HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Raymond Crave

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Raymond Crave

avatar

Hozzászólások száma : 17

Karakterlap
Tapasztalatpont:
3100/4500  (3100/4500)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő140
Befolyás120
Intelligencia110

TémanyitásTárgy: Raymond Crave   Szer. Jún. 03, 2015 6:11 pm

Előtörténet

Név: Raymond Crave
Faj: Ember
Neme: Férfi
Kor: 24, december 16

Szakmája / Mestersége / Rangja: Kalózkapitány

Származási hely: Logue Town

Tartózkodási hely: Conomi Islands

Képességek: Kardforgatás-Nitoryu, Kormányzás, Navigáció

Felszerelések: Távcső, ikerszablyák, den den mushi, Nox nevezetű, főként rózsafából készült, ex-tengerészhajó (karavella).

Kinézete: Átlagos magasság, kiegyensúlyozott testalkat, napbarnított, vágások borította bőr. Tekintete átható és elszántságot tükröz. Közepesen hosszú, barna haja van, borostás arcán általában vásott vigyor figyel. Öltözékében a sötétebb színeket kedveli és gyakran hord szemkendőt, néha egyik, hol a másik szemén.

Jellem: Ha a DnD ősi rendszere szerint kívánjuk megközelíteni, Raymond egy törvényes semleges karakter. Törvényes, abban az értelemben, mert a saját értékrendje, hite és elvei szerint dönt a legtöbb esetben. Semleges azért, mert bár nem egy eszement mészáros, értékrendje nem tartja vissza attól, hogy elvegye amire szüksége van, akár lehetséges halottak árán is. A tengerészetet és a világkormány törvényeit nagyon elutasítja, az “igazságtalanságot” csak a saját hajóján nem szívleli. Legénységével és híveivel olykor kimérten, de legtöbbször barátian bánik, aki megadja neki a kellő tiszteletet és hűséget, annak ő is megadja a kellő bánásmódot. Minden esetben opportunista, szeret kihasználni minden lehetőséget a céljai érdekében, kitűnő színész. Rövid távú célja, hogy létrehozzon egy saját kis birodalmat, “kalózparadicsomot”, ahol új törvényeket és új értékrendeket állít fel.

Egyéb: A Noxon maradt: Raymond + Vasököl + 12 kalóz NJK, a hajó emellett igen rossz állapotban van és csak négy ágyúja maradt.

Előtörténet: A Kalózzá Válás Rögös Útja

Első Fejezet: In Memoriam

Sirályok köröztek az alkonyati fényben megvilágított, tengerészeti iroda fölött. ~ Lehet, hogy baljós jel… ~ - futott át a gondolat Ray fejében, miközben a sziklába vájt kőlépcsőkön lépkedett felfelé. Hófehér tengerészköpenye lobogott utána a szélben. Egyszerű, napos, szeles idő volt a mai, a vitorlák s vitorlások álma. Raymond Crave közlegény számára, aki már nagyon régóta volt közlegény, bizonyos korábbi események és nem megbízhatósági okok miatt, végre megkapja a várva várt áthelyezését, pontosabban a hosszabb távú leszerződtetését egy hajóval és annak kapitányával. Kisebb hajóutakon rendszeresen részt vett, főleg egy Lance nevezetű kapitány szolgálatában, aki a szabadságról szóló eszményeivel kivívta magának az ambiciózus közlegény tiszteletét. ~ Mi lesz ha nem hozzá osztanak be? ~ - követte az egyik gondolat a másikat, majd hősünk megrázta a fejét.
- Esélytelen. Lance kapitány biztosított arról, hogy igényt tart a szolgálataimra. - mormogta megnyugtatóan, inkább csak saját magának. Továbbindult a lépcsőfokokon, majd mikor az ajtóhoz ért, átgondolta az általános procedúrát. Pár kérdés, néhány aláírás, papírok átvétele és mehetsz is a dolgodra. Szünet, halk sóhaj, kilincs és Ray már benn is volt az irodában, az asztalnál ott ült a komor Danwell Főhadnagy és egyenesen a szemébe nézett. Raymond azonnal vigyázzba vágta magát és így szólt:
- Hivatott uram? - Danwell csupán egy legyintéssel jelezte, hogy pihenhet.
- Raymond Crave… - rágta meg Danwell a szavakat, miközben visszapillantott az asztalára és ráírt valamit egy papírra. Ray körbenézett a szobában, egyszerű, Vale Danwell-re jellemző iroda volt, csupán a szükséges bútorokkal és felszereléssel ellátva, leszámítva persze a falra kihelyezett érméket és egy kitömött cápafejet, amely hatalmasnak és ijesztőnek tűnt, mikor Ray először járt itt. Ez nyolc éve esett meg, amikor egy ennél sokkal viharosabb napon, behozták ide és besorozták haditengerésznek. Nem sok mindent tehetett ellene, az egyetlen másik opció a börtön volt.
- Maga gyerekként került hozzánk, ha jól emlékszem. - szólalt meg váratlanul az öreg Danwell.
- Igen uram, már nyolc éve szol…
- Egy gyilkosság gyanúsítottjaként. - szakította félbe Danwell, fel se nézve a papírokból.
- Nem én követtem el, uram. - Raymond szeme szikrázott, az esetet számtalanszor felemlegették neki az évek során és nem egyszer diszkriminálták érte.
- Valóban. - bólintott a főhadnagy. - De az áldozat ékszereit megtalálták magánál. - Ray hallgatott. Átkozta a napot amikor elvette a haldokló szerencsétlentől az ékszereit, de mit tehetett volna egy szegénységben nevelkedő gyerek. Ma már persze sejtette, hogy ha nem kapják el, az apja azt a pénzt is elitta volna, mint a többit. Raymond arra eszmélt fel, hogy a toll sercegése abbamaradt és a főhadnagy immáron az ő arcát fürkészi. Hosszú, kínos csend után megszólalt.
- Kollégáimmal arra jutottunk, hogy bűnéért vezekelt azzal az idővel amit leszolgált és valóban egy jobb ember lett önből. Mindazonáltal… - itt a főhadnagy mély levegőt vett, majd folytatta. - szolgálata alatt számtalanszor történtek kihágások, a parancsok nem teljesítéséről nem is beszélve. - Ray szóra nyitotta a száját, de Danwell leintette. - Így amikor Lance kapitány megkeresett minket önnel kapcsolatban, visszautasítottuk az ajánlatát. Úgy gondoljuk, hogy az ön csiszolatlanságához, egy szigorúbb, fegyelmezettebb kapitány szükséges, éppen ezért Harlow kapitányhoz osztjuk be. Döntésünk végleges. - fejezte be ellentmondást nem tűrő hangon, melyet Crave közlegény már jól ismert. Ray pontosan tudta, hogy Danwellel nincs értelme vitatkozni, nála a fegyelem volt az egyetlen kincs. Éppen ezért lenyelte fortyogó dühét és csak ennyit kérdezett:
- Mikor kezdek? - A főhadnagy arcán meglepetés suhant át, nyilván arra számított, hogy Raymond feleselni fog. Halovány, együttérző mosollyal válaszolt.
- A Nox holnap indul a kikötőből, a kapitány délben várja magát. Ezt írja alá és mehet is. - mondta és egy papírt nyújtott előre. Ray fa arccal odalépett és aláírta.
- Itt vannak a szükséges iratai. - adta át a dokumentumokat Danwell főhadnagy. - És ne aggódjon, tisztában vagyunk kardforgatói képességeivel. Harlownak is szüksége van jó katonákra, hogy rendben tudja őrizni a… “szállítmányát”.
- Értem uram. Köszönöm. - válaszolta Ray.
- Szerencsés szolgálatot.
- Viszont kívánom uram. - állt vigyázzba hősünk, majd Danwell jelzett, hogy elmehet. Raymond Crave kilépett az iroda ajtaján, majd legyalogolt a lépcsőn. Danwell főhadnagy utolsó mondatán nem lepődött meg, Harlow híres volt arról, hogy bűnözőket számít és munkára neveli őket. Attól a pletykáktól sokkal jobban tartott, amit Harlow hírhedt kegyetlenségéről hallott. Leért a lépcsőn és a főutca felé vette az irányt. Újra eszébe jutott, amit a fejéhez vágtak újra és újra, ezért megszorította az egyik szablyája markolatát. Ingerült lett és az otthona helyett egy kocsma felé vette az irányt. Kért egy sört és leült egy asztalhoz. Iszogatás közben arra gondolt, hogy talán nem is olyan rossz ez az egész helyzet. Raymond azóta vágyott tengerre, amióta első kézből végignézhette Gol D Roger kivégzését. Nem is annyira a kincs lehetősége nyűgözte le, hanem annak az embernek a hatalma. Ha a tengeren ilyen naggyá válhatsz, érdemes tenni egy próbát. Késő este ért haza. Anyja azonnal odarohant hozzá és megölelte. Ray végigpillantott anyja koszos, szakadt ruháján. Még az ő fizetése sem segített sokat a családon.
- De sokáig tartott… mi történt? Megkaptad az előléptetést? - kérdezte Claire csillogó szemekkel.
- Nem előléptetés, csak áthelyezés, de meg…
- Szóva’ mostantó’ a tengeren fogsz szolgálni fiam? - tántorgott be részeg apja a szobába. Ray bólintott. Megvetően nézett apjára. - Ha’ végre vittéd valamire. Anyjuk, hol a vacsorám?
- A konyhában. - sóhajtotta Claire. Ő csak szánakozva nézett férjére, akit sohasem szűnt meg szeretni. Amikor az átment a konyhába megszólalt.
- És mikor kezdesz?
- Holnap délre várnak a hajón. Valószínűleg egy fél hónapot leszek távol. - mosolygott Ray édesanyjára. Látta rajta az aggodalmat, de ő is mosolygott.
- Az én pici fiam végre a tengeren lesz. Teljesül az álmom. Olyan sokra vitted. - simított végig fia köpenyén. Ray nem akarta elvenni az örömét, csak kényszeredetten mosolygott. Ha anyja tudná, hogy nem Lance-hoz kerül, hanem egy sokkal szörnyűbb kapitányhoz, szétaggódná magát.
- Gyere, készítek neked valami ennivalót. - mondta vidáman az édesanyja. A konyhájuk szegényes volt, de tiszta. Ray apja, már rég a szobában húzta a lóbőrt. Mint már annyiszor, most is átfutott Raymond agyán, hogy legszívesebben megverné mindenért amit tesz, de egyetlen kivételt leszámítva, sosem esett neki édesapjának. Akkor ő húzta a rövidebbet, most már bizonyára nem így lenne. De mint már annyiszor, most is csupán egy sóhajtással intézte el a dolgot. Látva a házuk és szülei állapotát, már most szívesebben lett volna Dread Harlow hajóján.

Második Fejezet: Dread Harlow

Szülei aludtak amikor eljött. Hátrahagyott egy búcsúlevelet, összeszedte szegényes holmiját, felöltötte tengerész-egyenruháját, majd elhagyta a szülői házat. Ray korán érkezett a kikötőbe, ahol már javában folyt a munka, a tegnapi fogás és a tenger illata lengte be a teret, tengerészek és egyéb matrózok szorgos zaja mellett. Pillanatokon belül megpillantotta a Noxot, a sötét rózsafából készült tengerészhajót, ahol a hírhedt Harlow kapitány osztogatott parancsokat tengerészeknek és más fura szerzeteknek, akik minden bizonnyal foglyok lehettek. Amint Ray rálépett a pallóra, két beszélgető tengerész megfordult és ránézett. Pár másodpercre szükség volt, hogy kapcsoljanak.
- Ahh.. bizonyára te vagy az újonc. - mérlegelte az egyik unottan. - Dirk mutasd meg neki a szállását. - bökte oldalba a társát.
- Mer? - nézett vissza a másik. Egy ideig méregették egymást, majd Dirk sóhajtott. - Gyere. - Raymond azonnal szótlanul követni kezdte, kis idő múlva viszont úgy érezte muszáj bemutatkoznia.
- Örvendek, az én nevem Raymond.
- Jó neked. - vágta rá a matróz, majd kelletlenül hozzátette. - Dirk. - Raynek átfutott a fejében a gondolat, hogy mégis hova süllyedt le ez a társaság, persze nem tette szóvá. Dirk levezette a hajótestbe, majd az evezősorok között vezette tovább, ahol Raymond végignézhetett az ide elhelyezett foglyokon. Láthatóan nem voltak túletetve és fáradtnak is tűntek. ~ Vajon hányan vannak olyanok akik tényleg kiérdemelték ezt a bánásmódot? ~ - gondolta Ray. Dirk egy folyosón vezette végig, amikor újra megpróbálkozott némi kommunikációval.
- Igazán... rendkívüli hajótok van.
- Aha. - mondta unottan a tengerész. Váratlanul megtorpant. - Balra találod a matrózszállást. Jobbra a foglyokat tartjuk. - legyintett egy páncélozott ajtó felé, majd elindult visszafele. Mielőtt magára hagyta volna az újoncot, visszaszólt.
- Aztán… maj jelentened kéne a kapitánynak. A hídon lesz.
- Aha. - felelte unottan Ray. Amint megszűnt a matróz lépteinek hangja, odalépett a páncélozott ajtóhoz és befigyelt a nyíláson. Pár fogoly üldögélt benn, megfáradt, komor arckifejezéssel. Szalmazsákok szolgáltak alvóhelyül, a helységben tálak hevertek szétszórva. Ray lépéseket hallott, így ellépett az ajtótól és a matrózszállás felé vette az irányt. Ez sem volt olyan mint Lance kapitány hajójában, de legalább emberi körülményekkel volt ellátva. Amit a foglyoknál látott, azt még számukra is igazságtalannak ítélte. Kifelé indult, útközben biccentett egy matróztársának. Nem viszonozta. A fedélzetre érve beszívta a friss levegőt, majd azzal nyugtatta magát, hogy legalább a tengeren van. A hídra ment és bekopogott a kapitány kabinjába.
- Tessék? - morogta valaki. Ray belépett. A kabin teljesen ellentétes volt azzal amit odalent látott. Az itteni helység festményekkel, minőségi ággyal és bútorokkal, valamint egy tűzhellyel is el volt látva. Harlow egy karosszékben ült, lábát az asztalán nyugtatva, szájához időnként pipát emelve. Mogorva, erőszakos szerzetnek tűnt és rendkívül öregnek. Kapitányi egyenruhája bíborszínű volt, a mellé, egy tollas kalapot viselt.
- Raymond Crave közlegény, szolgálatára. - állt vigyázzba Raymond, ahogy azt a protokoll megkívánta. A kapitány végigmérte, majd így szólt.
- Dread Harlow kapitány, de hát ezt már biztos tudod. Én is hallottam rólad. Előre szólok, itt nem tűrjük meg a rendbontást. Ha viszont betartod a szabályokat, tisztességes fizetést fogsz kapni és éhen halni sem fogsz. Elmehet. - ez a kis beszéd semmiben sem lepte meg Ray-t, inkább azon kapta magát, hogy a füstfelhőket bámulja, mert a kapitány mindent mondat előtt szívott egyet a pipájából. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy meghajoljon és azonnal távozzon. Ahogy kilépett a kabinból és a fedélzet felé vette az irányt, hangoskodásra lett figyelmes. Három tengerészt pillantott meg, ahogy egy koszos, ittas embert vernek agyon. Eszébe juttatván a saját szegénységét, Raymond odasietett.
- Állj, állj állj. - a tengerészek meglepődve, megtorpantak.
- Mit akarsz? - kérdezte az egyik Raytől.
- Miért veritek szét ezt a szerencsétlent akit hoztatok, mit követett el?
- Nemtom… - válaszolt az egyik tengerész.
- Valami 10 belis vérdíj volt a fején... de végül is kit érdekel? Csak egy patkány. - szólalt meg a másik.
- 10 belis vérdíj? De hiszen akkor nem itt van a helye... a városi fogdában kell elszállásolni. - hüledezett Ray. Ilyen csekély vérdíjjal legfeljebb egy nap magánzárka járna valakinek, nem egy fogolyhajó.
- Ne kötekedj kadét! A kapitánynak szüksége van munkásokra. A múltkor is kiugrott a hajóról egy ilyen hasonló szemét mint ez. - válaszolta az első tengerész és belerúgott az előtte heverő szerencsétlenbe.
- Meg is kapták a többiek a magukét. - szólalt meg váratlanul a harmadik tengerész, mire mindannyian elkezdtek röhögni. Ray megvetően nézett rájuk. Majd elsétált. Tudta, hogy most nem tehet semmit. Visszatért a szállásra és elgondolkozott a foglyok helyzetén. Elhatározta, hogy kideríti kik ezek. A hajó lassan mozgásba indult, hallotta ahogy befogják a foglyokat evezni. Később felhívták a fedélzetre és ő szándékosan elkerülte az evezősorokat. Amikor egy olyan hajón vagy, ahol nincsenek szövetségeseid és bármi megtörténhet, nem kezdesz pattogni, mert úgy végezheted ahogyan az ellenségek. Ezt Ray is tudta, ezért mindent szó nélkül teljesített. Felmosott, ellenőrizte a köteleket, állított a vitorlán amikor kellett, végül már a társai se néztek rá olyan ferdén, bár nem sűrűn álltak szóba vele. ~ Kifordult a világ… ~ - tört a gondolat Raymond fejébe. ~ A szárazföldön sem voltak a többiek kedvesek, de legalább mások felé joviálisak voltak. Különben is… ~ - pillantott körbe ételpucolás közben. Szeme megragadt a kezében tartott késen. ~ ...bármelyiket elintézném egy pillanat alatt. ~ A vélt erőkülönbség idegesítette. Ha valamire Raymond Crave igazán büszke volt, az a kiképzése, amikor a kardjaival gyakorolhatott. Az edzőteremben mindig otthon érezte magát és nem is volt nála jobb kardforgató az osztagában, ráadásul megvolt az a tulajdonsága, hogy kétkezes volt, mindkét kezét egyenlően és egyszerre tudta használni. De most nem volt edzőterem. Egy hajón volt, a nyílt tengeren, ahol nem védték sem szabályok sem törvények. Elmélkedéséből, újabb ricsaj zökkentette ki. A hajó lényegesen lelassult alatta, az evezés abbamaradt. A konyha ablakához mászott és kitekintett rajta. Éppen kirángattak a hajóaljból egy jól megvert alakot, akit aztán végighurcoltak a fedélzeten. Amikor közelebb értek Ray felismerte azt a szerencsétlent, akit behoztak reggel. Szánakozó pillantást vetett rá. Késő délután volt, amikor Ray befejezte a munkát és gondolva egyet felkereste a magánzárkát némi étellel és a kulacsával. Benyitott és végignézett az ott heverő foglyon.
- Hallom kapott tőled a felügyelő tiszt. - amaz nem reagált, így folytatta. - Szép kis hírneved lett, bár azt hallom itt minden fogoly hasonlóan kezdte. - Valóban, a rendbontás után többen is beszámoltak arról, hogy telik egy átlagos fogoly első napja. Raynek még hallgatóznia sem kellett, hogy eljussanak hozzá a pletykák. Az alak morgott valamit, ami talán a “hírnév” szó lehetett. A magánzárka nem volt más, mint egy nagyon kicsi, üres helyiség, ahova semennyi napfény nem áradt be, hacsak nem volt nyitva az ajtó, ami nemigen volt jellemző.
- Én is csak nem rég kerültem ide. Azt hittem a tengereken igazságosabbak az emberek, de ezt a mocskot én sem kívánom senkinek. - folytatta tovább Raymond, hangjában nem kevés megvetéssel.
-Figyelj barátom, térj a lényegre vagy adj ennem innom. - a barát kifejezésen Ray kicsit meglepődött, de végsősoron alátámasztotta, amit sejtett az itt tartott foglyok többségéről.
- Nagy árat fizettél azért a tíz belit érő bűntettért. - csóválta a fejét. - Mindenesetre hoztam neked ételt meg vizet. - mondta, majd letett egy kulacsot és egy kenyeret a fogoly elé.
-Vizet!? - pattant fel a fogoly és kinyíltak az eddig hunyorgó szemei. Az egész kifejezetten mókás lett volna, ha Ray nem tartott volna attól, hogy felfedezik.
- Ne olyan hangosan te állat. - villant meg a tekintete. - Vedeld le aztán add vissza a kulacsot, a kenyérről meg gondoskodj. Nem szabadna itt lennem. - a fogoly erre visszaült, majd gyorsan enni kezdett.
- Tartozom neked ezek után, felőlük éhen is dögölhetnék. - ebben Ray sem kételkedett. - Mondd csak, mi a neved?
- Raymond. Raymond Crave. Én azt tanácsolom húzd meg magad. Jobban jársz ha tartalékolod az energiát. - igyekeztem leplezni félelmemet afelől, hogy lépteket hallottam a közelben. Amaz bólintott és visszaadta a kulacsot, majd biccentett. Hősünk viszonozta.
- Most rád zárom az ajtót. Ha kérdezik nem tudsz rólam semmit. - mondta, majd mikor már csak résnyire volt nyitva az ajtó, egy kacsintás kíséretében hozzátette. - Azért... a felügyelő képe még mindig elég vörös. - Az ajtó bezárult. Ray kifelé menet találkozott egy tengerésztársával, aki szerencsére nem fogott gyanút. Az éjszaka további része nyugodtan telt. Ez a kis kiruccanás egy különleges ötletet bontakoztatott ki kedvenc közlegényünk fejében. Ettől az ötlettől kísérelve a következő napok sokkal érdekesebben teltek. A Nox egy kalózhajó üldözésébe kezdett, a foglyokat a szokásosnál is jobban dolgoztatták és nem egy került magánzárkába ezért vagy azért. Raymond egynek bekötözte a sebét, másoknak ételt adott, sőt valakinek még rumot is tudott szerezni, minden napot a következő megtervezésére használta, így sosem kapták el. Kínosan figyelt a körülményekre. Mígnem egy nap…
- Te ott! - kiáltott rá az egyik matróz Rayre, aki éppen elsétált a magánzárkától, ahol gyógyszert adott egy kalóznak. Ray ereiben meghűlt a vér.
- Igen? - reflexszerűen vigyázzba állt, ettől csak még kínosabb lett a helyzet. A matróz odaért hozzá és elkapta a kezét.
- Mit keres nálad a magánzárka kulcsa!? - szája gonosz vigyorra húzódott. - Csak nem egy áruló van a fedélzeten? Feltételezem erről a kapitány és tudni kíván. - Ray fejében pörögtek a lehetséges kimenetelek, végül a kevésbé rossz mellett döntött.
- Igen! Épp beszélni akartam vele. Nem értek egyet azzal ami itt történik. Hamarosan munkaerő…
- Hagyd a rizsát! - fröcsögte a matróz. - Engem nem versz át, most velem jössz. - kivonta a kardját és Rayre szegezte. A fickó mozdulata rendkívül lomha volt Raymond számára, de ő már döntött, így szó nélkül elindult, mikor a hátának szegezték a kardot. A kapitány felvont szemöldökkel fogadta őket. Most nem pipázott, az asztala mellett álldogált és frusztrálnak tűnt. Az üldözés nyilvánvalóan megviselte. Ray nyelt egyet.
- Mit akartok? Éppen dolgozom.
- Ez a kadét a magánzárka közelében ólálkodott… - kezdte a tengerész, hirtelen már ő sem tűnt túl elszántnak. Raynek ugyan háttal állt, viszont a fickó rendkívül izzadt, a hangjában megjelenő remegésről nem is beszélve.
- Hagyjatok már az ilyen marhaságokkal! - förmedt rá Harlow. - Elegem van, hogy mindig megszakít…
- Nála volt a kulcs is kapitány. - a kapitány haragja hirtelen elpárolgott. Egy sokkal gonoszabb arckifejezés vette át a helyét.
- Nocsak… és mit keresett magánál a magánzárka kulcsa Crave közlegény? - hangja olyannak hatott, mintha egy bárdot bekentek volna juharsziruppal.
- Meglátogattam a foglyot uram. - felelte Ray, megőrizve a hidegvérét. ~ Ha már benne vagyunk a játékban, akkor játsszunk komolyan. ~ - gondolta.
- Ühüm… és pontosan miért is?
- Beszéltem vele az itteni helyzetről uram. Ha így haladunk a munkaerőnk lényegesen megcsappan, mert meghalnak a foglyok.
- Hát majd lecseréljük őket, a következő szállítmánnyal. Magának ezzel nem kell foglalkoznia és most rendbontást követett el. Emlékszik mit mondtam magának a szabályokkal kapcsolatban?
- A foglyokkal való bánásmód nem megfelelő, ilyen vérdíjak mellett…
- Ki adott rá engedélyt, hogy kutakodjon!? - förmedt rá a kapitány. - Egyáltalán mit érdeklik magát a foglyok!? Mégis mi… miért tartanak fel ilyen hülyeségekkel!? Matróz! - kiáltott rá arra aki behozta Rayt.
- Uram - szólalt meg a matróz helyett Ray, - a protokoll értelmében kihívom egy baráti küzdelemre, hogy… - Harlow dühe ismét elpárolgott és ő maga nevetésben tört ki.
- Párbajozni!? Magával? Kinek képzeli magát közlegény. - megcsóválta a fejét, majd megköszörülte a torkát. Ray nem tudta mit reagáljon. - Ha Crave közlegény ilyen sokra értékeli bűnös barátait, hát töltsön el velük pár órát. Majd meglátjuk, mit szól hozzá. Vigye. - vetette oda a matróznak, aki tisztelgett és ösztökélni kezdte Rayt, aki a penge meggyőző érvelésére természetesen elindult. Felszerelésétől természetesen megfosztották, lényegében védtelenül került be a foglyok szállására. Ahogy rázárták az ajtót, eszébe jutott, hogy talán nincs is olyan szörnyű helyzetben. Sőt mi több, így még fel is gyorsíthatja a terveit. Sajnos nem volt ideje tovább ötletelni, mert két kétes alak elindult felé. Megmentőjének ezúttal az első ismeretsége bizonyult.
- Mit akartok csinálni vele? - fogta meg a vállát az egyik fogolynak. Az valamit visszamorgott mire a fickó pillanatok alatt elkapta a fejét. Szép mozdulat volt, el kellett ismerni.
- Kell-e még a nyakad? - kérdezte tőle, de helyette a társa válaszolt, hitetlenkedve.
- Te véded ezt a szemetet? - mielőtt Ray elhatározhatta, hogy reagál e, egy másik fogoly kelt fel a tömegből, Ray felismerte azt, akinek bekötötte a sebét.
- Védi. És nem egyedül. - mindezek után, három másik fogoly kelt fel és körülállta a támadókat.
- Ti véditek az ellenséget!? Hát rendben vagytok azzal ami itt megy!? - ~ Senki sincs. ~ - akart volna szólni Ray, de mielőtt megtehette volna, segítője a falnak a nyomta a másik kalózt, miközben az egyiket a karja alá szorította.
- Halkabban... Te sem akarsz ide őröket. - Ray sem örült volna, ha felfedezik, amivel előállni készült, ezért inkább hagyta tovább bontakozni a helyzetet.
- Igaza van. És ez az ember nem az ellenségünk. Többünk felé jószándékkal járt el, nekem például ellátta a sebem. - szólt az előző fogoly, majd felhúzta a nadrágja szárát, hogy mindenki lássa a bekötött sebet, mikor tekintetük találkozott, Ray alig észrevehetően bólintott. Első segítője, jobban megszorongatta a támadóit.
- Ugyi nem is olyan rossz ember? - Hősünk elgondolkozott, hogy vajon várna e egy tíz beli vérdíjas embertől, ekkora erőt. Nevethetnékje támadt, de elfojtotta.
- Nekem szerzett gyógyszert. - jegyezte meg halkan, de hallhatóan, egy másik kalóz.
- Nekem meg rumot. - szólalt meg egy újabb. Mire sokan felhördültek. Ő vállat vont. Segítője Ray szemébe nézett és ő tudta, hogy ez az a pont ahol meg kell szólalnia, így önelégült mosollyal viszonozta a szemkontaktust.
- És még sokkal több rum van a raktérben amin osztozhatnánk... uhm talán elengedhetnéd őket most már, még megfulladnak. - vetette oda a hármasnak. Segítője engedelmeskedett és Ray valami különleges erőt fedezett fel magában. Ez volt az első alkalom, hogy bárki is eleget tett a kérésének. A többiek csöndben voltak.
- Szóval rum? Ez engem érdekel, de szerintem nem vagyok vele egyedül. - Ray ismét bólintott, majd felkelt és leporolta magát. Végignézett a megfáradt, reményüket vesztett embereken. Rájött, most az sem érdekli, hogy gyilkosokkal van körülvéve.
- Nem csak rumot ajánlok nektek... hanem szabadságot. A tengerészek száma nem több mint ahányan ti vagytok. Ha a megfelelő pillanatban lecsapunk, átvehetjük az irányítást a hajó fölött. - Egy kalóz megakart szólalni, de Ray szigorúan ránézett és leintette. Élvezte, hogy nála van az irányítás. - Nem mindannyian ismertek, így joggal kérdezhetnétek miért kellene megbíznotok bennem. Nézzetek körül. Sokatoknak segítettem és ők tudják, hogy ugyanúgy gyűlölöm ezt a helyzetet mint ti. - színpadiasan köpött egyet. - Ha velem vagytok átvesszük a hajót, leszámolunk a fogvatartóinkkal, megisszuk az összes rumot és elvesszük minden pénzüket.
- És mégis, hogy akarod ezt kivitelezni? - kérdezte egy fogoly a tömegből szkeptikusan. Ray ránézett. - Van egy tervem… - szünetet tartott és megköszörülte a torkát. - hamarosan szélcsend lesz és eveznetek kell. Éjszaka, amikor a legénység kevésbé figyel. Előkészítem a raktárat, ahol a fegyvereket tartják, majd megadom a jelet a szabadulásotokhoz. Ha eljön az idő bosszút állunk. - magában imádkozott, hogy navigációs ismeretei elégnek bizonyuljanak, mert ha nincs kivezényelve az egész csapat nem lesznek elegen. Végigpillantott a foglyokon. Nem tűntek meggyőzöttnek. - Vagy talán ti nem szeretnétek elintézni azokat akik mindennap sanyargatnak és éheztetnek titeket? - A kérdést mély csend fogadta. Ray több fogolyban is látta megcsillanni a harag szikráját, így levegőt vett és folytatta. - Mindehhez viszont szükségem van arra, hogy visszakerüljek a helyemre, tehát nem távozhatok innen sértetlenül. - sóhajtott. - Barátom. - nézett rá az első fogolyra aki kiállt érte. - Mi a neved?
- Hívj csak Vasökölnek. - Ray nem kételkedett.
- Vasököl. - nézett a szemébe Ray. Megtennéd, hogy pofán vágsz?
- Jól van - mondta. - de akkor nem fogom vissza magam. - és azzal a lendülettel egy jobb horgot lekevert Ray-nek. Raymond nem védekezett, így nemes egyszerűséggel a földre zuhant. Kezével az arcát dörzsölte. Az izgatottság mellett, egyfajta derültség is megjelent a foglyok körében.
- Ez fájt. - jelentette ki egyszerűen, hogy megőrizze büszkeségét, majd hozzátette. - Köszönetet azért ne várj érte. - Vasököl mosolygott és visszalépett.
- No. - mutatott rá a még földön fekvő kollégára, akit nemrég még fojtogatott. - Akkor éld ki magad.
- Hagyd csak ennyi elég lesz. - állította meg Ray. - Értem hamarosan itt lesznek úgy is.
- Honnan tudjuk majd mi a jel? - kérdezte az egyik kalóz.
- Ha eljön az ideje tudni fogjátok. - mosolygott Ray, mindezek után pedig felkelt, az ajtóhoz ment és lekucorodott. Hamarosan érte jöttek és visszavitték a kapitányhoz. Raymond nyilvánosan bocsánatot kért és így megúszta pár korbácsütéssel. Ha valamire lehetett alapozni Harlow kapitánynál, az a hiúsága volt. Mivel a kezdők feladata általában pakolásból és kuktalétből állt, nem volt túl nagy kihívás elintézni, hogy az evezősorok felügyelőihez eljusson valami… egészségre kevésbé jótékony ital, mint ahogy azt sem, hogy a raktár ajtaját ne lehessen rendesen bezárni. Hamarosan leszállt az éjszaka és vele együtt eljött a várva várt szélcsend. Harlow kapitány dühös lett, hogy lemaradnak a kalózhajótól, így kivezényelte a foglyokat a hajóaljba. Minden terv szerint haladt. Két felügyelő végezte a dolgát, az egyik hamarosan rosszul lett. Ray felvont szemöldökkel nézte végig, hogy csak az egyik hagyja el a hajóaljat, olyan hely után kutatva, ahova a kalózkirály is gyalog jár. Követte, majd megállt a helység ajtaja előtt. Kihúzta az egyik szablyáját és végignézett a pengéjén.
- Már nincs visszaút. - sóhajtotta halkan, mire a felügyelő kiszólt a helységből.
- Foglalt.
- Előfordul. - válaszolta Ray, miközben kitépte az ajtót és szívmagasságban szúrt. Közben elővette a másik szablyáját és megfosztotta hörgő áldozatát a hangjától. Egy pár pillanatig csak nézte a kiömlő vért. Korábbi szolgálata alatt már ölt embert, de sosem ölt meg tengerészt. Mindazonáltal realizálta, hogy ezek itt nem jobbak, mint azok a szárazföldi patkányok, akiket eltett láb alól, szolgálata idejében. Felocsúdva a helyzetből, elvette a foglyok láncainak kulcsát, szablyáit beletörölte áldozata nadrágjába, majd óvatosan visszacsukta az ajtót. Sietnie kellett. A hajón három felügyelő szolgált s bár az egyik láthatóan jól van, a másik még megtalálhatja a helységet, meg amúgy akárki akinek szüksége van rá. Futva indult vissza, sutba vágva az óvatosságot. Mikor a hajóaljba ért lihegve, a felügyelő ránézett.
- Mi van?
- A kapitány… hívat… sürgős… aaa kalózokkal kapcsolatos. - hebegte Raymond és remélte, hogy a tiszt bedől a mesének. Szerencséje volt és amaz elindult felfelé. Ray végignézte ahogy a felügyelő elhagyja az evezősorokat, majd végignézett a foglyokon akik mind rászegezik a tekintetüket. Ezek után gyorsan Vasökölhöz lépett és egy félmosoly kíséretében kiengedte kezei közül a kulcsot. Csupán annak halk koppanása törte meg a csendet. Vasököl azonnal felkapta és munkához látott.
- Tudjátok hol tartják a fegyvereket. - vigyorodott el Ray, amikor több mint a társaság fele szabaddá vált. Azok bólintottak és a raktár felé vették az irányt. Viszonylag gyorsan felszerelkeztek, mikor valaki megtalálta a halottat és felkiáltott. Látva a félelmet, Ray gyorsan hangos beszédbe fogott.
- Célunk az összes tengerész elfogása élve vagy halva. Siessetek, mert hamarosan felfedeznek minket. Ezen az estén, kivívjuk a szabadságunkat! - mondta hangosabban, miközben a feje fölé emelte kivont szablyáit. - Velem tartotok!? - Kiáltások zengték be a hajót. Pillanatokon belül elszabadult a káosz, a kalózok rohamoztak és harcba kezdtek a feleszmélő tengerészekkel. Sokakat váratlanul ért a lázadás, de még így is maradtak elegen. Raymond is elindult a fedélzeten át, fedezékről-fedezékre haladva. A pillanat hevében rájött, hogy nem fél. Egy része újra a kardforgató vizsgán volt, a csata és a szikrázó pengék táncának révületében. Egy csizma landolt a közelében, ő kiugrott a fedezékéből és gyors, apró szúrások serege alá helyezte a támadót. A tengerésznek nem volt esélye, párat ugyan hárított, de közel sem voltak olyan reflexei mint annak az embernek, aki szolgálata nagy részét képességei csiszolásával töltötte. Ray arrébb lépett és megfordult, mert egy újabb támadó közeledett felé. Egyetlen szablyájával Ray feje felé vágott, de hősünk figyelmét nem kerülte el az ellenfele másik kezében meglapuló pisztoly. Mindkét kardjával hárított, majd abban a pillanatban, amikor a pengék összecsattantak kirúgott egyet. Dördülést hallott, mikor a golyó elsüvített mellette, s bár csengett a füle, sikerült visszanyernie az egyensúlyát és a támadójára vetnie magát, akit nemes egyszerűséggel leszúrt. Mielőtt felkelt volna, Ray fellélegzett és a tat felé pillantott, szemével Harlowot kereste. Meg is találta, a lépcső tetején, szemlátomást távol a tényleges küzdelemtől. Ő visszanézett Rayre és szája gonosz vigyorra nyúlt. Elindultak egymás felé, de mielőtt találkoztak volna, egy tengerész lépett Raymond elé. Harlow vigyorgott és eltűnt Raymond szeme elől.
- Mocsok! Áruló! Már amikor a hajóra jöttél tudtam, hogy csak a baj lesz veled! - toporzékolta a tengerész, akiben Ray, Dirkre ismert. Dirk tagbaszakadt fickó volt és egy kétkezes kardot lengetett, amit Ray csak úgy tudott elkerülni, hogy azonnal leguggolt. Mikor felpattant, ismét csak védekezni maradt ideje, két pengével hárított, s mikor ütköztek a kardok, fájdalmat érzett a csuklójában így felszisszent. A továbbiakban nem próbált meg közvetlenül hárítani, inkább afféle elkerülő hadműveletbe kezdett. Már kezdte feladni a reményt, amikor szeme sarkából megpillantotta az egyik árbócot és támadt egy ötlete. Oldalazni kezdett.
- Csak ennyit tudsz? Semmivel sem vagy jobb mint a többiek. - üvöltötte Dirknek.
- Miért te talán az lennél!? - vicsorgott az és még lelkesebb vagdalkozásba kezdett. Ray érezte a hátának nyomódó hűvös fát, így tudta, hogy helyzet van.
- Eddig te vagy a legbénább harcos akivel találkoztam. Az összes kalóz jobb nálad. - gúnyolódását erőltetett nevetéssel toldotta meg, ami elég volt ahhoz, hogy támadója arcát elöntse a vér.
- Dögölj meg! - rikoltotta és kardját teljes erőből Ray felé vágta. A suhintás gyorsasága még Raymondot is meglepte, s bár időben ugrott fel, tengerészköpenye nagy része immár nem tartozott az öltözékéhez. Ahogy tervezte, Dirk kardja az árbocban ragadt és mielőtt kihúzhatta volna. Ray rohamozott. Vágások és szúrások dühödt rohamával halmozta el támadóját, aki hátrálni kezdett, hiába. Még mondani akart valamit, mielőtt Raymond felnyársalta, de csupán hörgés és vér buggyant elő a torkából. Ray fújt egyet és oldalra pillantott, mert két tengerész közeledett felé. Felmerült benne a halál eshetősége, de mikor felkészült volna a nagy pillanatra, foglyok rohamozták meg és tartották fel a tengerészeket.
- Menj! - kiabálta az egyik, miközben a tengerész felé hadonászott a kardjával. Raymondnak nem kellett kétszer mondani, újra megkereste a kapitányt és mikor tekintetük találkozott, elindult felé. Mikor a lépcsőhöz ért, látta, hogy a kapitány lábainál egy hulla hever. Harlow lerúgta a lépcsőn. Ray végignézett rajta és rájött, hogy nem tudja ki az. Egyik szövetségeséről sem tudta igazából, hogy kicsoda. Mégis, valamit megmozdított benne.
- Nem ez az első lázadás, amit levertem. - szólt Harlow. Hangja meglepően nyugodt volt. - És nem te vagy az első tengerész, akit engedetlenség miatt kell kivégeznem. - Ray szótlanul lépdelt tovább a lépcsőn. Harlow csak egy idegesítő légy volt szabadsága és jövője útjában, semmi több. Lefogja győzni.
- Ezek csak patkányok! Minek véded őket? Meggyilkolnának álmodban. - beszélt tovább a kapitány, hangja erőtlenebbül rezgett.
- A legénységedről ugyanezt eltudnám képzelni. - válaszolt Ray. Még közelebb ért.
- Hát mégis megkapod a párbajt amit kívántál. - sóhajtotta Harlow és elővett ugyancsak két szablyát. Ray megtorpant. - Talán azt gondoltad, csak te harcolsz két fegyverrel? - nevetett Dread Harlow. - Senki sem lehet erősebb a kapitánynál!
- Nem vagy a kapitány. - szólt Ray és továbbindult, kardjait készenlétben tartva. Dread hátrált egy lépést.
- Engem még tengerész nem győzött le vívásban. - szólt fenyegetően.
- Nem vagyok tengerész. - válaszolt Ray és kardjai eszeveszett körvágásba kezdtek. Harlow csak egy picit maradt le és tökéletesen védte a betanult mozdulatokat. Mikor véget ért a támadósorozat, Harlow kitört és felfelé irányuló vágásokkal támadt. Ray későn kapcsolt és túlságosan fent voltak a szablyái, amikor Harlow alulról szúrt és eltalálta ellenfele bal lábát. Találatának egy “ha” felkiáltással adott hangot, de Ray összeszorította a fogait és átvette a támadó szerepét. Két kardjával különböző szögekből szúrt, majd mikor látta Harlowot kizökkenni, bár a hárítása tökéletes volt, pengéivel a karját célozta meg, mire ellenfelének félre kellett ütnie kardjait. Ami így is történt és már elég közel voltak egymáshoz, hogy Ray lefejelje volt kapitányát.
- Mocsok. - esett hátra az és joggal feltételezhette, hogy most Ray az életére tör, így védekező állásba helyezte szablyáit, ami tökéletes lett volna, hogy lefegyverezze támadóját, ha az a szívére vagy a fejére céloz. De Raymond Crave, akit Lance kapitány a hűvös, megfigyelő harcmodorra oktatott, nem próbálta meg kivégezni, amíg biztos nem volt a győzelmében. Jobbról és balról indított csapást és így vágást ejtett Harlow kapitány karjain. Dread Harlow, bár nem ejtette el a fegyvereit, félelem csillant a szemében és mozdulatai lapossá váltak. Nem kellett sok idő, hogy két szablya koppanása kíséretében térdre boruljon és pengék szegeződjenek a nyakához.
- Megadom magam. - hebegte.
- Ez nem új. - felelte Ray kimérten.
- Ha életben hagysz, gazdaggá teszlek a családoddal együtt. - próbálkozott még Harlow. - Nem tudod, mekkora vérdíjat idézel a fejedre ezzel. A kalózok nem fognak segíteni, ha a családod bajban lesz általad. - Ray egy pillanatra elgondolkozott, majd így szólt.
- A tengerészet sosem segített a családomon így sem. A kalózokról nincs tapasztalatom. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk a másik oldalt. - most rajta volt a sor, hogy előadja gonosz vigyorát. Harlow szeme elkerekedett, amikor feje egyszer csak levált a testéről. S így Dread Harlow véget ért. Raymond a korláthoz lépett és magasba emelte a fejet.
- Adjátok fel! - zengett a hangja. - A kapitányotok halott, ha tovább küzdötök ti is azok lesztek. - Mindenki megállt. A maradék tengerész eldobta a fegyverét, félelemmel vegyes dühvel méregették az árulót. A foglyokból lett kalózok éljenzésben törtek ki. Az események ezután lényegesen felgyorsultak. A hajót rendbe rakták, a tengerészeket egy-két kivégzéstől eltekintve csónakba dobálták és elengedték, amivel persze nem mindenki értett egyet, de senki nem merte volna megkérdőjelezni az új kapitány tekintélyét. Márpedig Raymond elégette tengerészegyenruháját és innentől kezdve, senki sem kérdőjelezte meg jogosultságát. Másnap már ott állt a hajóorrban a Conomi Szigetek felé hajózva és próbált nem gondolni arra, ami a szüleivel történhet otthon.
Vissza az elejére Go down
Z
Adminisztrátor
avatar

Hozzászólások száma : 111

Karakterlap
Tapasztalatpont:
100/100  (100/100)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő
Befolyás
Intelligencia

TémanyitásTárgy: Re: Raymond Crave   Szer. Jún. 03, 2015 10:29 pm

Szia Rei!

Szerencséd van. Ma meglehetősen bő beszédő hangulatomban vagyok, így részletes értékelést kaphatsz. Ugye milyen frenetikus érzés?Smile
Oké, csak viccelem. Ne vedd komolyan.

Ahogy látom, benned egy nagyra törő embert tisztelhetek. Már az elején rendelkezel egy szép létszámú bandával, még ha NJK-k is, emellett oroztál is egy hajót, aminek nem mellesleg a kapitánya is lettél.
*elismerően tapsol*
Viszont felfigyeltem rá, hogy bizonyos színek kicsit sokszor ismétlődnek több szereplőn át, és van egy két elgépelésed is.

De én ugyan ki vagyok hogy el ítéljelek emiatt. Sőt, én inkább csak elfogadlak.

Nézzük hát. Mi jár egy ilyen ET-ért.

TP: 2200 2520 (frissítés, fellebbezésből kifolyólag)
Szinted: 2
Vagyonod: 50.000 ßelli

Erő: 140
Befolyás: 120
Intelligencia: 110

Vérdíjad: 1.500.000 ßelli
Indoklás: Tetteid, Dread Harlow kapitány megölése és a lázadás tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy a tengerészet nyolc éven át kígyót melengetett a keblén. Nem csak hogy veszélyes bűnözőket szabadítottál fel, de még a világkormányt is megkárosítottad. Ezért minimum egy elfenekelés jár!
Vissza az elejére Go down
http://onepiece.hungarianforum.com
 
Raymond Crave
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: