HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Elsa White - Morinas

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Morinas

avatar

Male Hozzászólások száma : 36
Kor : 26

Karakterlap
Tapasztalatpont:
3260/4500  (3260/4500)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő125
Befolyás80
Intelligencia125

TémanyitásTárgy: Elsa White - Morinas   Kedd Jún. 16, 2015 1:11 pm

Név: Elsa White -Morinas
Faj: Ember
Nem:
Kor: 22
Rang / Szakma: Haditengerészeti Kapitány (4. szint) /Kardforgató
Származási hely: Ohara
Tartózkodási hely: Marineford
Képességek: Pályázat hamarosan
Felszerelés:
- Egy fehér baseball sapka
- Két kard
- Tengerészeti Den Den Mushi
- Log Pose a Grand Linera és az Újvilágra

Kinézete: Kevés híján két méter magas, viszonylag sovány, de inkább átlagosnak mondható testalkattal rendelkező hölgyemény. Ezüst haja és fehér bőre van. Szemei pedig türkiz kék árnyalatú. A haja nagyjából a válláig ér., amit napi szinten ápol és gondoz. Sose kócos, hanem mindig rendezett.

Öltözéke, a szokásos tengerészeti köpeny, alatta pedig általában egy világos kék blúzt hord. Végül egy szürke farmer, és egy fekete cipő. Összesen két kardja, és kardtokja van, s mindkét oldalán visel egyet-egyet. Tehát baloldalt egy, s jobboldalt egy. Utálja a magassarkút, és a szoknyát se szívesen hordja, ám ha az alkalom megkívánja őket, akkor nagy unszolással felveszi őket.

Jellem: Nem hisz az abszolút igazságban, tehát nem bélyegez meg embert csak azért mert kalóz, vagy esetleg más miatt körözik. Továbbá teljesen elítéli azokat a kollégáit, akik feltétlenül hisznek és alkalmazzák is ezt az igazságszolgáltatási módot. Mindig a saját mércéje szerint próbál igazságot tenni, és nem tenni különbséget ember és ember között. Ezalatt nem azt értem, hogy a kalózokat egyáltalán nem ítéli el, de szeret megbizonyosodni arról, hogy az akit éppen letartóztat az megérdemli e. Az igazságért mindezek mellett nem áldoz fel mindent és mindenkit,(Magyarul, nem veszélyeztet ártatlanokat vagy szövetségest azért, hogy elkapjon valakit.) éppen ezért képes morális alapon parancsot szegni.

Személyisége kedves, barátságos és bátran képes kezdeményezni akár beszélgetést vagy konfliktust, ha neki éppen úgy tartja kedve. Viszont meglehetősen prűd, és nem igen foglalkoztatja a szerelmi élet. Imád olvasni, gyakorlatilag minden szabadideje olvasásból áll.

Pályázatok: majd később

Előtörténet:


Jó későre járhatott már az idő. Egy hatalmas tengerészeti hajón utaztam egy légiónyi katonával és megannyi hozzám hasonló tiszttel egy városba, ami pár napja a tengerészet segítségét kérte. Állítólag egy helyi bandita csapat szövetkezett pár ottani kalózzal és ostrom alá vették a települést és annak kőfalait. Sajnos mielőtt bármit egyebet is megtudhattunk volna az adás a két Den-Den Mushi között megszakadt valami miatt, így azonnal indulnunk kellett. A mentőakciót egy jó ismerősöm, már-már mondhatni a mentorom, vezette. Ő pedig nem volt más, mint Ki'Noa Al-Admirális. A férfi már éppen túl járt a középkorán. Férfias arcát beszőtte a borosta, és sötét barna szemei olyan élesen néztek, hogy gyakran már azt hitte az ember, hogy beletud látni a lelkébe. A már őszülődő haját lófarokban hordta. Eléggé magas, legalábbis nálam jó két fejjel biztosan magasabb, szinte úgy kitüremkedik a tömegből, ha valamerre jár. A maga módján rendes embernek tudtam, aki törődött szinte minden katonájával és civillel, azonban az Abszolút Igazság rabja is volt egyben. Feltétlenül elfogadott és teljesített akármilyen parancsot kerüljön bármibe is.

A hajó oldalán a korlátnak támaszkodva figyeltem az esti tengert. A csendet néha egy-egy emberi hang törte meg beszéd, nevetés vagy éppen horkantás formájában. Nagyjából, a mai napot beleszámítva, két nap volt míg odaérünk az East Blue-i szigetre, melyet Dawn Island-ként is emlegetnek. Ha pedig jól emlékszem, akkor valami Goa Kingdom-ot kell megvédenünk. A dolgot alig vártam, mivel már hónapok óta nem voltam bevetésen, és tetszett, hogy végre újra kipróbálhatom magam.

Lassan álmosodni kezdtem, melyet egy jókora nagy ásítással jelzett számomra a testem. Úgy döntöttem, hogy jobb, ha visszatérek a hálókörletembe és nyugovóra térek. Az odafelé vezető úton a még éppen fél-álomban lévő tengerészek egy tisztelgéssel jelezték, hogy ők bizony nem aludtak el szolgálat közben, ám amint elhaladtam mellettük ismét elnyomta őket a fáradtság. A hajón a tiszteknek saját hálókörletük volt, így nem kellett senkivel se osztozkodnom, aminek részben örültem, de azért nem lett volna rossz egy úti társ a magányos estéken. Levedlettem a szolgálati ruhámat, és hálóneműben befeküdtem az ágyba. Nem került pár percbe, és már álmodtam is. Álmomban egy régi emlék tört elő, amivel már gyerekkorom óta együtt élek és heti rendszerességgel vele álmodok.

A dolog jó pár éve történhetett. Lehettem nagyjából hét vagy nyolc éves tán? Ám ami akkor történt belegravírozódott a fejembe. Gyönyörű szép napos idő volt Oharán, én bent olvastam a nappaliban édesanyámmal, akire roppant módon nem hasonlítottam. Kinézetileg gyakorlatilag éppen az ellentétem volt. Napbarnított bőt, éjfekete haj, barna szemek és viszonylag középmagas lehetett. Egyedül a vonalaink és arcunk amiről elmondható, hogy rokoni szálak vannak köztünk. Az itteni tudósokkal dolgozott együtt. Az olvasási szenvedélyemet is több mint valószínűleg tőle örököltem. Napi szinten hozta haza az újabbnál újabb könyveket amiket pár hét alatt kiolvasott és rá pár hétre már újabbak után nézelődött. Édesapámra vártunk, akink már egy órája meg kellett volna érkeznie, ám most valamelyest oknál fogva késett. Egy újabb óra múlva jött csak meg, és az arcán egyből valami kiolvasható volt: a félelem.  A szüleim leültek a konyhában és elkezdtek beszélgetni, én viszont hallgatóztam.
- Tudják!
- De hát... hogyan?
- Emlékszel arra, hogy 6 éve pár tudós elment egy expedícióra?
- Igen, mi van velük?
- Nos, elkapta őket a haditengerészet. Aztán pedig kiderítették, hogy hova valósiak. Legkésőbb holnapra itt lesznek egy flottával, melyet személyesen egy admirális fog vezetni. A legjobb az lesz, ha elmegyünk innen. Csomagoljatok össze. Csak a legfontosabbakat tedd be!

Azzal édesanyám elővett egy bőröndöt és szó nélkül elkezdett belepakolni. Furcsán, értetlenül néztem és követtem az eseményeket. Nem igazán értettem semmit. Kiket kaptak el? Kik jönnek? És miért kell elmennünk pár napra? Richard White volt apám neve. A haditengerészetnél szolgált mint kapitány. Folyamatosan mondogatta, hogy alig várja, hogy én is beálljak tengerésznek. Gyakran próbált segíteni nekem, hogy eltanuljam a kardforgatás alapjait. Az itt lakók vegyes érzelmeket tápláltak iránta. Gyerekfejjel az ember sok mindenbe nem gondol bele. Elfogadja a dolgokat ahogyan vannak, talán ezért se jöttem rá arra, hogy az itt lakóknak az volt a fő problémájuk vele, hogy tengerész volt. Oharán pedig olyasfajta könyvekkel és tudományokkal foglalkoztak amelyeket a Világkormány betiltott.

Édesapám odajött hozzám és leült a földre mellém és beszélni kezdett hozzám

- Szívem, most el kell mennünk innét.
- Miért?
- Mert, el kell költözünk egy másik szigetre.
- De miért? Nem akarok! itt vannak a barátaim. Mi lesz velük? Nem akarom itt hagyni a barátaimat!
- Tudom, szívem. De majd ott is szerzel új barátokat. Meglásd nem lesz olyan szörnyű.

Ám nem igen lehetett bírni velem, próbált fűvel fával rábeszélni, hogy a dolog egyszerűbb legyen, de nem volt már több idő. Szüleim végeztek a pakolással, majd megragadták a kezemet, bármennyire is nem tetszett ez nekem, és elindultunk a város központja felé, hogy egy hajóval olyan messzire menjünk innen amilyen messze csak lehetett. Én az utat végigsírtam, amikor valami olyasmi történt, ami még az én sírásomnál is jóval hangosabban csapta meg az emberek füleit. Hatalmas robbanások, becsapódó ágyúgolyók sipító hangja rázta meg az embereket, akik sikítva menekültek amerre csak bírtak. Édesapám felkapott, és szaladni kezdtünk, de gyakorlatilag nem tudtunk megtenni pár métert, és újabb sortűz találta el a sziget ezen részét. A házak lángokban álltak, és düledeztek össze. Visszanéztem a régi házunkra, amit éppen akkor talált telibe egy ágyúgolyó és darabokra szedte a régi kis viskót amiben laktam.

Olyan gyorsan szaladtunk amilyen gyorsan csak lehetett. Eltellett jó tíz perc mire odaértünk a főtérre, ami már gyakorlatilag romhalmaz volt, és iszonyat sok ember tömörült, hogy bejussanak a kikötőbe, aminek a bejárata pont a főtérre nyílt. Gyorsan odamentünk a sor végére, és mi is próbáltunk bejutni oda. Ám egyszer csak a hátunk mögött egy kimért emberi hang szólalt meg. Hátra néztünk, és rengeteg fehér ruhás alak jelent meg, közölük az egyik pedig hatalmas volt. Lehetett vagy három méter magas, és kezében egy arany csiga virított. Végül felszólalt.

- Oharai lakosok! A világkormány és a tengerészet tudomására jutott, hogy az itteni tudósok tiltott kísérleteket végeznek! Mivel ezek a kísérletek nyíltan veszélyeztetik a Világkormányt és a törékeny hatalmi egyensúlyt, ezennel a sziget és lakosai pusztulását elrendelték.

Azzal intett a katonáinak, akik a fegyvereiket megtöltve a tömeg felé céloztak, és tüzeltek. Egy tucat ember holtan esett össze, és majdnem a triplája ennek valamilyen kisebb-komolyabb sérüléssel „megúszta” az első sortüzet, ám akkor jött a következő. Újabb fél száz halott és megannyi sérült.
Harmadszorra is töltenek, ám ekkor valaki felüvölt.

- ELÉG!

A hang közvetlenül mellőlem jött. Az édesapám volt az. Oda adott anyámnak, majd némán jelezte neki, hogy menjünk. Aztán kilépett a kivégző osztag elé és kihúzta két kardját. A tengerészek meredten néztek a férfira, aki most szembeszállt velük. A magas férfi hideg tekintettel végigmérte az apámat, és így folytatta.

- Richard kapitány. Mégis mit jelentsen ez?
- Ezt én is kérdezhetném! Mi az, hogy a tengerészet odáig süllyed, hogy ártatlan civileket mészárol mint az állatokat!
- Ezek között az emberek között rengeteg szökött bűnöző van aki éppen mentené az irháját!
- Miféle bűnözők?! A legtöbb anya és gyermek, köztük pár tudós!
- Pontosan.
- És erre ez a megoldás?!
- Igen.
- Ha igen, akkor én nem kérek belőle, ezennel kilépek a tengerészettől, és undorodom attól a ténytől, hogy az egész szervezet idáig süllyedt.

A magas férfi csak nézett, majd lemondóan megcsóválta a fejét. Aztán hátra szólt.

- Hadnagy!
- Igen, uram?
- Intézze el ezt a dezertőrt.

Ekkor kilépett egy barna hajú, lófarkas férfi, egy karddal, majd megütközött apámmal. A két férfi hosszasan harcolt, majd egyszer csak a hideg fém áthatolt a testen, mely egykor az apámé volt. A férfi vért köhögött fel, majd hátranézett, a szemei találkoztak az enyémmel. Elmosolyodott, próbált mondani valamit, amit nem értettem, és arccal előre ráesett az útkőre. Többet nem kelt fel.

Ezzel felriadtam. A testemet beborította a veríték a szemeim pedig könnyben áztak. Megtöröltem a szemem, és egy törülközővel a homlokomat, majd ránéztem az órára, mely mutatta, hogy alig egy órával telt el éjfél. Megint ez az álom. Gondoltam magamban, majd hátra dőltem, és elkezdtem vissza emlékezni, hogy mi is történt mindezek után.

Mi már addigra a hajók előtt voltunk, és pár ember választott el minket a felszállástól, amikor egyszer csak ezt mondták.

- A hajók megteltek! Kérem mindenkit, hogy lépjenek hátra.

A tömegből kitört a pánik, édesanyám engem felkapott, és könyörögni kezdett.

- Kérem, csak a gyermekemet! Ne hagyják, hogy itt halljon meg! Kérem!

S ekkor csoda módjára, valaki átvett engem, és feladott a hajóra. Természetesen sírtam, bömböltem, nem akartam ott hagyni a szüleimet, de a kéz erősebb volt mint én, és így felkerültem a hajóra. A hajók elindultak a kikötőből, én pedig az egyiken, tehetetlenül néztem, ahogyan a szigetet szép lassan elemészti a tűz, s vele együtt az anyámat.

A vész azonban nem múlt el, hogy felkerültem a hajóra, a tengerészet észrevette, hogy az Oharaiak, hajókon akarnak elmenekülni, és a nagy tengerjáróik ágyúit egyenesen a menekülő civilekre fordították. Volt a menekülő hajók között utasszállítók, halász hajók, raktárhajók és még egy kisebb hadi hajó is. Én egy közepes méretű halászhajóra kerültem, ami egész jól tudott manőverezni, ám azt is csak korlátozottan, mert teli volt emberrel, ami jelentős nagy súlyt jelentett. A már ismerős sipító hangok újra elkezdődtek, majd egy vízbe csapódó robajjal végzőttek. Célba vettek minket. Ekkor a mellettünk haladó utasszállító találatot ért, majd a találat után még két ágyú golyó belecsapódott, s végül ellepte az egész hajót a láng az utasaival együtt. Négy hajó maradt. Nem telt el sokkal kevesebb idő, és a második utasszállító is találatot ért. Három hajó maradt. Teljes sebességgel próbált a maradék három hajó menekülni, ám a másik kettő jóval nagyobbak voltak, és a teherbírásukat már messze túllépték, így az egyiket gond nélkül utolérte az egyik hadihajó, és megszállva azt leöltek mindenkit aki a hajón volt. Két hajó maradt. S végül, a az utolsó előtti hajó is találatot kapott, aztán elsüllyedt. Egy hajó maradt, amin én voltam. A halászhajó szerencsére gyorsabb volt mint a tengerészek hajói, és az ágyúgolyók elől szépen kitért, így az el tudott menekülni.

Reggel a hadihajón kopogtattak az ajtómon.

- Elnézést, Morinas kapitány. De Ki'Noa Al-Admirális hivatja.
- Köszönöm közlegény, mindjárt indulok.

Felöltöztem, majd egyenesen a parancsnoki hídra mentem, ahol egy hatalmas asztal volt. Az asztalon térképes sokasága, melyeken figurák, hajók és egyebek voltak, az aszal mellett pedig székek, amiken a csatába induló tisztek foglaltak helyett. Középen természetesen az al-admirális.

- Hivatott, uram?
- Igen, üljön le.
- Értettem.
- Akkor most, hogy már teljes a létszám, kezdjük is el a reggeli haditanácsot.

Leültem egy üres székre, úgy hogy nagyjából rálássak a térképekre.

- A szigetet délután négy órára érjük el, ám viszont fél órája jött a jelentés, hogy a bűnözők bejutottak a városba, állítólag belső segítséggel, és elfoglalták a települést.

Az al-admirális ezután szünetet tartott, majd arra a térképre mutatott, ami a várost szimbolizálta és bábukkal bemutatta a tervét.

- A terv a következő. A banditákat segítő kalózok a kikötőt vették blokád alá, így azt át kell törnünk. Miután ez megtörtént, a kikötőben partra szálunk és a csapatainkat három felé osztjuk. Én viszem az első hadtestet, és egyenesen a főtérre megyünk, ahol a bandita vezér Rhall van éppen és a fő emberei. Amíg én elfoglalom a főtért, addig Rogers kapitány keletről, Morinas kapitány nyugatról elkezdi a főtér körülötti városrészek tisztogatását, és a rend helyrehozását. Majd északon a kapuknál egyesül a két kapitány serege és elvágja az utat az esetleg elmenekülő banditák elől.

Miután feltette a bábukat a térképre, a szemeinkbe nézett Ki'Noa, és végül hozzátette.

- A felső vezetéstől azt a parancsot kaptuk, hogy az összes banditát, és az összes olyan polgárt aki esetleg segíthette őket likvidálni kell. Remélem nem kell kihangsúlyoznom, hogy mindezt azért tesszük, hogy a rend és béke helyreálljon a királyságban, és több ilyen incidens ne keletkezzen. Ennyi lett volna, mindenki mehet a dolgára.

Én gyakorlatilag kivitorláztam a teremből, mert alig kaptam levegőt az indulattól. Sose szerettem ezt az al-admirálisba, és mindig megfogadtam magamba, hogy, ha én is valaha ilyen pozícióba kerülök nem fogok mindig mindent és mindenkit vakon követni. Miért lettem én tengerész? Hogy kerültem én ide? Napi szinten kérdezem ezt magamtól. Többek között apám miatt talán, továbbá az is benne lehet a pakliban, hogy nem igen volt más választásom anno. A tengert nézve ismét belemerültem a gondolataimba és a másik nem túl kedves emlékem egyikébe.

Ohara pusztulása után két nap eltelt. Én még mindig a menekülő hajó fedélzetén voltam, ami ellátmány hiányába egy sziget felé ment, hogy ételt és italt vegyen, mivel eléggé fenn állt az a veszély, hogy az utasok éhen vagy szomjan halnak. én azt a két napot végigsírtam, szinte már kimerült voltam a sok sírástól. Az emberek a hajón éhesek, fáradtak, és leginkább dühösek voltak. Nem igazán tudták hova tenni a történteket. Hogyan fajulhatott el idáig ez az egész? Tömegmészlásba, mert ez minden volt, csak nem igazságszolgáltatás.

- Lassan célt érünk! Egy óra múlva nagyjából!
- Tengerészeti hajó van a láthatáron?
- Nincs!
- Rendben! A szigeten megállunk pár órára és megyünk azonnal tovább, ha utolérnek minket akkor vége mindennek.
- Hogy tehették ezt? Mégis mit ártottunk?
- Azt mondták, hogy volt közöttünk egy kém, egy tengerész és jelentett mindent ami a szigeten történt.
- Dehát, kicsoda?!
- Most, hogy mondjátok, lett volna a szomszéd utcában egy tengerész, és a felesége egy helyi tudós volt. Hogy is hívták, azt hiszem valami Ronald, vagy Regan. Nem is tudom már! Richard White volt a neve. Szerintem ő volt az!

Az apám nevére felfigyeltem, és jobban hallgatózni kezdtem. Furcsa volt hallani, ahogyan ez a sok dühös ember átkozta, szinte pokolba kívánta apámat, azt az embert aki életét áldozta értük, hogy időt nyerjenek a hajók.

- Ha jól emlékszem volt egy kölke is, a fiammal járt együtt iskolába az a kis féreg.

- Én is emlékszem rá, remélem a szigeten maradt a szüleivel együtt!
- Hogy nézett ki? Én nem emlékszem, hogy láttam volna a tengerész gyerekét.
- Tisztára mint az apja, ezüst színű hosszú haj, világos bőrű, az arca kissé sápatag. Nem sok gyereknek volt szürke haja a szigeten. Egyedül neki.
- Tényleg! Most, hogy mondod...

Aztán többet nem hallgatózhattam, mivel valaki a vállamon ragadott. Aztán az a valaki felordított, és a kezemnél fogva jól felemelt, hogy mindenki lásson.

- Nem Ő az kapitány úr?
- A teringettét! De, pontosan Ő az!

Körbenéztem, és az emberek arcáról, szemeikről és úgy mindenükről a gyűlölet szikrázott. Látszott rajtuk, hogy mind azt kívánja, bár meg se születtem volna. Iszonyatosan félelmetes érzés volt. Az emberek, akikkel együtt utaztam, az utolsó mentsváram gyakorlatilag ellenem fordult. Össze vissza beszéltek, valaki ott helyben eltörte volna a nyakam, valaki felakasztott volna, de volt olyasféle beteg ember aki, miután megöltek volna, ő szívesen megevett volna, mivel annyira éhes. A kivégzés összes repertoárját elvégezték volna rajtam, egy gyermeken aki nem tehetett az égvilágon semmiről. Utólag már nem haragszom rájuk, mivel teljes mértékben megértem őket, hisz elvesztették mindenüket. Végül annyiban maradtak, hogy kidobnak a hajóról, és majd a tenger dönt sorsomról. Azzal két férfi megfogott, az egyik a lábamnál, a másik a kezeimnél, és bele hajítottak a jéghideg háborgó vízbe. A vízből kibukva láttam ahogyan a hajó szép lassan távolodik tőlem. Szerencsére, egy kisebb farönköt a hullám arra mosott, így abba belekapaszkodtam, és hagytam, hogy sodorjon a víz.

A hajó már igen messze járt, alig lehetett látni, amikor a horizonton felbukkant egy másik hajó is, ami egyenesen az Oharai halászhajó felé ment. A távolból ágyúdörrenések hangját véltem hallani, és láttam, ahogyan az újabb hajó, ami valószínűleg egy haditengerészeti hajó, szép lassan darabokra lövi azt a hajót, amin voltam. Ironikus, azzal, hogy a halálba száműztek, pont, hogy megmentettek. Több órán át sodródtam mikor eszméletemet vesztettem a fáradtságtól, pániktól, stressztől, éhségtől és még  ki tudja mitől aminek egy 7 évest nem szabad kitenni.

Egy puha ágyban ébredtem, egy szép szobában. A szoba viszonylag oda-vissza dülöngélt, tehát valószínűleg egy hajón lehettem. A falakon festmények voltak, és az ágyam mellett pedig egy tál leves volt. Korgó gyomrom nem bírt ellenállni a kísértésnek, és mohón elkezdtem falatozni. Az illetők még egy jó vastag szelet kenyért is oda készítettek. A testemet oly módon átjárta a melegség, hogy hirtelen kicsordultak a könnyeim. Az elmúlt napokban, ez volt a legboldogabb percem, és próbáltam teljesen kihasználni ezt a rövidke kis percet.

Az ajtó kitárult, és egy férfi lépett be azon. Az öltözékéből arra tippeltem, hogy ő a hajó kapitánya. Odajött mellém, odahúzott egy széket és miközben leült rá ezt felelte:

- Szia. Látom Ízlett a leves.

Én az éppen még számban lévő falatokat jól megrágtam, és lenyeltem. A tálcát az üres tányérral együtt visszatettem az asztalra.

- Megkérdezhetem, hogy hol vagyok?
- A Mennyei Macskán, egy kereskedő hajó. Én pedig Irreg Bless vagyok, a hajó kapitánya.
-Hogy kerültem ide?
- A vízen sodródtál. A matrózaim észrevettek, majd felhúztak a fedélzetre, aztán behoztunk ide. Én pedig kit tisztelhetek a kis hölgyben?
- Én izé... Els....

Ekkor elharaptam a mondandómat, és eszembe jutott, hogy mi történt mikor kiderült, hogy ki vagyok. Mi van, ha ő is utálni fog, csak mert Oharáról jövök, vagy mert hadi tengerész az apám. Hazudnom kell.

- Morinas vagyok.
- Milyen Morinas?
- Csak Morinas.
- Rendben Csak Morinas, és hol vannak a szüleid?
- Nincsenek, meghaltak. Kalózok támadtak meg minket, és úgy kerültem a vízre.
- Tehát akkor, nincsen otthonod, se szüleid se senkid?
- Nincsen.
- Akkor mit szólnál ahhoz, ha mától e hajón laknál? A szakácsnak úgy is szüksége van egy kuktára. Dolgoznál itt mint szakács, cserébe pedig kapnál kosztot és kvartét.
- Koszt és kvartvért?

A kapitány elnevette magát.

- Ételt és szállást te! A koszt és kvarté azt jelenti.

Majd kivezetett a szobából, és odavitt a konyhára, ami ezentúl a következő nyolc év az otthonomul szolgált.

Pár hónapja töltöttem a tizenhatot, és egy szokásos napnak indult a Mennyei Macskán. Korán keltettek, hogy segítsek a reggeli elkészítésében, amelyet a személyzetnek akartak felszolgálni. A hajó éppen a Grand Line-on haladt egy szigetre, friss rakománnyal megpakolva, hogy azt majd a célállomáson jó pénzért eladjuk, és egy kisebb vagyonra tegyünk szert. Az évek alatt egész szépen kikupálódtam úgy minden területen, ami egy hajó elnavigálásához kell. A konyhában megtanultam főzni. A matrózok megtanítottak a csomók összes titkára, így egy kötél se fogott már ki rajtam. Tehát jót tett az a pár év kereskedői élet. Ráadásul a helyzetem se volt kilátástalan, volt egy otthonom, amit akkor Oharán teljes mértékben elvesztettem. Szerencsére a hatóság nem tudja, hogy én túléltem, így nem vagyok körözött személy. Lassan elmúlt dél, mikor épp a ragut rátettem a tűzre, mikor megszólalt az egyik matróz.

- Hajó a láthatáron!
- Miféle hajó?
- Valamiféle kereskedelmi hajó, de a zászlója ismeretlen. Soha életemben nem láttam még ilyet. Várjunk csak, egy pillanat. Valami történik a hajón. A zászlót lehúzzák, és egy fekete...

Hosszú csend követte, aztán a fenti kosárban lévő férfi elkiabálta magát!

- KALÓZ HAJÓ!
- Kormányos! 70 fokkal forduljon jobbra! Menjen egyenesen. Ha jól emlékszem van ott egy haditengerészeti állomás. G-5 vagy G-4. Nem emlékszem pontosan.

Azzal Irreg elkezdett parancsolni a személyzetnek, hogy mi ilyenkor a teendő. A hajón lévő emberek, köztük én is, meglehetősen zöldfülűek voltunk kalóztámadásban. Nem igen volt még ebben részünk, valahogyan mindig megúsztuk, de most komolynak látszódik a helyzet,

- Uram! Tüzet nyito...

Majd a kosár felrobbant. További két ágyúgolyó a vízben közvetlenül mellettünk csapódtak be. Én ezalatt a konyhában álltam tehetetlenül, és ötletem nem volt, hogy mit kezdjek. Kimentem a fedélzetre, és láttam, ahogyan az emberek kétségbe esetten járkálnak fel-le a hajón, a köteleket oda-vissza csomózgatták, a kapitány pedig hangosan üvöltve utasította őket. Majd becsapódott még pár ágyúgolyó, melyek közül egy a fő árbocot találta el. Innentől mindenki tudta, hogy vége. A hajónk szép lassan lelassult, és a kalózhajó pedig egyre közeledett. Az ellenség végül beérte a Menny Macskát, és egy férfi lépett a fedélzetre. Kinézetileg egy ritka gusztustalan ember. A haja fekete és zsíros. Hosszú fekete szakáll és bajusz. A fogai sárgák, és sok helyen hiányos. Ha létezik egy kalóz sablon, na akkor ez annak mondható volt. Én szép lassan hátráltam, míg a sarokban találtam pár hordót, amiknek félig nekitámaszkodva figyeltem tovább az eseményeket. A férfi odament a kapitányunkhoz, majd ezt felelte.

- Elnézést, hogy csak úgy hivatlanul beállítottunk. De tudomásunkra jutott, hogy eme hajónak igen értékes a rakománya. Én és a fiúk úgy gondoltuk, hogy nagy kár volna, ha hagynánk, hogy tisztességes módon és áron kerülnének a piacra. Igaz, fiúk?

Válasz helyett csak tömeges röhögés, és éljenzést kapott.

- Miről beszél?
- Ajjaj, de nem szeretem, ha hülyének néznek. Na jó töltsünk tiszta vizet a pohárba. Ezen a hajón van egy Ördög Gyümölcs, és Önöknek két választásuk van. Megspórolják az időnket, és ide adják, mi pedig cserébe megspóroljuk magukat. Vagy választhatják a másikat, de az nem lesz igen kellemes.

Majd elővette a pisztolyát és fejbe lőtte a mellette álló fiatal tengerészt, akinek a teste bele hullott a tengerbe. Mindenki hátra ugrott rémültében, és nyelt egyet.

- Hoppá! Megcsúszott a kezem! Nos, akkor a válasz?
- Ezen a hajón nincs semmiféle Ördög Gyümölcs!
- Rossz válasz.

Majd egy másik embert is lelőtt. Ennyi elég volt. Irreg kardot rántott és rátámadott a kalózkapitányra, aki hasonlóképpen tett. Eredetileg az volt a cél, hogy csöndben oda adjuk azt amit kérnek, de mivel lehetetlent kérnek, így ez az opció előtt bezárult az ajtó. A kalózhajóról átözönlöttek a kalózok és elkezdődött egy vad csata a kereskedők s kalózok között. Ám esélytelennek tűntek az esélyeink. A kalózok harc edzett férfiak és nők voltak, mi pedig szimpla kereskedők. A társaim felváltva hullottak el, én pedig beszaladtam a konyhába. Egy kalóz kiszemelt és utánam rohant. Én megragadtam a legközelebbi fegyvert ami egy konyha kés volt, és eldöntöttem, hogy nem fogok harc nélkül meghalni. A férfi felnevetett, ő elővette a szablyáját és rám támadott. A két fegyver össze csapott, és még szerencse, hogy minőségi eszközök voltak a konyhán, mivel a kis kés szépen helyt áll a frontális ütközésnek. Kissé kicsorbult, és többet nem fog már ugyanúgy húst szelni, de ez volt a legkisebb bajom akkor. A kiskoromban kapott edzések hellyel-közzel elő-elő tűntek, és szépen patt helyzetben tudtam tartani magam, ám a kalóz fizikailag jóval erősebb volt nálam. Viszont én sokkal kisebb és fürgébb. Átugrottam a konyha közepén lévő asztalt, és gyorsan a férfi mögé kerültem, és hátba szúrtam.

- Te kis féreg!


Üvöltött fel fájdalmában. Gyorsan kihúztam a kést, míg a férfi megfordult, és átsurrantam a két lába alatt, így ismét a háta mögött voltam. A kis késsel felállás közben megvágtam a férfi combját, aki erre letérdelt. Utána pedig felálltam, hátulról megfogtam a fejét, a kést a torkának szorítottam, majd a kezem amelyik a kést tartotta, megindult oldalsó irányba hátra felé. Ez volt életem legelső emberölése. Furcsa érzés volt. Másodpercig ott álltam némán a vergődő tetem felett, és nem tudtam semmi másra gondolni, csak a tudatra, hogy öltem. Ezt a téttelenséget kihasználta a már kimúlt kalóz egyik társa, aki berohant a konyhába és a falnak lökött. Kiejtettem a kést a kezemből, és csak a földön eszméltem fel, hogy újabb ellenfelem akadt. A férfi utánam nyúlt, megragadott a torkomnál fogva, és felemelt. Szinte csak úgy vigyorgott, és látszott rajta, hogy bosszút akar állni a társán, és bármelyik pillanatban kettéroppanthatja a torkomat. Becsuktam a szememet, felkészültem a végre, de az elmaradt. Sőt, a szorítás gyengült. Térdel leroskadtam a földre, mert a férfi elengedett. Nem értettem, hogy miért. Aztán láttam. Egy kard állt ki a mellkasából, ami hátulról érte. A vére kifröccsent, mikor kihúzták belőle a kardot, egyenesen rám. Egy fehér ruhás férfi állt előttem. Viszonylag középkorú lehetett. Barna haja volt, melyet ahogy láttam lófarokban hordott. Ekkor hirtelen beugrott. Ezt a férfit láttam nyolc éve Oharán aki megküzdött apámmal. Különös a sors. Azok közül küld megmentőt akik anno pokollá tették az életem.

- Jól vagy? Fel tudsz állni?
- Azt hiszem... Azt hiszem, hogy igen.

Gyengéden felsegített, majd kivezetett a konyhából. Egy mészárszék fogadott. Egykori bajtársaim feküdtek szanaszét, az összes kalóz szintúgy meghalt, vagy bilincsbe volt verve és térdelt az egyik fal mellett. A kalózkapitány is meg volt bilincselve és éppen a tengerészek hajójára vitték miközben folyamatosan szitkozódott. Pár matróz maradt életben, de a fontosabb emberek közül, mint például Irreg kapitány, vagy a tisztjei sajnos már nem voltak az élők között. Üveges tekintettel feküdtek a fedélzet hideg deszkáin. A látvány borzasztó volt. Legszívesebben hányni volt tőle kedvem. A férfi aki megmentett hozzám fordult és ezt felelte.

- Sajnálom, de csak most tudtunk ide érni. Láttuk a távolból, hogy bajban vannak, ezért siettünk ahogyan csak tudtunk. Igazán elkeserít a tudat, hogy csak ilyen kevés embert tudtunk megmenteni.

Én nem válaszoltam erre. Nem értettem. Ez a férfi nyolc éve ártatlanokat gond nélkül legyilkolt, most pedig a bocsánatomat esedezik, mert nem bírt pár kereskedőt megmenteni? Mégis mi folyik itt? Lehet nem ugyanaz a személy. Sőt biztos. De akkor mégis miért hasonlít annyira arra a régi fantomra, aki megölte az apámat. Az egész olyan bonyolult, és nehéz. A fejem fájni kezdett, a sok gondolkodástól, és fel se fogtam, hogy mi folyik körülöttem.

- Te lány!
- Tessék? Mi?
- Biztos jól vagy?
- Hogyne – aztán körülnéztem, aztán tudatosult bennem a tény – csak mindenemet elvesztettem.

Majd elkezdtek könnyezni a szemem, hiszen belehasított a tudatomba, hogy ennek az életemnek is vége. A tengerészek együtt érzően néztek rám, majd adtak egy zsebkendőt, amivel megtörölhettem könnyekkel áztatott szemeimet és kifújhattam az orromat. Tovább gondolkodtam magamban a dolgokon, és rájöttem, hogy akár ez az ember felelős a dolgokért, akár nem, de megmentett. Adósa vagyok.

- Ki'Noa kapitány!
- Igen?
- Vihar közeledik. Az lenne a legjobb, ha minél hamarább kivonulnánk a szárazföldre. A kereskedők hajója viszont annyira megsérült, hogy nem tudjuk kihúzni. Most is épp süllyedőben van.
- Miért mi történt?
- A kalózok egy ágyúgolyója pont úgy találta el a hajót, hogy a hajógerincet megrepesztette. Ott könnyedén beszivároghat a víz. A fiúkkal mindent megtettük, de a dolog mér menthetetlen.
- Értem. Te lány, elviszünk a legközelebbi szigetre ahol majd...
- Szeretnék beállni tengerésznek.
- Parancsolsz?
- Jól hallotta. Szeretnék beállni tengerésznek. Ez a hajó az otthonom. Ők voltak a családom. Nincsen senkim. Tehát szeretnék tengerésznek állni.
- De hát, te egy egyszerű kereskedő vagy.
- Látja azt a holttestet bent? - majd rámutattam arra a kalózra akinek elmetszettem a torkát – azzal én végeztem. Értek a kardforgatáshoz hellyel-közzel.

A tengerész elnevette magát. Tetszhetett neki az ami látott, valószínűleg akkor meglátott bennem valamit.

- Mi a neved te lány?

- Morinasnak hívnak.
- Rendben van Morinas, próbára teszlek, ha kiállod akkor személyesen alattam fogsz szolgálni. Megfelel?
- Igen
- Akkor gyorsan szedelődzködj, mielőtt elsüllyed a hajód, és várlak a miénk fedélzetén.

Gyorsan hátra szaladtam, és elkezdtem pakolni. A hajón tényleg érződtek a süllyedés jelei, példul sokkal meredekebben lejtett hátra a padló mint amennyire szokott. Bepakoltam az összes ruhámat, rengeteg könyvet. Aztán otthagytam az életem eme részét is. A másik hajón ott állt Ki'Noa, a katonák szépen felsorakoztak oldalt. Én a cuccomat letettem a fal mellé. Majd odamentem a kapitányhoz.

- Nos, akkor lássuk azt a kardforgatási tudásodat.

Azzal oda adta az egyik kardját, ami nagyjából majdnem akkora volt mint én, ám méretével ellentétben viszonylag könnyűek. Egy kézzel is gond nélkül bírtam volna fogni és hadonászni vele.

- Akkor hát. Támadj!

Azzal megindultam, és egy határozott csapást mértem a férfira, aki természetesen hárított. Aztán ellentámadott egy függőleges suhintással, szinte villám gyorsan. Megpróbáltam hárítani, félig meddig sikerült is, de a tengerész j nagy adag erőt tett a támadásba, így hátra estem, hiába védtem ki.

- Nem is rossz. Állj fel! Újra!

Feltápászkodtam, és újra támadtam. A kapitány ismét gond nélkül védte, és ugyanúgy támadott ellen. Viszont én már résen voltam erre, és oldalazva kitértem előle. Majd ütni próbáltam egyenesen az arcára, de a kezeimet megfogta a kezével, és rákulcsolta az ujjait a kézfejemre. Aztán elengedett, és eltette a kardját.

- Rendben ennyi elég is lesz. Megfeleltél. Mától a hajómon gyakornokoskodsz. Edison hadnagy!
- Igen, uram?
- Mutassa meg a lánynak a hálószobáját.

Azzal elégedett arccal bement a hálókabinjába. Így történt, hogy beálltam tengerésznek. Az eljövendő éveimet annak a szent célnak áldoztam, hogy segítek az embereknek, és gyorsan magasabb rangba lépjek.

Kinyitottam a szememet, és ismét a jelenben voltam. Huszonkét évesen, haditengerészeti kapitány ként. Sok idő eltelt azóta, és az életem határozottan javult. Sokan köszönhetek az embereknek körülöttem, még akkor is, ha néha parancs által szörnyű dolgokra is kényszerítik őket. Én elhatároztam, hogy soha nem fogok olyat tenni, amit nem tartok morálisnak, még akkor se, ha maga a Gorosei utasít.

Lassan elértjük Dawn Island-ot, a blokád már látszódott, ami azonnal tüzet nyitott ránk. A hajó viszonyt olyan erős és szívós volt, hogy a kalóz gyenge kis ágyúgolyói szinte leperegtek róla. Ami meg a fedélzetre csapódott volna, azt vagy én vagy valamelyik másik tiszt még a levegőben hatástalanítottuk azzal, hogy kettévágtuk őket. A flotta elülső hajói elkezdtek csatázni a kalózhajókkal, ezzel utat nyitva a főhajóknak, hogy nyílt utuk legyen a szigetre. A kikötőhöz érve én kiugrottam a hajóról, hogy a kiérkező katonáknak már tiszta legyen a terep. A mólón tucatnyi bandita és kalóz volt, akik egy emberként támadtak rám. Gyorsan felugrottam, ezzel kissé arrébb kerülve kicsit kitisztult a terep, és már nem voltam körbe kerítve. Az ellenség ismét felém rohant. Aztán pár gyors kardsuhintással átrohanva közöttük hatástalanítottam valamennyit.

- Nem rossz, nem rossz kapitány.

Tapsolta meg, az éppen a hajóról lejövő Al-Admirális a produkciómat. Én egy mosollyal adtam a tudtára, hogy vettem a bókot. Felsorakoztunk, majd egy gyors csatakiáltással elindultam a nyugati fő utcán, hogy elkezdjem azt amit reggel meg beszéltem az al-admirálissal. Ellenállásba nem igen ütköztünk. Persze volt pár eszetlen bandita, aki úgy gondolta ránk támad lesből, de az összes pórul járt. Viszonylag könnyedén haladtunk előre. A főtérről, ami közvetlen a vár alatt helyezkedett el hatalmas robbanások és zajok jöttek. Valószínűleg Ki'Noa Al-admirális akcióba lendült. Ám nem hagytam, hogy ez a dolog eltérítsen, így gyorsan előre néztem, majd haladtam a megbeszélt pont, a városkapuk felé. Egy tíz percbe tellett, míg elértem. Rogers kapitánynak semmi nyoma. Ő valószínűleg komolyabb ellenállásba botlott, hogy nem ért ide még. Gyorsan kiadtam pár parancsot, hogy torlaszolják el a kapukat, és álljanak őrt, ha pedig egy bandita ki akarna menekülni azt tartóztassák le. Ha pedig ellenszegül, akkor komolyabb megoldást alkalmazzanak.

A kapukra ránézve különös dolgot vettem észre. A kapuk sértetlenek voltak, semmi karcolás vagy ilyesmi. Minden bizonnyal valaki belülről nyitotta ki. Éppen ezért én addig felmentem a toronyba, ahol a kapuk irányító panelje volt, hogy utána nézzek a dolgoknak. Meglepetésemre nem volt üres. Egy férfi volt ott, aki el volt bújva az asztalok alatt.

- Kérem ne bántson!
- Nem bántom. Tengerész vagyok. Ki maga?
- Edwards Taylor vagyok. A kapu irányítópanel kezelője. Kérem segítsen!
- Szedje össze magát. Jöjjön ki az asztal alól, menjünk ki és mondja el mi történt.

A férfi kikászálódott, de közben remegett mint a kocsonya. Lejött az utcára, ahol egy sámlira leülve beszélni kezdett.

- Az ostrom előtt pár nappal, a banditák megtudták, hogy hol dolgozom. Mivel nem vagyok tehetős, hogy a városban lakjam, ezért kint lakom a falakon kívül egy viskóba a családommal. A banditák egyszer elkaptak hazafelé menet, és azt mondták, hogy ha mai nap nem segítek ki nyitni nekik a kaput, akkor megölik a családomat! Kérem segítsen, mentse meg őket. Most is biztos ott van pár emberük!

Ekkor megszólalt egy hang a hátam mögött.

- Jól hallottam? Maga segítette a banditákat beengedni a várba?

Rogers kapitány volt az, és már jött oda, hogy lesújtson a kardjával. Azonnal reflex szerűen reagáltam, és kardjaimmal kivédtem a támadást. Rogers felháborodva szólt hozzám.

- Mégis mi a francot művelsz? Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk mindenkivel aki segítette a banditákat! Engedd, hadd végezzem a dolgomat.

- Nem hallottad? A családjával fenyegették. – vágtam vissza – Te mégis mit tettél volna?

Ezzel elhallgatott. Majd a férfihez fordultam, és ezt feleltem.

- Mutasd, hol a házad.
- Rendben. Erre.

Kiszaladtunk a kapukon, majd egyenesen be az erdőbe. Szaladtunk, egy jó tíz percet, majd elértünk egy házat, ahol lelassítottunk és elkezdtünk lopakodni, hogy ne vegyenek észre minket. A történet amivel a kapuőr elődrukkolt pár perccel ezelőtt igaznak látszódott, mivel emberek járkáltak a ház körül. Jeleztem a férfinak, hogy várjon meg, majd odaszaladtam a ház oldalába. A ház körül éppen két bandita járkált fel s alá, majd amikor az egyik nem nézett ide, gyorsan kiütöttem a másikat. Aztán oda osontam a még talpon lévő mögé és tarkón csaptam, így menten elájult. Bementem a házba, ahol szintúgy két férfi volt. Mind a ketten kardot rántottak. Az egyik a kapuőr felesége torkának szegezte a kardját, a másik meg rám. Itt nem volt más választásom. Gyorsan előkaptam én is két pengémet, majd egy olyan villámgyors mozdulattal a túszejtő mellé kerültem, hogy az reagálni se tudott rá, s majd a kardommal megvágtam a mellkasát. Fájdalmában felkiáltott, és elfeküdt a padlón. A másik férfi rám támadott, de én gyorsan kikerültem a vágást, s miközben arrébb mozdultam a pengém megtalálta a férfi oldalát. Ő is felkiáltott, majd eldőlt. Jeleztem a kint bujdosó őrnek, hogy bejöhet. A férfi könnyező szemmel átölelte a feleségét, majd amennyire csak lehetett magához szorította. Megbeszélem velük, hogy az lesz a legjobb, ha visszamegyünk a városba, mivel ide bármikor visszajöhetnek, és ha én elmegyek onnantól garanciát már nem fogok tudni vállalni rájuk. A még két élő banditát megbilincseltem, a vállamra feltettem őket, és elindultunk vissza a városba.

A kapuhoz érve, örömmel láttam, hogy a csatának már vége, és a kapukban várnak minket. Ott állt Ki'Noa Al-Admirális is, ám az arcán nem láttam semmi örömöt, ami aggasztott engem. Odajött hozzám, majd ezt mondta.

- Rogers kapitány beszámolt mi történt. Azt hittem, hogy a parancsaim világosak.
- De, uram...
- Nincs semmiféle de! Morinas kapitány, nyíltan szembeszegült a parancsommal! Majd a hajón beszélünk.

Azzal intett, hogy vonuljak el. Aztán elővette a pisztolyát, és a férfi felé szegezte. Na ezt már nem, gondoltam magamban. Majd a két férfi közé álltam, hogy a pisztoly pontosan a homlokomnak szegeződjön.

- Mégis mit csinál?
- Jól látja. Ha meg akarja ölni azt a férfit, akkor csak a testemen keresztül. Nem tett semmi rosszat, csak védte a családját.
- És pont emiatt, veszélybe került egy egész város, és több ezren meghaltak!
- És erre ez a megoldás?!

A férfi csak nézett rám. Kezében a pisztoly. Így álltunk még vagy percekig, de számomra több órának tűnt, annyira nagy volt a feszültség és nyomás. Aztán Ki'Noa leeresztette fegyverét, és a tokjába dugta.

- Most az egyszer. Van benned valami, ami emlékeztet valakire, egy régi alakra, akit meg kellett ölnöm, noha mai napig bánom. De nem volt más választásom. Most viszont van, így most, másképp cselekszem.

- Köszönöm, uram!
- Hadnagy, kérem lássa el a sebesülteket, aztán pedig....

Majd egy kő esett le a szívemről. Nem is foglalkoztam, hogy miket mondanak körülöttem. Örültem, mert sok minden kiderült a mai nap. A célom sokkal tisztább lett, mint valaha. Gondoskodni akarok arról, hogy Oharához hasonló dolog soha többet ne forduljon elő. Ehhez viszont még nem vagyok elég erős. Ehhez presztízs és hatalom kell, pontosan ami egy Flotta-Admirálisi ranghoz. Amit én meg fogok szerezni.
Vissza az elejére Go down
Trafalgar Law
Adminisztrátor
avatar

Male Hozzászólások száma : 40
Tartózkodási hely : New World

TémanyitásTárgy: Re: Elsa White - Morinas   Szer. Jún. 17, 2015 3:27 pm

Kedves Morinas!

Téged tényleg üldözött a balszerencse egész életeden keresztül. Reméljük ez innentől változni fog. Az előtörténeted hosszú és jó, érdekes csavarokkal. Bár vannak kisebb hibák, elírások de ezek felett könnyedén szemet tudok hunyni. Sok szerencsét a célod eléréséhez, hidd el szükséged lesz rá, hosszú az út de reméljük erkölcsösen fogod azt járni!

Kíváncsian várom a képesség pályázatod!

Mindennek fényében az előtörténetedet ELFOGADOM!

Szinted: 4
TP: 4700
Vagyon: 50,000 ßelly + 50,000 ßelly jutalom a terjedelmes előtörténet miatt!

Erő: 125
Befolyás: 80
Intelligencia: 125

Miután elkészítetted az adatlapod itt már játszhatsz is!

Ne feledd, különleges nyitó-akciónk keretében van 1(havi)+1(bónusz) pörgetésed a szerencsekereken.

Jó játékot, kellemes időtöltést!
Vissza az elejére Go down
 
Elsa White - Morinas
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» White Rose [KÖZÖSSÉGI CÉH]
» A Hall

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: