HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Urgathoa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Urgathoa

avatar

Female Hozzászólások száma : 4

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2000/3100  (2000/3100)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő90
Befolyás60
Intelligencia110

TémanyitásTárgy: Urgathoa    Hétf. Jún. 22, 2015 6:48 pm

Név: Urgathoa
Faj: Ember
Nem:
Kor: 26
Kaszt: Kalóz
Rang: Szabadúszó
Mesterség: Harcművész, Szakács, Szerencsejátékos
Származási hely: Mock Town, Jaya
Tarózkodási hely: West Blue
Felszerelés: Egy saját, kézzel írott szakácskönyv, a saját receptjeivel. Cinkkelt kockák, jelölt kártyák.
Képesség: Egykezes önvédelmi harcművészet. Mesterszakács. Profi játékos: Rulett, Black Jack, Texas hold ’em póker.

Kinézet: Urgathoa egy meglehetősen alacsony, úgy 150 centiméter magas lány, vékony, ám kissé húsos, és nagyon csöcsös. Rózsaszín haja egyenes szálú, a válláig ér, és fején kétoldalt, hátul, a tarkója tetejénél egy-egy bogyóba fogja, melyeket kendővel fed le, és piros szalagokkal rögzít. Rózsaszín szeme alaphelyzetben tágra nyitott, amitől arca kislányos ártatlanságban tündököl, de összehúzva szemeit úgy néz ki, mint bármelyik felbőszített nőszemély.
Ruházata egy fehér kínai ingből áll, felfújt vállakkal, amiket ugyanúgy piros szalaggal köt meg a válla alatt. Erre az ingre egy kínai ujjatlan kabátot húz, magas, szoros gallérral. A sötétbarna kabát aranyszín szegélyéből tüskék rózsaág motívumok szaladnak ki, ezt kiegészítendő Urgathoa a kabát közepére, mellei közé egy rózsát tűz. Alul egy világoszöld szoknyát hord, és zárt, barna saruban jár.
Urgathoa érdekessége, hogy bal csuklóján egy bilincs van, lánccal, míg jobb karja könyöke fölött véget ér, a maradéka pedig hiányzik. Jobb karjának maradékát mindig fásliba kötve tartja.
Spoiler:
 

Jellem: Urgathoa egy végtelenül önfejű, önző, és opportunista nőszemély. Sok mindenre képes, hogy elérje a céljait: hazugság, csalás, zsarolás, megvesztegetés, fenyegetés, és még lehetne sorolni. Életének két hajtóanyaga a szakácstudomány, és a szerencsejáték. Legalább az egyikben hírnévre szeretne szert tenni, de az sem baj, ha mindkettőben.
Hamiskártyázásai miatt bűnözőként ítélik meg, ezért nem szívesen látott vendég úgy nagyjából sehol sem, így nem maradt más számára, csak a kalózlét. Kalóztársait inkább tekinti kísérleti patkányoknak, akiken a receptjeit próbálgathatja, és így csak akkor hajlandó egy kalózbandába belépni, ha van a hajón konyha.

Előtörténet:

- Nagymama! Mond el nekem a hegyi remetelány meséjét!
- Nagyon tetszik neked ez a mese, ugye, kis unokám? Ám legyen, elmondom még egyszer, mert annyira szereted.
Egyszer volt, hol nem volt. Élt egy remete a hegyekben. Ez a remete egy asszony volt, és azért vonult önkéntes száműzetésbe, hogy a világ nagy dolgain gondolkodjék. Egyszerre volt filozófus, szerzetes, erdész, szakács, tanár, és orvos. Az emberek szerették őt. Ő ugyan nem sokat járt le a faluba, de az emberek gyakran meglátogatták őt tanácsért, gyógyszerekért, receptekért, vagy azért, hogy oktassa a fiatalokat. Azonban volt egy furcsasága a remetének: a jobb karja tőből hiányzott, csak a válla volt meg. Az a hír járta, hogy azért nincs meg, mert eggyé vált a szellemvilággal, és míg a teste a materiális világban volt, addig a jobb karja a szellemek világában élt. És ezért tudott olyan sokat: mert a szellemek a másvilágon leírták neki a saját bölcsességüket egy könyvbe, és a szemeivel, amik beláttak a szellemek világába, olvasta ezt a könyvet. És azt is mondták még róla, hogy örökké élt! Aki gyermekként szemtanúja volt a remetének, és agg korában újra látta, azt mondta, hogy egy perccel sem tűnik öregebbnek.
- De ha a remete örökké él, akkor apának miért kellett meghalnia? Miért nem tudott rajta a remete néni segíteni?
- Az emberek átlépnek a szellemek világába, kislányom. Lehet ő azért nem hal meg, mert egyszerre létezik mindkettőben. De az emberek teste nem bír sokáig létezni a mi világunkban, ezt a mesét én is a nagyanyámtól hallottam, aki szintén a nagyanyjától hallotta, és ki tudja, hogy ő kitől hallotta. Ha él is ma ez a remete asszony, akkor több mint ötszáz éves!
- De a kunyhója itt van a közeli hegyekben, nem? Néha láttam távolról, és teljesen épnek néz ki. Ha nem lakik ott senki, mégis miért annyira ép?
- Mert néhány hálás falubeli rendben tartja az emlékéért.
- Nagymama! Holnap el szeretnék arra menni! Megnézni a kunyhót közelről is! Lehet, lakik ott valaki! Ha nem is a remete, akkor talán valaki, aki ismerte őt! Lehet ő is olyan okos, mint az a remete olyan régről.
- Nem tudhatom, édes lányom, de ha valóban meg szeretnéd nézni közelebbről, szólj édesanyádnak. Nem árt senkinek se, ha kicsit közelebb merészkedsz. Ha pedig mégis lakik ott valaki, nem hinném, hogy rossz ember lenne, semmi rosszat nem hallani a faluból.
- Anya! Holnap felmehetek a hegyekbe az elhagyott kunyhóhoz?
- De csak ha megígéred, hogy jól viselkedsz ott! Nem hozol el semmit, nem törsz össze semmit!
- Megígérem!
És ez volt az előzménye annak, hogy egy szép reggelen egy kicsi lány az egyik közeli faluból bekopogott az ajtómon.

*

Egy szép reggel volt, mint az összes többi. Nem tudom milyen nap lehetett, nekem minden nap ugyanolyan volt, nem kötöttem semmit sem a hét bizonyos napjaihoz. Minden nap ugyanaz, ugyanazzal a napirenddel… ezért napirend. Egy ugyanolyan nap lett volna, mint mindegyik, ha nem akad meg a szemem valami furcsán. Az udvaromban egy furcsa, apró emberlányka járt-kelt, láthatóan lopakodva, nem túl sok sikerrel, és vizsgált meg mindent, amihez csak hozzáfért. Szinte hozzáért az orra dolgokhoz, olyan közelről nézte őket, több szögből is, pár dolgot meg is mozgatott. Az emberek feljárnak ide rendbe rakni a ház körül, segíteni ebben-abban, főképp azért, mert nincs meg a fél karom, meg, mert valami bölcsnek hisznek… de sose jöttek még ennyire korán, főleg nem a fiatalok… főleg nem ennyire fiatalok. A kislány, úgy fél óra böngészés után, nem zsebelt el semmit, az ajtóm közelébe merészkedett. A kulcslyukon próbált meg leskelődni befelé. Ezt tartottam a tökéletes alkalomnak, hogy rányissak. A kulcslyukon át nem láthatott mást, csak engem, a házam belsejéből semmit, így tovább erőlködött, hogy megpillantson valamit. Észre sem vette, mikor lenyomtam a kilincset, ezzel megmaradt a meglepetés ereje. Az ajtót amilyen hírtelen, amilyen erővel csak bírtam felrántottam. Szerencse, hogy befelé nyílt, nem kellett szegényt orrba vernem. Eltartott egy darabig, mire észrevette magát, hogy még mindig ott hajol előre, és fél szemmel kukucskál be a semmin keresztül, és ajtó helyett immáron én állok előtte teljes valómban. Arca elvörösödött és a terror minden létező jele ült ki rá.
- Én… izé… akartam… nem… szóval… de… hogy… zavarni… és akkor… na…
Kezdett el hebegni-habogni, egy ép életképes mentséget ki nem nyögve, hogy mégis mi a fenét keres itt, mit akar, vagy miért jött egyáltalán.
- Szedd már össze magad.
Szóltam rá, mert így nem jutunk ezzel a párbeszéddel messzire. Kijelentésemtől arcáról azon nyomban eltűnt minden negatív vonás, kiment belőle a szín, helyére végtelen csodálat ült ki, szemei csak úgy csillogtak, két kezét összetette.
- Nahát, bölcs szavaitól máris jobban érzem magam. Köszönöm, tisztelt remete asszonyság!
- Asszonyság? – Gondolom ő is csak a bölcs remetét látja bennem. – Mi az, hogy „asszonyság”? Mégis mit gondolsz, hány éves vagyok?
- A felnőttek azt mondják, hogy több mint ötszáz… de így közelebbről látva magát azt mondanám, hogy kicsivel fiatalabb csak anyukámnál.
- De bunkó, kikérem magamnak! Én itt próbálok megértő lenni, te meg azt mondod, hogy úgy nézek ki, mint egy anyuka?
- Nem sértésnek szántam, elnézést! Szörnyen restellem magam! – Hajladozott bocsánatkérőn.
- Szóval, térjünk a tárgyra. Azért jöttél, hogy megnézz? Nos, valami ilyesmire számítottál?
- Hát… őszintén megmondva én egy idős nénire számítottam, nem pedig egy fiatal nőre. És a monda szerint a karja tőből hiányzik, de magának könyök fölött ér véget. Áh, izé, remélem ezzel nem sértettem meg! – Védekezett kezét kitartva mellkasa elé. – És az a láncos bilincs is a karján, az is furcsa.
- Oh, ez? Ez csak… őőő… a rituálékhoz kell. Igen, rítusokhoz. De, gondolom, addig úgyse lépsz le, amíg nem vagy megelégedve… gyere beljebb, de vigyázz, mert gané van. Sose jön be a házba senki sem, szóval érezd magad megtisztelve. – Remélem, nem ugrálja össze a lakást… és nem kotorászik sokat olyan helyeken, ahol nincs keresnivalója. De egy ilyen kis mitugrász, ki tudja hová fér be a keze, és mennyire messzire bírja nyújtani.
A kislány ragyogó szemmel rohant be a házba, körbefutotta az egészet, hogy porzott belé minden, néha megbotlott a helyenként földre hányt szennyesben, vagy szemétben. A ház nem volt túl nagy. A szoba egyben volt étkező, nappali, hálószoba. Belőle egy ajtó nyílt a konyhába, egy másik a mosdóba. A szoba közepén egy asztal állt, egy szem szék árválkodott mellette. Az ágy a belső sarokban elhelyezve, vele szemben egy ruhásszekrény, és nagyon sok könyvespolc… a tér nagy részét könyvespolcok töltötték ki. Elvégre, én egy remete vagyok, aki sokat tanul, és sokat ír, hogy tanítson.
- Nahát! Még az ágy alatt is vannak könyvek!
- Azok nem...! – Miért néz ez még az ágy alá is be? Talán a mumusoktól akar megvédeni, vagy mi?
- Ezek miért vannak tele alig felöltözött bácsik képeivel?
- Azok a… az anatómiai tanulmányaimhoz vannak!
- Anya-tómia?
- Emberi test felépítése, és működése. Nem gyerekeknek való, nagyon száraz téma. Csak tedd őket vissza, ahonnan elvetted, oké? – Ki kéne dobnom a lányt, nem a könyveket.
- Meséljen magáról valamit! Itt született? Ebben a házban?
- Őőő… igen, amióta az eszem tudom, itt élek.
- És tényleg igaz, hogy örökké él? Emlékszik mindenre a hosszú életéből?
Az ördög vigye el ezt a kölyköt, meg a gyorstüzelésben leadott kérdéseit.
- Nem mondhatnám, hogy minden apró részletére emlékszem. Nem. Néha nagyon homályos képek vannak. De gondolom régen is csak tanulmányoztam a világot, mint most. Meg, mint ahogy azt a jövőben is fogom.
- Ó, akkor maga nagyon okos ember lesz egyszer. Illetve, akarom mondani, már most is, csak akkor még okosabb lesz. Meg tudná tanítani nekem is, hogy hogyan kell örökké élni?
Ilyen kérést. Mikor mész már el?
- Nem, én is csak születtem ezzel valamikor…
- Milyen kár. És mi történt a karjával?
- Ó, ez? – Tartottam fel félig hiányzó jobb karom. – Nem emlékszem, valószínűleg így születtem, vagy már nagyon-nagyon régen elveszthettem. Voltaképp nem is hiányzik.
- És mit csinál idefenn egyedül a hegyekben egész nap?
- Sütök-főzök magamra, igyekszem új recepteket kitalálni, ezeket leírom egy szakácskönyvbe. A harcművészetemet tökéletesítgetem. És ha nagyon nincs mit csinálnom, akkor szerencsejátékokhoz találok ki taktikákat.
- Harcművészet? Egy kézzel?
- Igen, ez egy speciális harcművészet, ami egy kézre van tervezve. Voltaképp önvédelem az egész, az ellenfél erejét fordítom saját maga ellen.  De kezd későre járni, nem kéne már hazamenned?
- Ó, valóban! – Mondta, ahogy kinézett az ablakon. Odakinn már elbújt a nap a hegyek mögött. Szürkület volt. – Csak még egy kérdés. Mi a neve?
- Urgathoa.
- Köszönöm, akkor jó éjt!
- Hazatalálsz egyedül?
- Igen, még nincs annyira sötét.
Azzal búcsút intett, és szaladva megindult a falu felé. Végre elment... vajon jó ötlet volt mindazt elmondanom neki, amit elmondtam? Használhattam volna egy álnevet is. Soha nem hazudtam még egy nap alatt ennyit.

*

- Anya! Nagymama! Képzeljétek, találkoztam a remete lánnyal! Nem is egy idős néni, hanem egy nagyon fiatal lány, és képzeljétek… - És a kislány elmesélte a napi élményeit a családjának, minden apró kis részletet. A két hölgy eleinte érdeklődéssel átitatott arccal figyelték a mesét, ám ahogy haladt a történet, arcukra egyre jobban ült ki a kétség megannyi jele.
- Kis unokám… lehet, hogy az a néni nem az, akinek gondoljuk. Lehet ő nem az a remete volt, akit kerestél.
- Kislányom, mit is mondtál, milyen nevet mondott? Urgathoa?
- Igen! – Ekkor az anyuka kisétált a házból.
A lány a nagyanyjára nézett, de ő sem értette, hogy hová távozhatott. Az anyuka aztán hamar visszatért, kezében egy megsárgult, gyűrött-szakadt papírlappal.
- Mondd csak, így nézett ki az a személy? – Lánya elé tartotta a plakátot. A kislány nem tudott olvasni még, így nem tudhatta, hogy egy kőrözési felhívást lát maga előtt.
- Igen! Ő az! És rózsaszín a haja, meg a szeme.
- Kislányom, maradj itt ma estére. Anyának most jutott eszébe, hogy van még egy fontos dolga, ami nem tűr halasztást.

*

Besötétedett. Gyertyákat gyújtottam, hogy lássak valamit a házamban, de mikor odaléptem az ablakhoz, hogy elhúzzam a függönyt, megakadt valami furcsán a szemem. A faluban még ilyenkor is, úgy látszott, hogy javában ég a világ. Csak úgy ragyogott, mint egy csillag. Talán valami fesztivál van? Nem, lehetetlen, akkor nem közeledne a fényforrás a házam felé. Lehet, hogy ez egy keresőcsapat, akik a kislányt keresik, mert eltévedt? Nem, akkor szétválnának.
Szóval, az egyetlen értelmes magyarázat a jelenetre, hogy az a mitugrász köpött, elmesélt minden részletet a velem töltött idejéről, és a falusiak rájöttek, hogy kivel állnak szemben. Nincs mit tenni, pakolás van. Gyorsan behúztam a függönyt, előszedtem a batyum, és a legfontosabb dolgaimat elkezdtem elpakolni: a szakácskönyveimet, konyhai apparátusokat, a jelölt kártyáimat, a cinkelt kockákat, zsetonokat, ruhákat.
Már majdnem kész voltam, mikor dörömbölni kezdtek az ajtómon.
- Tudjuk, hogy odabenn vagy, te szélhámos! Gyere elő! Add meg magad!
- A fejedből meggazdagszik a falu!
- Gyere elő, és felelj a bűneidért!
- Urgatoha! – Ó, ez a falu bírájának a hangja. Nem sok tárgyalás zajlott le a faluban, de valamiért tartottak egy kinevezett bírót. – Számos becsületes embert megloptál csalással, hazugsággal, és zsarolással, és mikor bebörtönöztek, onnan megszöktél, és csak sejteni tudjuk, hogy mi történt ez után!
- Megölted a remeténket, és felvetted a személyét! Kihasználtad a mondánkat! Megölted a szent emberünket!
- Háromig számolunk, ha addig nem jössz ki, betörjük az ajtót! Egy… kettő… három!
Az ajtót ugyan betörték, de a házat már üresen találták. Életnek, és értékeknek jele nem maradt. Ahogy ott álltak, megfagyott a pofával, a szemben lévő nyitott ablakon át befújt a huzatos szél, és az asztalról egy papírlapot a földre söpört. A bíró felvette a lapot, és hangosan felolvasta azt, ami rajta áll:
„Viszlát, lúzerek.”
Vissza az elejére Go down
Trafalgar Law
Adminisztrátor
avatar

Male Hozzászólások száma : 40
Tartózkodási hely : New World

TémanyitásTárgy: Re: Urgathoa    Kedd Jún. 23, 2015 9:38 pm

Kedves Urgathoa!

Roppant kreatív előtörténettel és egy felettébb érdekes jellemmel gazdagodott az oldal személyedben. Egy dolog amibe belekötnék az a beszédszíned, ugyanis nagyon nehezen olvasható. Megkérnélek válassz másikat, ez a lista talán segít.

Ezen kívül minden klappol tehát az előtörténetedet ELFOGADOM!

Szinted: 4
TP: 2000
Vagyon: 50,000 ßelly
Vérdíjad 500.000
Miután elkészítetted az adatlapod itt már játszhatsz is!

Erő: 90
Befolyás: 60
Intelligencia: 110

Ne feledd, különleges nyitó-akciónk keretében van 1(havi)+1(bónusz) pörgetésed a szerencsekereken.

Jó játékot, kellemes időtöltést kívánok!
Vissza az elejére Go down
 
Urgathoa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: