HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Alucar D. Lance

Go down 
SzerzőÜzenet
Alucar D. Lance

avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : South Blue

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2000/3100  (2000/3100)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Alucar D. Lance   Csüt. Jún. 04, 2015 3:34 am

A Tegnap Képei
(I. rész)


Egy sötét, rejtélyes alak áll a South Blue egy kicsiny szigetén elhelyezkedő falucska legmagasabb pontján - a település közepén elhelyezkedő óratorony tetején. Csuklyája kapucnija árnyékot vet arca nagy részére, a sötétségben csak a szájából kilógó cigaretta izzó vége izzik, melynek füstje szinte már - már bódítóan vaníliás illatú. Testtartása görnyedt, mégis önbizalma láthatatlan köpenyként lengi körül, s ahogy felpillantott a vészjóslóan világító Holdra, kapucnija hátrahullott, emiatt láthatóvá váltak sötétbarna szemei, melyekből csak a szüntelen közöny olvasható ki.

- Késtél. - jelentettem ki keményen, miközben lassú, színpadias mozdulattal az érkezővel szembe fordultam. Jobb kezem azonnal az övemre szíjazott orvosi táskába vándorolt, amely méretéből adódóan tökéletesen elbújt csuklyám alatt. A férfi nem vesztegette az idejét. Dühös harci kiáltás keretében rontott nekem, ám lassú volt és túlontúl heves. Kardját előrántva vízszintesen vágott felém, ezzel megkísérelve elválasztani fejemet a nyakamtól, azonban játszi könnyedséggel táncoltam el a csapás elől, majd balommal ajkaim felé nyúlva a mutató- és középső ujjam közé fogtam a számban lévő, félig leégett dohányrudat.
- Milyen udvariatlan. Köszönni ki fog? - sziszegtem, miközben elnyomtam cigarettámat támadóm homlokán, aki „feljajdulva” jelezte, hogy sajátos nevelési módszerem nagyon is hatásos. Halvány mosollyal figyeltem mozdulatom hatékonyságát, igazán szórakoztatónak találtam azt, hogy egy kalóz egy kis fájdalomtól felhagy a támadással, és inkább tisztes távolságból kezd el méregetni.
- Szóval Te vagy a fia... Te vagy az, aki kioltotta a kapitány életét! - sziszegte vérszomjas fenevadként elhalálozott apám egykori legénységének tagja, miközben izmai ismét megfeszültek - újabb rohamra készült.
- Saját véred ellen fordultál! Hogy tehetted ezt?! - üvöltötte. Valóban szörnyű dolgot tettem, ám szükséges volt. Apám hazudott nekem, hazudott anyámnak, hazudott mindenkinek. Az egész életem egy hazugság volt neki köszönhetően, bele se merek gondolni, mi történt volna, ha egy tengerész ránk talál és harcra kerül a sor. Lehet már nem élnék, mindezt azért, mert John rossz útra tért, és olyan bűnöket követett el, melyekért vérdíj került a fejére. Ő tehet arról, ami történt.
~ Franc'! - tértem magamhoz a csendes meditálásból, és reflexszerűen megpróbáltam kitérni az ezúttal döfésre emelt penge útjából, kevés sikerrel. Hála az utolsó pillanatban történő feleszmélésnek még ki tudtam küszöbölni, hogy szervet ne érjen a támadás, ám a kalóznak sikerült a jéghideg fémet a testembe mártania.
~ Észnél kell lennem. A fickó nem szórakozik, meg akar ölni. - szökkentem kissé hátrébb, miközben bal kezemet a sebre tapasztva próbáltam hozzászokni a fájdalomhoz.
- Azért akartad, hogy eljöjjek, hogy megölhess? Az üzenetben mintha azt írtad volna, hogy fontos mondanivalód van. - szorítottam meg a kezemben tartott orvosi szikét. Úgy döntöttem, ideje csatlakozni a tánchoz.
- Milyen üzenetet?! Össze akarsz zavarni! És egyáltalán mi lehetne fontosabb a bosszúnál?! - rugaszkodott ismételten el. Egy villámgyors mozdulattal emeltem a kezemben lévő, fegyverként funkcionáló tárgyat kardja útjába. A fegyverek sárkányként hányták a szikrákat, miközben egymásnak feszültek, mi pedig minden erőnket összeszedve kíséreltünk meg a másik felé kerekedni - mindhiába. Úgy tűnt, egyenlő feleknek számítunk, még akkor is, ha az én fegyverem méretéből adódó hátrány meglehetősen nagy volt, és bármilyen tapasztalt is voltam használatában, azért a kard néhány vágást ejtett kézfejemen, miközben próbáltam ellenállni. Démonian elvigyorodtam.
- Hogy mi lehet fontosabb a bosszúdnál? A céljaim. Egy utolsó, kiégett, senkiházi féreg sosem lesz képes legyőzni, mert apám halálával a Te utad is véget ért. Darabokra tépem a Világodat. - taszítottam el magamtól, miközben szabad kezemmel egy újabb szikét kaptam elő, s utána dobtam. Az éles orvosi eszköz belefúródott a kalóz vállába, aki felszisszenve fogadta a találatot, ám csakhamar kirántotta porhüvelyéből, majd egy nemtörődöm mozdulattal arrébb dobta.
- Hiába gyűlölöd Őt, nagyon is hasonlítasz az apádra. - kezdett el akadozva kacagni, de a nevetése néhány másodperc alatt átcsapott krónikus köhögésbe. Aligha nem súlyos betegségről volt szó, verejtékező homloka is erről árulkodhatott, melyet a harc hevében betudtam a mozgásnak, ámbátor jobban belegondolva egy képzett kalandort ennyi egészen biztosan nem izzaszthatott meg. Taktikát váltottam.
- Szóval Te vagy a feláldozható bábu. Nagyszerű. Én a kígyó fejével akartam ma találkozni, nem a pótolható szeméttel. - szavaim láthatatlan pengékként találtak célt, melyek hallatára a férfi ismét támadni készült. Erősebb volt, mint én, viszont gyorsaságban elmaradt mögöttem. Stratégiámat ellentámadásokra építettem, kisebb sebekkel készültem kidíszíteni ellenségem testét, a rendelkezésemre álló fegyverrel halálos sebet amúgy is csak rendkívül tiszta vágással érhettem volna el. Szemtől szembeni küzdelembe ritkán bocsátkoztam vadászataim során, jobban szerettem az árnyak között megbújva kivárni, míg a célpontom sebezhető, majd egyetlen csapással lederíteni az áldozatomat. Sokkal inkább volt bérgyilkos, merénylő, mint harcos, nem is tartottam magam harcedzett veteránnak, aki izmait megfeszítve bárkin képes felülkerekedni. Inkább hagytam, hogy a többi fejvadász elvégezze helyettem a piszkos munkát, majd az utolsó pillanatban elorozni a dicsőséget - hagytam sakktáblám parasztjait dolgozni, én csak akkor léptem, amikor már a markomban éreztem a győzelmet.
Újabb csapás, újabb hárítás. Az adok - kapok folytatódott, inkább az ellenségem volt az, aki egy - egy pillanatban látszólag győztesnek nevezhette volna magát, ám minden egyes hibáját kihasználva ismét vízszintesig ellensúlyoztam a mérleget, sőt olykor még felém is billentettem. A tüdőm sípolt, a légzésem zihált, ahogy gyors mozdulattal félre sepertem az egyik szemembe lógó izzadt tincset.
- Gyenge vagy, kölyök. A szavaid egy uralkodóé, viszont képtelen vagy azokat érvényesíteni. Szégyen, hogy egy ilyen semmirekellő gyilkolta meg a kapitányt. - suttogta, majd köpött egyet, ezzel megszabadulva a szájában összegyűlő vértől. Harcunk nem sokáig folytatódott, mindketten egy utolsó, mindent eldöntő támadásra készültünk. Egyszerre indultunk meg a másik irányába, egyszerre döftük le a másikat - csakhogy én a védekezésre is figyelmet fordítottam, és valamelyest csökkenteni tudtam a találat súlyosságát. Mindketten félholtan rogytunk össze. A kalóz mozgásképtelenné vált, én utolsó erőfoszlányaimat összeszedve még előkotortam magamnak egy cigarettát, és rágyújtottam. Nagyot szippantottam a dohányból, majd lassan kifújtam a füstöt... még ezek a minimális mozdulatok is elviselhetetlenül fájtak.  
- Nyertél. Ölj meg, nem akarok szégyenben élni. Ölj meg, nincs szükségem a sajnálatodra, nem akarok é... - egy flintlock eldörrent, s egy golyó fúrta át a koponyáját.
- Végre befogta... köszönöm, bárki is némította el... - szívtam bele a cigibe, majd ujjaim közé fogva megpróbáltam lepöccinteni a már leégett részt, ám eddig voltam képes megőrizni az eszméletemet, a cigit tartó kezem erőtlenül hullott testem mellé, a koporsószög pedig szépen lassan, csendesen leégett, elfogyott...
Vissza az elejére Go down
Alucar D. Lance

avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : South Blue

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2000/3100  (2000/3100)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Alucar D. Lance   Kedd Jún. 16, 2015 3:54 pm

A Tegnap Képei
(II. rész)


Egy régi, már - már elfeledett legenda szerint élt egy lány, akit senki se szeretett. A szülei még nevet se adtak neki, nem törődtek vele, a faluban pedig mindenki kerülte. Ez a gyűlölet oly’ annyira elfajult, hogy végül a lányt száműzték. A kirekesztett fiatal napokon keresztül vándorolt, céltalanul bolyongott, remélve, hogy a Sors talán jobb jövőt szán neki… és nem is kellett sokáig várnia. Hamarosan megismerkedett egy fiúval, aki megszólította Őt. A lány sosem volt még ilyen boldog: a fiú kedves volt vele, segítőkész és figyelmes. Azonban valami beárnyékolta ezt a kapcsolatot. Sötét oldala is volt az újdonsült ismerősnek - egy bosszúra szomjazó, erőszakos énje. Ez az „én” volt az, aki úgy határozott, hogy bosszút állnak a lány szülőfalván. A fiatalok visszatértek, és mindenkit lemészároltak. Karmazsin vér színezte át az éjszakát, halálsikolyok törték meg a csendet; a lángoló falu, mint fáklya világított a sötétségben. A fiú megrészegült az érzéstől, melyet az életek kiontásakor érzett, a lány pedig vakon követte Őt, mivel túlságosan is örült annak, hogy végre van valaki mellette. Faluról falura jártak, és senkivel se kegyelmeztek. Egy napon azonban egy támadáskor a lány végre magához tért, és rájött, nem akarja ezt csinálni. Életben hagyta a gyermekeket, és arra kérte Őket, hogy imádkozzanak… imádkozzanak hozzá, hogy az Égiek megszánják Őt. Mindent vissza akart csinálni, mindent megbánt. Tudta, társa rossz ember, mégis beleszeretett. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a fiú tudomást szerezzen a lány érzéseiről, illetve arról, mit is tett az utóbbi időben. Dühös volt, úgy érezte, elárulták, s tudta, mit kell tennie: végzett a lánnyal. Azonban az imák meghallgattattak, és ahelyett, hogy nyom nélkül eltűnt volna az elveszett lélek, erőt kapott, Istenné vált. Újdonsült hatalmával képes volt feltámasztani azokat, akiknek életét saját kezűleg ontotta ki, sőt még többre! Megátkozta gyilkosát, a férfit, akibe szerelmes volt. Ám ez hiba volt. Talán a Sors iróniája, de az Istenek azért adtak neki hatalmat, hogy azt jóra használja, így azzal, hogy erejével bosszút állt, kénytelenek voltak ismételten közbeavatkozni. A lány után ezúttal a fiú is hasonló erőt kapott, s ettől kezdve egyek voltak, örökké egymásra voltak utalva… A lány, aki csak arra vágyott, hogy szeressék, ám senki se szerette. És a fiú, aki mindenkit gyűlölt…

Hirtelen mozdulattal ugrottam fel, s nyitottam ki szemeimet.
~ Hol vagyok? - kérdeztem magamban, miközben körbenéztem, s megkíséreltem beazonosítani a helyet - sikertelenül. Próbáltam visszaemlékezni arra, mi is történhetett, ámbátor az utolsó emlékképeim azok voltak, mikor is elterültem a küzdelmet követően. Szánalmas... hogy végezhettem így egy olyan értéktelen illető ellen, mint az a kalóz volt?
~ Ha majdnem egyenlő fél volt számomra az a fickó, vajon a vezér milyen erős lehet? - kezdtem el gondolkozni, azon, hogy lehet, túlbecsültem magam, és a vesztembe rohantam, mikor elfogadtam a meghívást.
- Jó reggelt! Reméltem, hogy nem alszod át még a mai napot is. - csendült fel váratlanul egy általam nem ismert hang. Reflexszerűen kezdtem el fegyvert keresni, de néhány pillanat elteltével világossá vált számomra, hogy védtelen vagyok, megfosztottak felszerelésemtől.
- Sir Arthur Menéndez de Avilés vagyok! A főnök utasított arra, hogy őrködjek feletted. - a hang irányába pillantottam, ám nem az a látvány fogadott, amire számítottam. A harcedzett férfi helyett, akinek jelenlétét feltételeztem az őrzésem céljából, egy fekete bundás macska képe fogadott, aki a sarokban lévő széken ülve tisztogatta bundáját.
- Ez biztosan valami vicc. - mértem végig döbbenten az állatot, miközben az első gondolat, ami az eszembe jutott, az volt, hogy "biztosan álmodom". Ámbátor ennél már furcsább dolgokkal is találkoztam; a beszélő macska már nem meglepetésnek számított, sokkal inkább élelmiszerforrásnak.
- Hol vagyok? - kérdeztem, miközben megkíséreltem nagyjából belőni a feketepiaci árát a világos szemű állatnak. Ki tudja, lehet, meggazdagszom belőle, csak el kell kapnom - de előtte még meg tudom tőle azon információkat, amelyekre feltétlen szükségem van. A macska nem válaszolt. Egy szökkenéssel átugrott az ágyra, melyen feküdtem, majd könnyed léptekkel felsétált a mellkasomra.
- Egy olyan személy bázisán, akit már rég nem láttál… Úgy húsz éve. - kezdte el koptatni a körmét húsomban, aminek hatására megkíséreltem egy nagyobb lendítéssel letessékelni magamról, de sajnálatos mód’ eredménytelen volt a mozdulat, ugyanis sérült testem éles fájdalommal jelezte, hogy még nincs abban az állapotban, melyben hasonló megnyilvánulásokat tehetnék, illetve Sir Arthur Menéndez de Avilés reflexei se voltak rosszak - könnyedén arrébb ugrott.
- Még egy ilyen és megöllek, ostoba ember. - fújt rám fenyegetően, miközben szemtelenül ismét helyet foglalt a korábbi tartózkodási helyén, ahonnan az imént zavartam el.
- Vigyél a főnöködhöz.
- Nekem ne parancsolgass. Egyébként is... pontosan ezt szándékoztam tenni, ugyanis ezt az utasítást kaptam. Szedd össze magad és induljunk!
Néhány percbe biztosan beletelt, míg sikerült összekaparnom magam, majd, amint megtaláltam a szobában lévő asztalon a cigimet, egy szálat azonnal az ajkaim közé illesztettem, és meggyújtottam. Elindultunk. Hosszú, sötét folyosókon, hatalmas termeken vágtunk át, meglepően nagy volt a bázis, ami arra engedett következtetni, hogy a tulajdonosa egészen biztos, hogy nem kispályás. Végül megálltunk egy ajtó előtt, majd a macska közölte velem, hogy nem kísér tovább, egyedül kell bemennem. Igazából még örültem is ennek, rendkívül unszimpatikus állat volt Arthur, bíztam benne, többet nem látjuk egymást. Beléptem az ajtón, s egy kis méretű, minimalista berendezéssel büszkélkedő szobába kerültem. Egyedül voltam, a vendéglátóm még nem érkezett meg, így jobb elfoglaltság híján megkezdtem a szoba felderítését. Azt reméltem, találok valami nyomot, mely' segítségével következtetni tudok majd a fogva tartóm személyazonosságára, ám semmiféle ilyen dologra nem bukkantam. Ellenben az asztalon egy könyvet pillantottam meg... egy könyvet, amely' egy lányról szólt, akit senki se szeretett, és egy fiúról, aki mindenkit gyűlölt. Ez volt az az írás, amiről álmodtam.
- Mi a franc? Hova kerültem? - kérdeztem félhangosan, miközben megemeltem a könyvet.
A kilincs megmozdult, s az ajtó szép lassan kitárult...
Vissza az elejére Go down
 
Alucar D. Lance
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Naplók-
Ugrás: