóval a jól megszokott érdekember.


Előtörténet

27 éve egy teliholdas éjjelen születtem. Talán kicsit meglepő, de az első dolog, amit megláttam nem édesanyám arca volt, hanem a rám őrülten mosolygó hold képe.  Ez az egyetlen dolog, amire emlékszem az életem hatodik éve előtti időről.

Minden mást az engem nem sokáig nevelő „anyám” mondott el nekem. A hölgy nem igazán tartott sokra, tekintve, hogy neki rengeteg dolga volt, én pedig hátráltattam. Mivel fiatal voltam és akkor még élettel teli, édesanyám naponta csak egyszer adott enni, hogy evvel is kevesebb kárt okozzak. Egy poros kis szobában laktam egy elég régi és kicsi ágyban. Magasságom már akkor is az átlag felett járt, pedig alig ettem. Így erről csak is apám génjei tehettek, hisz anyám sem volt túl magas. Végül aztán tíz éves koromban az egyetlen nő aki „törődött velem” is elhunyt.

Halálát követően a vagyonát, melyeket nélkülöző évei során félretett, egyetlen rokonaként örököltem meg, így pár hónapig még mindenképpen életben bírtam maradni. Szerencsére, még mielőtt éhen halhattam volna a város rendezett egy kisebb bulit, ahol reményeim szerint találhattam volna egy megfelelő felnőttet, aki tovább nevel. Hiszen az ehhez hasonló rendezvényeken igen sokan jelennek meg és kizárt, hogy ne legyen köztük pár pénzesebb ember, akinek az álma az volna, hogy egy gyermeket felneveljen. Elmélkedtem én. A buli nagyon jó volt, s ahogy azt reméltem igen sokan voltak jelen. Ám egyszer csak egy nagyobb üzleten akadt meg a szemem. Többen is vártak ott a sorukra, pedig csak egy öreg banya volt a sátorban, ám mellette rengeteg dolog volt megtalálható, egy kártya pakli és egy üvegkristály hevert az asztalon, az égő gyertyától egyik sem túl messze.

A kicsike asztalon az asszony tenyérjóslást végzett, de a közelében található polcok tartalma arról árulkodott, hogy ő valamiféle boszorkány. Magukon a polcokon vastagon állt a por, ám a tartóedényeken egy szem piszok sem volt lelhető. Minden esetre tartalmuk elég visszataszító volt, különféle belső szervek és akár kisebb testű döglött állatok is helyet foglaltak. Végül, mikor megláttam a hatalmas betűkkel kiírt „első jóslás ingyen” feliratot, én is úgy döntöttem beállok a sorba.
Nagyjából fél órát vártam a soromra, amikor én következtem. Határozott léptekkel indultam meg a nő felé, ám annak egy méteres körzetében érezni lehetett valami megmagyarázhatatlan dolgot, melynek hatására egy pillanatra megtorpantam. A levegő jéghideg volt, olyan volt, ami a testedbe akar mászni, be egészen az agyadig, hogy ott egy kényelmes kanapén kutasson az ember gondolatai és emlékei közt. Nem tudom sikerült-e bejutnia, de nem is érdekelt, kizártam a jelenséget, és a kissé elhasználódott székre leülve üdvözöltem a jósnőt.

- Jó napot! – Üdvözöltem illően. Az öreglány szája kisebb mosolyra görbült, ami bennem kényelmetlen érzést keltett. Nem is kellett sok, a boszorkány szóra nyitotta a száját.
- Milyen fiatal, mégis illemtudó, minden bizonnyal gazdag nemesek a szüleid, jól gondolom? – A görbe mosolya egyre szélesebbre húzódott, én pedig még idegenebbnek éreztem magam a helyszínen. Még talán igaza is lehet, azonban ha szavait úgy értelmezzük, hogy gazdag környezetben nevelkedtem, akkor hatalmasat tévedett. Hiszen egyetlen szegény nő nevelt, amíg meg nem halt, de az semmit se tanított nekem az illemről, mindezt magam tanultam, abból, ahogyan a felnőttek viselkednek.
- Nem tudom. – Feleltem neki komoly arccal, majd látva kissé meglepett arcát hozzáteszem. – Tudja, nem ismerem a szüleimet, a nevelőm pedig pár hete halt meg. – Adtam tudtára a kissé rosszul értesült hölgynek. A szemében láttam, hogy kissé csalódott, valószínű borsos jutalmazást remélt csekély munkájáért. Végül rövidke hebegés-habogás után magabiztosan megszólalt.
- Nyújtsd ide a tenyered. – Amint a parancsot kiadta én engedelmeskedtem is neki, kissé piszkos tenyerem átnyújtva neki, ő alulról megfogta a jobb kezével. Nem tudom, hogy más emberek érintése milyen, de azt éreztem, hogy ennek a nőnek a keze valami jéghideg, ám ami ennél is érdekesebb volt, a hideg nem csak a kezemben volt érezhető, hanem az egész testemre kiterjedt és folyamatosan éreztem azt. Végül rövid idő múltán a nő szemét lehunyta, majd kinyitotta. Bár senkivel nem cserélt helyet, mégis úgy éreztem egy másik élőlénnyel beszélek.
A múltad sötét, még magad sem tudod mi történt veled, ahogyan más sem. Jelenleg csak szülőt keresel, aki felbírna nevelni, de megmondom, neked nem fogsz találni. A jövőd vérrel és halottakkal van teli, a legtöbbjüket Te magad intézed el, sötét és romlott lény leszel, érzelem és bármiféle emberi érzés nélkül. – Hangja egész végig túlvilági volt, ám az utolsó pár szónál elcsuklott. Végül ő is magához tért és majd hogy nem kiabálni kezdett. – TAKARODJ INNÉT! – Gyerek fejjel nem bírtam mást tenni, távoztam a helységből és a felnőtt szavaiban nem bízva tovább kutattam a megfelelő embert. Ám, akár hogyan is kerestem, nem találtam szülőket, bárkik felé is közeledtem, már volt egy gyermekük, illetve majd csak később szeretnének gyereket, de azt sem szinte félig felnőve. Végül a kis rendezvényről is egyedül kellett távoznom.

Ezek után még pár napot egyedül töltöttem, majd döntenem kellett. Valahogy munkához kellett jutnom, annak érdekében, hogy életben bírjak maradni, ám mégis hol bírnának ellátni engem olyan feladattal, amivel meg is tudnék birkózni. A tengerészeknél nyilván csak útban lennék, így oda nem mehetek, ám törvényt sem akarok szegni, így kénytelen leszek a rablásról is lemondani. Nem tudtam mihez kezdjek, így inkább eladtam a házat, hogy „előző életemből” ne emlékezzek semmire. Elég sokáig vándoroltam a házért bezsebelt pénzzel együtt, ám végül találtam egy megfelelő helyet. A szülőfalumtól távol egy erdő kellős közepén találtam egy közepes méretű viskót.

A házról látszott, hogy egyetlen ember készítette és ő maga nem értett nagyon a dologhoz, de igyekezett. A ház körüli fák nagy része ki volt vágva és valami fertelmes szag terjedt a levegőben, de nem törődtem vele, bekopogtam a faházba. Bentről nem jött ki semmiféle hang, újból kopogtam, de megint semmi. Az épületbe lépve azt vettem észre, hogy ez a hely bizony, elég rendezetlen mégis alig van benne valami. A ruhák a földön hevertek, a kandalló sem épp a feng shui szabályai szerint volt elhelyezve, ám hogy az ágy mit keresett a szoba méretű ház közepén azt sosem találtam meg. Miután behatoltam a nem épp bombabiztos helyre, pár percre rá ajtónyikorgásra lettem figyelmes.

A dolgok elég hirtelen történtek, az egyik pillanatban még nyugodtan álldogálok a házban, a következőben pedig egy kard szegeződik a nyakamhoz. A szemem meg sem rendült, már nem féltem a haláltól, talán csak egy megnyugtató érzés lett volna szörnyű életem után és ezt a férfi is észrevette.
- Nem félsz?– Kérdezte először igen furcsa tekintettel, minden bizonnyal nem ilyen reakciót várt, de ettől függetlenül nem vette el a torkomtól a fegyvert. – Mit keresel itt? Na meg, úgy egyáltalán ki vagy te? – Kérdései nem igazán leptek meg, hiszen mindenki ezt kérdezte volna egy idegentől. Továbbra is nyugodt voltam, majd miután jól átgondoltam a válaszom,feleltem neki.
- Nem, nem félek a haláltól, vele már megbékéltem ellenben az élettel. Az életem szörnyű volt, így ha valaki el akarja venni, hát tessék. – Mondtam neki, miközben szememből látszott, hogy komolyan beszélek. – A nevem Dead Shadorick, a nevelőm meghalt a szüleimet nem is ismerem és most a megélhetésért keresek valami munkát. – Feleltem a középkorú férfinak, mire ő elmosolyodott. A veszélyes eszköz, még mindig hozzám volt szegezve, de korán sem lehetett érezni azt, hogy az úr képes lenne végezni velem. Rövid ideig még mosolygott, majd meg is szólalt.

- Ami azt illeti, nem vagyok valami jó szakács, sem pedig valami háziasszony, a munkáért cserébe pedig bírok adni szállást, ételt és az életed. Meg, ha nagyon jól végzed a dolgod, talán egy-két dolgot taníthatok is neked. – Találkozásunk nem volt felhőtlen, de a legrosszabbnak sem mondanám, inkább egy normális első lépésnek nevezném, egy betörővel szemben. A fontos beszélgetés után lett lakásom és éhen sem haltam, más dolgom nem is volt, mint rendben tartani a házat, ami önmagában nem is volt nehéz, hiszen elég kicsi viskóról beszélünk. Ám a főnököm elég elfoglaltnak tűnt, így neki nem volt ideje ezeket a dolgokat elvégezni, ennek ellenére néha éjjelente megtanított a kardforgatás mesterségére. A házimunka miatt a kondícióm elég sokat javult, ráadásul szabadidőmben is végeztem kisebb edzéseket, amiknek hála elég erős lettem.

12 éven keresztül etetett és edzett a férfi engem, akinek még tulajdonképpen a nevét sem tudtam. Valamiért sosem terelődött rá a téma, se a nevére, se a korára, sem pedig a munkájára. Sosem érdeklődtem, hogyléte felől és ő se mesélt gyerekkoráról. Tulajdonképpen semmit nem tudtam róla, mégis éreztem, hogy mellette van a helyem. Talán az állatoknak szoktak ilyesfajta ösztöneik, lenni, de engem nem igazán érdekelt, hogy ember vagyok-e vagy inkább állatszámba vesz-e főnököm. Aztán egy napon látogatók érkeztek hozzánk.

Mi mások lehettek volna, kalózok a falu nagy részét kirabolták és rengeteg embert öltek meg. Igaz, ami igaz, ebben a mészárlásban benne volt az is, hogy a szigetnek nem volt tengerészeti szállása, így semmiféle rendfenntartó egysége sem. A banditák sajnos bennünket is megtaláltak, ám mesterem karddal vette fel a harcot velük. Keményen harcolt, ráadásul több férfit is likvidálni tudott, ám egy sunyi lövész vállon lőtte, majd társai végeztek vele. Engem igazából nem érdekelt a dolog, hiszen addig sem engemet piszkáltak, ami külön öröm volt számomra. Ám én is sorra kerültem, így nem tehettem mást, cselekednem kellett. Nem volt sem fegyverem, sem kardom, a vérre szomjazó férfiak pedig kardjukat nyalogatva jöttek felém.

Már épp azt hittem, hogy vége az életemnek, amikor egy fiatal nő lépett közbe a dolognak. Feje búbján kalózkalap volt, ám testét egyetlen seb sem borította. Öltözéke arról árulkodott, hogy ő is a banda tagja lehet, szavai pedig arról árulkodtak, hogy a csapat vezetőségének tagja lehet. A hölgy rám nézve újabb szavakat ejtett ki.  Társainak azt a parancsot adta ki, hogy hozzanak engem is.
Engem nem igazán hatott meg az, hogy kikkel is kell mennem, hisz eddigi életem is a körülmények uralták, melyeket sosem magam irányítottam. Ki tudja, talán még könnyebb dolgom is lesz a törvényen kívülieknél. Magamban csak egyetlen dolgot szögeztem le, méghozzá azt, hogy nem fogok részt venni a mészárlásokban. Legalább is ekkor még így véltem.

Végül saját lábaimmal sétáltam fel a hajó fedélzetére, aminek a csaj eléggé örült, majd a legénységnek egy rövidebb beszédet tartott, mint kiderült itt ő a kapitány. Hogy ezt bájával vagy erejével vívta ki, nekem teljesen mindegy volt, hiszen a kalózok életében nem igazán akartam részt venni. A vezérasszony nem igazán emelt ki a sorból, így egyértelmű volt, hogy magamnak kell szállást keresnem. Éjjel a fedélzeten aludtam volna, ám a kapitány jött oda hozzám.
- Van az enyém mellett egy szoba. Az első tiszt lakna ott, ám minden éjjel részegre issza magát és valahol a fedélzeten alszik. Ha gondolod, ott aludhatsz, megengedem neked. – Szavai után követni kezdtem, hogy bebírjak menni az általa felkínált szobába. Az ajtó küszöbét átlépve egy elég sűrűn rendezett asztalt pillantottam meg. Két fegyver, vagy három tár golyó, pár papír, egy gyertya és még sok más kacat volt rajta. Egy újabb lépést téve észrevettem, hogy jobb kéz felé nagyjából fél méterre tőlem egy ágy van, a falon dísznek egy nagyobbacska kard volt tokkal együtt. Végül befejeztem a tárgyak felmérését és inkább az ágyba fektettem testem. Kezeimet a tarkómra fontam és ujjaimat összekulcsoltam, majd a plafont rövid ideig bámulva elaludtam.

Még a nap sem kelt fel, hangos csörömpölésre lettem figyelmes. A csipám azonnal kinyílt a zajra, majd rögtön fel is ültem az ágyban és vártam a folytatást. A hang egyre közelebb és közelebb jött hozzám, egészen addig, amíg az ajtóig nem ért. Az ajtónál aztán hirtelen megállt és szinte fölcsapta az ajtót. Egy körszakállas harmincas éveiben járó fazon jött be a kis helységbe, majd hatalmas szemekkel tekintett rám. Eléggé meglepődött, hogy itt vagyok, de ez engem nem igazán zavart. Viselkedéséből azt vettem ki, hogy hamarosan támadni fog, úgyhogy végig harcra készen várakoztam

Az úr nem is habozott, azonnal egy jobb egyenessel akart megkínálni, amit én a bal kezemmel hárítottam, majd kissé felkelve jobb kezemmel a mellkasánál fogva erősen meglöktem és erre ő hátrébb lépett. Ezután felálltam az ágyra és a falra akasztott kardot levéve onnét kihúztam a hüvelyéből és az ember felé szegeztem. Bár épp most készült volna egy kemény rohamra, inkább megállt, semmint belerohanjon a szúró eszközbe.

- Én most elmegyek és itt nem történt semmi! – Mondtam, majd a kardot folyamatosan a torkához szegezve kisétáltam az ajtón. Az ajtót óvatosan becsuktam, majd a fedélzetre siettem és tovább folytattam a pihenésem. Szerencsére az első tiszt nem hozta fel a dolgot sem másnak sem máskor. Nyilván nem volt számára kellemes dolog, hogy egy újonc a szobájában pihent és megúszta büntetlenül.

Hónapokon keresztül ismerkedtem a kalózbanda tagjaival, de senkivel sem kötöttem barátságot, ha pedig harcra került sor, általában az első tiszttől lopott kardommal védekeztem, már ha az ellenség eljutott volna hozzám. Legtöbbször nem akartam az elleneink útját állni, ők mégis megtámadtak és küzdelmeimnek az lett a vége, hogy a vérbe fagyva végezték. A kapitányasszony is a hátsó sorból figyelte a harcokat, ám az első tiszt általában legelöl küzdött.

Természetesen nem csak az első esti összetűzésem volt avval az ominózus emberrel, hanem ha lehetősége adódott rá, akkor elnyomott és eléggé leszólt. Általában szó nélkül tűrtem sértéseit, így nem igazán lehetett rám panasz. A Kapitányasszony elég sokszor beszélt velem és általában csak a jó tulajdonságaimat ajnározta. Olyan volt, mintha egy komolyabb kapcsolatot szeretne velem létesíteni, ám nekem ez nem igazán tetszett, így valamilyen mondvacsinált okot felhasználva leléptem, ha tehettem.
Fél év ott töltött idő után a kapitányasszony érdekes dolgot jelentett be. Méghozzá azt, hogy a szokásos 1. tiszti rangért folyó párbaj lesz másnap. A két résztvevő Én leszek és a jelenlegi 1. tiszt. Nem értetem a dolgot, ezért miután végzett a beszédjével félrehívtam és érdeklődtem a dolog iránt. Elárulta, hogy minden fél évben egyszer rendez egy ehhez hasonló dolgot, hogy a legénység harci kedve és bizalma az 1. tiszt iránt töretlen maradjon, de természetesen, ha nyerek, én leszek az új 1. tiszt, ez a harc az egyik fél
haláláig tart.

Nem igazán örültem, hogy küzdenem kell, de talán nem is volt olyan rossz, hiszen így bosszút állhattam azért a sok szóért, amikkel ócsárolt. Másnap a hajó fedélzetén sor került a küzdelemre.
Ott álltam a férfi kardjával, nála pedig csak a fegyverei voltak. A kettőnk közti táv nagyjából 10 méter volt, így hatalmas előnye volt a távolsági fegyverével. Valamilyen megfelelő tervvel kellett előállnom, de az egyelőre nem volt. Valahogy közel kell kerülnöm hozzá, hogy legyen esélyem ellene, de mégis hogy kéne. Egy igen meglepő tervre szántam el magam, majd mikor a Kapitány jelt adott el is kezdődött a küzdelem.

A kardomat beledöftem a hajó fedélzetébe, amin az ellen felhúzta szemöldökeit, majd a két kezemmel rátehénkedtem a kardra és azon rugaszkodtam el a levegőbe, majd egy kis légi bemutató után a kettőnk közti távolság két méterre csökkent.  Az ez utáni lépésem leginkább a teljes letámadáshoz bírnám hasonlítani, ami tulajdonképpen abból állt, hogy a férfit fellöktem és a földre kényszerítettem. Ám ekkor az úr már magához tért és egy golyót eresztett belém, szerencsére nem érte olyan fontos szervem, ugyanis a szerencsétlen helyzetben a keze és vele együtt a pisztoly is a vállamnál volt. A lövéskor a vállamba hatalmas fájdalom hatolt, de tudtam nem szabad átadnom magam az érzésnek, így higgadt maradtam és a férfi hasába könyököltem majd utána a fejemmel megfejeltem az övét. Ekkor aztán a férfi kezeihez nyúltam, ám ő ismét lőtt, most már pontosabban célzott és sikerült lyukat égetnie a kezembe egyik golyójával, mi több még az arcomat is súrolta a lövedék. Ekkor eszembe jutott egy eléggé durva ötlet, ám más lehetőségem nem volt a túlélésre.

A lövés után természetesen felordítottam, majd fejem hirtelen előre lendítettem és a férfi homlokába mélyesztettem a fogsoromat. A tiszt felordított, én pedig egyre erősebben és erősebben haraptam a bőrét, majd hosszas civódás után felemeltem a fejem és kiköptem a darabot, majd a fejemmel még megfejeltem a sebesült részét. Ezt már nem bírta tovább és kimúlt. Ám nem, ennyi nem volt elég számomra, lassan visszasétáltam a kardomhoz, majd a kardommal visszatérve a fickó fejét levágtam.

A párbaj véget ért és kénytelen voltak egy új 1. tisztet köszönteni a soraikba. Az ilyenkor várt vastaps helyett gyászhangulat lett úrrá a közönségen, talán a cselekedetem elég unszimpatikussá tett engemet. Nem igazán érdekelt a dolog, inkább az orvosiba siettem, ahol már várt engem a hajóorvos és el is látott.
22 és fél évesen elég nehéz volt egy hajón 1. tisztnek lenni, ám nem is igazán érdekeltek a kötelességeim, a banda meg volt nélkülem is. Mivel nem akartam hasonló párbajokban részt venni, ezért különleges edzéseken vettem részt, miközben a „főnököm” egyre csak nyomult és nyomult, egész addig, amíg bele nem egyeztem, hogy komolyabb kapcsolat alakuljon ki kettőnk között.

Ezek után az edzésre egyre kevesebb időm maradt és a szokásává vált, hogy beszédei előtt izgalmait egy csókkal vezesse le. Bár máskor is kényszerített erre a dologra engem nem igazán érdekelt. A szívem nem kezdett el hevesen verni és nem is igazán kedveltem, de ezt neki nem is kellett tudnia, illetve lehet, hogy tudta, de nem érdekelte. Az edzések aztán meghozták az eredményét és kétévnyi próbálkozás után sikerült lelépnem a hajóról.

Az első városba érve rögtön rájöttem, mivé is lettem, egy hontalan senkiházi csavargóvá, mint azelőtt. Akkor még úgy gondoltam, nem kellett volna lelépni a hajóról, ám fél év múlva megtaláltam a hivatkozásom. Egy napon egy körözési plakátot láttam 50.000-s vérdíjjal rajta egy igen bamba képű emberrel.
Pár óra múlva pedig ugyanezt a férfit, tekintete a földet szántotta, de nem tűnt bűnözőnek, ám erről nem nekem kell dönteni, így én csak azt tettem, amit más is. Végeztem vele, természetesen nem szemtől szembe, hanem hátba szúrtam a figurát. Bár csak egy helyi bandita volt, azért többet vártam volna tőle. Miután az első ilyen jól ment egyre több és több törvényen kívülit cipeltem a bázisra. Nem kaptam értük sok pénzt, de meg bírtam élni belőlük. Egy napon aztán összegyűlt egy hajóra való pénz. Mivel tudtam, hogy az igazi nagyhalak a tengeren vannak, így kihajóztam. Minden „jolly rogeres” hajót levadásztam, ám csak két ellenféllel találkoztam.

Az első egy nagydarab elég beképzelt figura, a fején 100.000 ßelli volt, de máris úgy érezte ő lesz itt az istencsászár. Szó, mi szó volt is mire felvágnia, hiszen elég nagy legénységet sikerült összegyűjteni. Vagy kéttucatnyian lehettek, ám balszerencséjükre egyikük sem volt lövész. Haláli nyugalommal az arcomon feljutottam a hajóra és vártam elleneim támadását, a kapitány intésére, először hárman jöttek felém, úgy rohantak, mint az örültek, így nem volt nehéz egy kis tempót felvéve végezni az egyikükkel, majd a másik támadását hárítani utána. A harmadik kardjával egyenesen a szívembe akart volna hatolni, de a sajátom útját állta, majd hirtelen ellöktem a kardját a közelemből és lesújtottam rá. Az utolsó azt akarta volna kihasználni, hogy a kardom épp az ellenfelem testében van, s így nem bírom olyan hévvel mozgatni.

A fickóval együtt előrelendültem, majd a kardomat gyorsan kihúztam belőle és az utolsó ellen indultam harcba. Az úr ismét szúrni akart volna, ám én kitértem a vágás elől és levágtam a fejét. Ekkor a kapitány kilépett a sorból és kíméletlenül elkezdett rohanni felém, a fedélzet a talpam alatt remegni kezdett, én pedig a kardjának útjából kitérve átdöftem az ellenfelem testét.
A második hajón mindössze hárman voltak, az egyikük fején 100.000 Belli vérdíj, ám itt már lövész is volt. Valamiért nem igazán tetszettek a lövészek, bár, ha sikerül közel férkőzni hozzájuk, nyilván jó fejek, de egyébként inkább kerülöm őket. A hajóra lépve a lövész rögtön célba vett, majd figyelmeztetésként egy golyóval meghorzsolta a koponyámat. Az arcom továbbra is kifejezéstelen volt, majd se szó se beszéd megindultam feléjük.

Az egyik idegesebb alak nekem rontott a kardjával, én pedig kivédtem a támadását, majd egy gyors ellentámadással végeztem vele. A testét tulajdonképpen pajzsnak használtam, hogy a lövész ne támadjon, majd nyugodtan mellé sétáltam és levágtam a fejét. Már csak a kapitány volt hátra, aki elővette a kardját, majd egy elég gyors és erőteljes támadást indított felém.
Alig bírtam hárítani, de már jött a következő csapás és a következő, folyamatosan életveszélyben éreztem magam, ha nem vagyok résen akár többször is meghalhattam volna, de szerencsére elég gyors voltam és türelmes, hogy megvárjam azt a pillanatot. Támadássorozata igen hosszú volt és közben a védelme is fenn volt tartva, ám amikor a hosszú sorozatnak vége szakadt a védelme alaposan leengedett, én pedig bevittem a végezetes támadást.

A jelenlegi úti célom Conomi Szigete, ahol leadom az elkapott kalózokat és ki tudja, talán egy időre le is telepszem.
Vissza az elejére Go down
Kuzan

avatar

Hozzászólások száma : 77

TémanyitásTárgy: Re: Dead Shadorick   Szer. Júl. 22, 2015 1:51 am

Kedves Shadorick!

No szeretnélek üdvözölni az oldalon! Az előtörténetedet sikeresen végig olvastam, s azt kell, hogy mondjam meglehetősen sötét és magányos múltad volt, ám reméljük, hogy ez a közeljövőben megváltozik. Nincs benne sok helyesírási hiba és elírás, és ráadásul jó hosszú is, ami egy külön piros pont. Szóval nagy örömmel közlöm veled a jó hírt, hogy ezennel az előtörténetedet ELFOGADOM!

A karaktered meglehetősen harc edzett és megjárt ezt azt. Arra jutottam, hogy a 4. szint kezdésnek jó lesz.

Kaszt: Fejvadász
TP: 2000
Szint: 4
Pénz: 50 000ß
Vérdíj: 0 ß

Erő: 125
Intelligencia: 75
Befolyás: 30

Miután elkészítetted az adatlapod itt, már játszhatsz is!

Ne feledd, különleges nyitó-akciónk keretében van 1(havi)+1(bónusz) pörgetésed a szerencsekereken

Jó játékot, és kellemes időtöltést!
Vissza az elejére Go down
 
Dead Shadorick
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» The Walking Dead - Élőhalottak # FRPG
» [Küldetés] WANTED - Dead or alive

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: