HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Egy Gyojin emlékíratai

Go down 
SzerzőÜzenet
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Egy Gyojin emlékíratai   Vas. Aug. 23, 2015 10:44 pm

Első nap a pokolban

Bevezető, avagy a nagy találkozás
Az eddigi kalandjaimmal ellentétben ez nem a vízben kezdődött lubickolás közben. Egy kisebb városkában mászkáltam méghozzá munka közben. Az eddigi megbízásaimhoz képest ez csak egy piti ügy volt. A fickó feje nem ért többet tízezer bellinél többet. Állítólag a környéken rengeteg baromfi tűnt el és ezt az illetőt gyanúsították. Nem is igazán a bűntény miatt tűztek ki rá vérdíjat, hanem azért mert nem tudták elkapni. Az alacsony összeg miatt senki sem akarta elvállalni és az összes jól fizető munkát elhappolták. Körülbelül harminc-negyven házból állhatott a település, amit mindenfelé utcák daraboltak fel. A házak rendkívül rendezettnek tűntek az utakról meg szinte enni lehetett volna. Az emberek kissé félénknek bizonyultak így amint megláttak rögtön visszahúzódtak a lakásukba. Mivel én nem tartoztam a türelmes Gyojinok közé ezért már az elején mindent megtettem az információk megszerzéséért. Odaléptem egy házikóhoz majd lábammal jó erősen belerúgtam, aminek következtében enyhén megremegett a ház és lezuhant pár cserép.
- Hol a csirke tolvaj?
Kissé szégyelltem magamat, amiért ilyent kimondtam a nyilvánosság előtt ám rövid idő alatt túltettem magam rajta. Egy félénk hang szólalt meg, belülről amit alig lehetett érteni. Sejtettem, hogy mit fog mondani ugyanis az emberek többsége mindig ugyanúgy reagált, ha kérdéseket szögeztem nekik.
- Neeem tudom, hol lehet.
Házról házra haladva mindenkitől udvariasan megkérdeztem nem-e látták a gyanúsítottat. Vagy egy tucaton dörömbölhettem már be mikor a következőnél kiugrott az emeleti ablakból a keresett személy. Fél lábbal lágyan ért földet majd villámgyorsan elviharzott. Mikor a nyomába eredtem körülbelül egy utcányi előnyre tett szert. Egy éles bal kanyart véve berohant egy udvarban és egyszerűen átugrott egy léckerítést. Vettem egy mély lélegzetet majd az egyik tuskót dobbantónak használva követtem a példáját. A landolás nem ment zökkenő mentesen ám megúsztam egy kis húzódással, de szakadatlanul folytattam az üldözést tovább. Egy újabb ilyen kis udvarba rohant be ám én kifele már nem akartam röpködni. előre toltam a könyökömet majd a testsúlyomat felhasználva keresztülfutottam a kerítésen. Hiába adtam bele mindent a távolság egyre jobban nőtt közöttünk. Nyugodtan kereket oldhatott volna ám inkább e helyett macska egér játékot játszott velem. Már egyáltalán nem érdekelt a vérdíj mindössze a képét akartam beverni, amiért megfutatott engem. Menekülés közben egy láda banánt borított fel miközben idióta módon vihogott. Véletlenül ráléptem az egyikre, amitől csúszkálni kezdtem és teljes sebességgel nekicsapódtam az egyik ház falának. Fejem felett egy kisebb repedés jelent meg a ház falán rajtam pedig egy nagyobb púp jelent meg. Az a néhány ember, akik kint maradtak az utcán méltatlankodtak, amiért a tulajdonukat rongáltam ám ez engem egy csöppet sem érdekelt.
- A Francba!
Dühömben kiabáltam egy keveset majd megropogtatva a vállamat felálltam. A közeli útkereszteződés közepére álltam és figyeltem a célpontom merre rohangál. Nem volt nehéz követni a nyomát ugyanis kis porfelhő követte bárhova is ment. Egy utcával arrébb körözött körülöttem és valószínűleg azon járt az eszem milyen szemétségeket tudna még elkövetni ellenem. A tüdőm szúrt a sok futkosástól ám nem adhattam fel ilyen egyszerűen. Ha egy egyszer tyúktolvajt nem tudtam elkapni, akkor nem is remélhettem, hogy kiváló fejvadász legyen belőlem.
- Na, mi van vadászkám? Többre nem futja az igyekezetedből? Ne hozzak neked egy pohár vize..
Nem tudta befejezni ugyanis egy hangos puffanás bele fojtotta a szót. Nem tudtam elképzelni mi történhetett ezért lassan odakotyogtam hozzá. A földön feküdt ájultan a szemei jojóztak és egy hatalmas pukli éktelenkedett a homlokán.
- Szégyen, hogy egy ilyen kis senki így meg tudott futtatni.
Megfordultam és a nővérkémet láttam teljes életnagyságban.
- Megvoltam.
- Még mindig olyan szűkszavú vagy. Nem megmondtam ezerszer, hogy tanulj meg normálisan beszélni? Tudod, a hozzám hasonló szép lányok nem szeretik a némákat. Ráadásul használhattad volna a fejedet. Egyszerűen nem követni kell, hanem odamenni ahová tart és egycsapással ki kell ütni.
Ezzel az én túlsúlyos testvérkém felmutatta méretes öklét, amivel hatástalanította a csirkefogót.
- Halottam, hogy fejvadász lett belőled azonban nem akartam hinni a fülemnek. Mikor azt kérted segítsek leszedni rólad azt a sok fölösleget nem gondoltam, hogy ezt tervezed.
- Nem tudsz semmit. – morogtam az orrom alá.
- De igen is tudok – itt megejtett egy sunyi vigyort- és azt is tudom miért tetted. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak, kiért teszed.
Fejemből kifutott a vér és első pillanatban tátogáson kívül másra nem futotta tőlem. Nem meséltem senkinek arról a lányról így fel nem foghattam honnan tudhatott róla.
- Fölösleges tagadni mindent tudok. Az az ok nem más, mint egy forróvérű, bögyös fejvadász, aki éppen a Grand Line felé tart.
Ellenkezni nem mertem vele ugyanis jól tudtam milyen, ha feldühítem őt.
- Miért jöttél?
- A modorodon is van mit javítanunk. Meg akartam nézni, hogy boldogulsz, és ami azt illeti rendkívül siralmas az állapotod. Egy percig sem bírnád a Grand Line-on. Ráadásul nem volt szép, ahogyan az itt élő emberekkel beszéltél meg, hogy törve, zúzva rohantál előre, mint egy ökör.
Pár pillanatnyi hatásszünet után vett egy mély lélegzetet és próbált kedvesen mosolyogni. Sajnos mivel az arca is tele volt zsír redőcskékkel nem nézett ki valami szépen ki.
- De ne aggódj. Segíteni fogok, hogy ez ne fordulhasson elő többet. Ha végzek, veled magadra sem fogsz ismerni.
Éppen ellenkezni akartam ám tiltakozólag felemelte a hüvelyk ujját és így meggondoltam magamat.
- Pontosan mit vársz tőlem nővérkém?
- Jó fiú. El foglak vinni egy különleges szigetre ahol férfit fognak belőled faragni, egy igazi úriembert. Megtanulod majd, hogyan kell az emberekkel bánni és köztük életben maradni.
Sajnos nem tehettem fel kérdéseket ugyanis egy erős ütést éreztem a tarkóm felől és már mindent el is borított a sötétség.
Vissza az elejére Go down
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   Vas. Aug. 23, 2015 10:47 pm

1. Fejezet



Mikor magamhoz tértem a nap sugarai elvakították a szemeimet ezért a tenyeremet ellenzőként használtam. Mikor elmúlt a csillogás két meglehetősen csinos nőt láttam fölém tornyosulni meg a testvéremet. Mindannyian érdeklődve néztek rám mintha azt várnák volna fölébredek-e egyáltalán. Nem akartam tovább heverészni ezért gyorsan felpattantam tettem pár lépést hátra és vártam. Egy darabig nem szólt senki semmit majd az egyik hölgy, akinek fölig ért a mosolya meleg üdvözlésben részesített.
- Légy üdvözölve Mira testvérkéje. Már nagyon vártuk, hogy végre találkozhassunk veled.
Miközben beszélt erős kezeivel átölelt majd ölelgetni kezdett miközben kebleit az oldalamnak szorította. Kicsit sem zavart ez a viselkedése, mert egyáltalán nem értettem miről lehet szó. Az ölelgetősnek hosszú copfba kötött haja volt, fehér bőre és körülbelül egy fejel lehetett alacsonyabb nálam. Melleit különös madárszárnyakra hasonlító ruhadarabokkal takarta el. A nadrágja illet ehhez a kompozícióhoz kék és sárga szövetekből lett összevarrva. A mellette álló nő sokkal visszafogottabbnak és nyugodtabbnak tűnt. Neki sötét vállig érő haja volt és hosszúkás arca. A meleg ellenére sötétszínű kabátot és nadrágot viselt.
- Légy üdvözölve minálunk. - mondta.
Én csak néztem ki a fejemből mire a testvérem egy hatalmas nagy taslit kevert nekem le.
- Hányszor mondtam már, hogy mindig köszönj?
- Üdv.
- És szokj már le erről az egy-két szavas válaszolásról. Kérlek, foglalkozzatok az én kisöcsémmel lányok, amíg itt van. Te meg figyelj rájuk és fogadj szót, különben.
Sejtettem, hogy ez azt jelenti, hogy ismételten jó el fogja látni a bajomat.
- Ezume bemutatja neked ez emberi holmikat és hogyan kell viselkedni köztük. Row pedig megtanít pár trükkre, amivel életben maradhatsz a nagyvilágban. Velem pedig a harcot fogod gyakorolni.
Éppen tiltakozni akartam miszerint ilyesmire semmi szükségem ám ő egy mozdulatával elnémított.
- Ma még pihenhetsz. Ismerkedj meg a lányokkal és a környékkel.
- Én most nem érek rá.
- Akkor úgy tűnik, én leszek az első. Mit szólnál, ha a beszélgetést a házamban folytatnánk egy csésze finom tea mellett? Rendben van, akkor indulhatunk is.
Ezzel karomnál fogva megragadott és kettesben elindultunk a városka szíve felé. Az utca emberei megbámultak engem ám ehhez már hozzá voltam szokva.
- Ne búslakodj. Nem azért bámulnak, mert Gyojin vagy. Hanem azért mert egy ilyen csinos lánnyal sétálsz együtt, mint én. Amúgy nem sikerült Mirából sok mindent kiszednünk rólad. Most viszont erre már nem lesz szükség. mondta vidáman.
Igaza lehetett ugyanis teljesen más szemmel néztek rám, mint a többi majom, akikkel találkoztam. Mellettem még mindig vidáman mosolygott Ezume én pedig a szokásos faarcommal meredtem magam elé. Az idő elég kellemesnek tűnt valószínűleg ezt hívhatták jó sétáló időnek. A házakra pillantva minden rendezetnek és nyugodtnak látszott. Hiába forgattam a fejemet nem találtam semmit, ami ismerős lett volna.
- Amúgy az én Nevem Ezume. Téged, hogy hívnak?
- Kenichi.
- Szép név. Látom nem vagy a szavak embere. És sok helyen jártál már a világon?
- Igen.
- Az jó lehet. Én is szeretek utazgatni. Azonban nem hagyhatom sokáig magára az itteni üzletet bizonyára megérted.
Egyáltalán nem értettem miről beszél és nem is szándékoztam megérteni. Miközben haladtunk előre Ezume lábához egy piros alma gurult, amit egy kislány futva követett. Felvette az almát majd visszaadta a leánykának és megsimogatta a haját.
- Kenichi miért nem mondasz valamit ennek a kislánynak?
- Helo.- mondtam az egysíkú hangommal.
A kísérőm csak csóválta a fejét majd folytattuk utunkat ismét egymásba karolva és nemsokára meg is érkeztünk. Takaros kis házikóban élt annyi szent. A tető piros színű volt a ház fala pedig rózsaszín. Az ablakokban hosszúkás cserepek foglaltak helyet melyekben virágok pihengettek. Különös illatot éreztem ám nem elég erősen ahhoz, hogy kitalálhassam miből is származhat. Ezume odalépett a hófehér ajtóhoz és egy könnyed mozdulattal kinyitott azt. Bizonyára azért nem zárta az ajtót, mert ebben a közösségben szinte mindenki ismert mindenkit.
- Kerül beljebb és érezd magadat otthon.
Mondta miközben a ház belseje felé irányított engem. először egy kis folyosó fogadott minket majd egy tágas nappaliban kötöttünk ki. A szoba közepén egy asztalka állt rajta fehér csipketerítő ezt pedig négy szék vette körül. A szobában két hintaszék, néhány virág és pár lámpa alkotta a berendezést.
- A felső emeleten van két hálószoba és egy fürdőszoba. Idelent van egy mosdó, a konyha, az éléskamra és egy kisebb fürdőszoba. A hálóban egy franciaágyat tetettem be, hogy kényelmesebben tudjak majd aludni. Minden szobában fény Diallokat helyeztünk, hogy sötétedés után ne keljen fáklyával világítani. Mégis, hogy nézne ki, hogy a szép tiszta falat befesteni hamu és a korom?
- Ezek mik?- mutattam az egyik lámpára.
- Azok a fénydiallok. Még soha nem láttál ilyet?
Fejem csóválásával jeleztem, hogy nem aminek következtében elkezdte magyarázni miről is van szó.
- A Diallok olyan tárgyak, amik egy nagyobbacska csigaházra emlékeztetnek. Képesek egyes természeti elemeket magukba szívni, tárolni majd kibocsátani. A fénydiall például magába szívja a napfényt, és ha megnyomom a tetejét, akkor a sötétben világit.
Teljesen elképesztett az, amit mondott ugyanis sohasem gondoltam, hogy ilyesmi lehetséges. Egyszer már láttam egy hasonló világító bigyót akkor még nem sejtettem mi is lehet az valójában. Meglepődöttségemet természetesen nem vette észre ugyanis még mindig ugyanazzal a bamba ábrázattal bámultam magam elé. Úgy tűnt nagyon büszke a lakására ugyanis mindegyik szobát egyesével megmutatta nekem. A konyhában ismét éreztem azt a különös illatot ám itt sokkal erősebben, mint kint az utcán. Elmesélte, hogy süteményeket készít, és ezeket árulja a szigetlakóknak. szívesen megkínált volna egy kis kóstolóval ám még a sütőben pirultak. A hálószobája tényleg nagyon kényelmesnek tűnt, ahogyan mesélte. A padlót puha plüss szőnyeg borította mely szinte masszírozta a talpat. Az ágynak egy teteje is volt és függönyök akadályozták meg a belátást. Elmondása szerint erre a szúnyogok és az esetleges leskelődők miatt van szükség. A következő, amit megmutatott nekem az a felső emeleti fürdőszoba volt. Egy szép nagy kádból szappanbuborékok repültek mindenfelé miközben egy hölgy éppen fürdött.A habok miatt takarásban maradt az alsó fele, míg a felsőt minden gond nélkül láttam. Puha fehér bőre és telt keblei minden férfi szívét megmozgatták volna. Ezume amint rájött a tévedésére és azon nyomban becsapta az ajtót.
- Bocsánat! Csak a házat mutatom meg! Tudod ő Mira testvére!
- Á üdvözöllek. - mondta a fürdőző hölgy, akinek semmi kétségbeesés nem hallatszott a hangjában.
- Ő egy ismerősöm. Elfelejtettem, hogy nála baj van a vízellátással és ezért hozzám jár fürödni. Amúgy te jól vagy?
- Igen. Miért?
- Normál esetben a férfiak ilyenkor elájulnak, vagy legalább vér spriccel az orrukon. Te talán már hozzá vagy szokva a meztelen nők látványához, te csirkefogó?
Az utolsó mondatot különös átéléssel mondta miközben rám kacsintott és lágyan megbökött a könyökével.
- Nem. Csak egyszerűen nem érdekelnek a nők.
- Téényleg?
- Igen sok évig egyedül éltem a nővéremmel és nem tudom, miért kell odáig lenni egy nő látványától.
- Akkor majd teszünk ez ellen valamit.
Nem értettem mire is gondolhatott és azt sem miért beszéltem ilyen sokat egyhuzamban. Váratlanul eszembe jutott Kitty és elképzeltem milyen lehetne ruha nélkül. Valami oknál fogva hevesebben kezdett verni a szívem. Végre leültünk, hogy megihassunk egy csésze ízletes teát. Mikor lerakta elém elsőre nem tudtam mit is kéne tennem ám végül csak lemásoltam a mozdulatait. A hüvelyk és mutató ujjammal megfogtam a pohár fülét majd a számhoz emeltem. Ezt a citromos ízű italt rendkívül ízletesnek találtam. Azelőtt egyszerűen legurítottam a sört és nem igazán foglalkoztam az ízével. Akkor viszont rájöttem, nem csak a mennyiség, hanem a minőség is mérvadó.
- Látom, törik a jég.
- Tessék?
- Mikor ittál egy kis mosoly jelent meg az arcodon.
- Milyen jégről is beszéltél?
- Nem fontos. Ízlett?
- Igen.
- Az jó.
Az egyik ablakon egy madár röppent be és Ezume mellett szállt le az asztalról. Levett a lábáról egy kis papírost majd az útjára bocsátotta.
-Row üzent, hogy elvégezte a dolgát. Találkozót beszélt meg az étteremnél.
Az üzenetet összehajtotta majd letette az asztalra utána pedig felállt.
-Most elmentünk! Ha elkészült kérlek, vedd ki a süteményeket a sütőből!
-Jól van! Sziasztok!
Mikor befejezték a kiabálást kimentünk az épületből és elindultunk az étterem felé. Útközben egy kis szörnyeteg kezdett rosszalkodni bennem és a végén nem tudtam visszafogni magam.
-Mi az az étterem?
-Haha. Komolyan kérded? Az egy olyan hely ahol pénzért ételt lehet kapni.
-Miért kéne fizetni? A tengerben bőven van étel.
-Mert így nem kell bajlódni a kifogásával és az elkészítésével.
-Milyen elkészítéssel?
-Megfőzni vagy megsütni a húst mielőtt megeszed.
-Én nem szoktam ilyeneket, csak időpocsékolás.
-Brrr ne is mondj, ilyet mindjárt rosszul leszek.
-Mi ez a szörnyű ricsaj.
-Ez zene.
-Nem is tudtam, hogy a zene ennyire fájdalmas.
-Általában nem. Ez csak egy kislány, aki a közelben gyakorol. Ha elég sokat csinálja, akkor kellemes hangokat fog tudni kicsikarni a hangszeréből.
Tovább menve inkább arról próbált mesélni, hogy a kedvenc színe a rózsaszín és, hogy mennyire imádja a kis testű kutyákat. Hírtelen fura képet vágott majd megállt és felém fordult.
-Van, egy kis probléma mindjárt jövök.
-Ez meg mi?
-Pisilnem kell. -mondta suttogva.
-Nem hallom.
-Pisilnem kell.
-Á könnyítened kell magadon. Most mentünk el egy bokor mellett. És miért suttogtál ennyire.
-Ezt nem szokás kikiabálni. És ha még egyszer így beszélsz, letépem a fejed.
Ez eszembe jutatta mennyire is ijesztőek a nők és kissé megborzongtam. Megfogattam, hogy óvatosabban fogok fogalmazni ezen túl. Miközben a WC feliratú épület mellett álltam egy nagyobbacska árnyék települt rám. Megfordulva egy kedves párocskával találtam magamat szembe. Látszólag mindketten nagyon jól érezték magukat. A férfi rózsaszín öltöny volt fekete vékony csíkokkal és ugyanilyen nadrággal. Körülbelül olyan magas lehetett, mint egy átlagos ember, az arca kerek volt az orra alatt pedig egy vékony bajusz fityegett. A párja hófehér volt kivéve a báli ruha szerűsége, ami fekete színben pompázott. A lábai nem látszottak inkább a ruhának voltak polipcsápra hasonlító ráncai. Nem tudtam kik lehetnek ezek ám egyedül rendkívüli látványt nyújtottak együtt viszont mindent felülmúlót.
- Á üdvözlöm kedves Gyojin. Nézd drágám egy másik halember.
- Látom édesem.
- Rendkívül jól néz, ki ha szabad ezt mondanom.
Két kézzel megragadta a bal csuklómat és elkezdte rázni fel-le.
- Nagyon örülök, hogy találkoztam önnel a nevem úúúúúú. Drága feleségemé pedig úúúúúúúúú- sajnos nem halottam a nevűket, mert a kislány pont mellettünk gyakorolt a trombitáján.
Nem értettem, hogy miért jöttek oda hozzám ezért csak szokásom szerint néztem ki a fejemből.
- Áá szóval maga az a szótlan fajta. Van egy lakájunk, aki pont ilyen keveset beszél. Mi a családdal utazgatunk mindenfelé.
Beszédét egy hatalmas gong szakította félbe.
- Drágám úgy tűnik felszolgálták az ebédünket. Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk kedves Gyojin. Menjünk drágám.
- Igen édesem. Viszlát.- ezzel mindketten távoztak méghozzá mosolyogva.
Csak úgy sugárzott belőlük az őszinteség a boldogság és a határtalan szeretet.
- Á szóval találkoztál a miáúú családdal. - ezúttal egy macska zavarta a beszédet.
- Néha be szoktak kukkantani hozzánk. Elég fura egy család azonban teljesen ártalmatlanok. Na, mehetünk tovább?
Úgy negyed órával később meg is érkeztünk az említett helyhez, közben pedig megmutogatta mi merre található. Egy kis aranyos háznál álltunk meg mely előtt kis asztalok és székek sorakoztak. Mikor leültünk egy férfi jött oda hozzánk és egy nagyobb lapocskát adott nekünk. Én nem tudtam mit kezdjek vele ugyanis az ételek egyikét sem ismertem. Ezume tanácsára két adag Takuyakit kértünk és egy kevés citromos teát. Kis tészta gömböcskéket kaptunk, amit valamiien szósszal öntöttek nyakon. Én nem igazán bíztam ebben a fura ételre ám kísérőm unszolásra megkóstoltam. Bedobtam egy darabot a számba majd hangos csámcsogás mellett rágni kezdtem végül pedig lenyeltem. Mikor rájöttem, hogy mennyire fonom két kézzel kezdtem bedobálni őket.
- Elég legyen! – fakadt ki hírtelen Ezume és lekent nekem egy hatalmas taslit.
- Úgy eszel, mint egy disznó. Hogy csinálhatsz ilyet emberek között.
- Hömhömhöm hömöh.
- Ne beszélj teli szájjal.
- Azt mondtam mi a baj azzal, ahogyan eszek?
- Nem illik nyitott szájjal enni! Nem illik csámcsogni! És nem illik teli szájjal beszélni!
- Bocsánat.
- Ha elnézést kérsz, legalább tégy, úgy mintha érdekelne.

Mindenki minket figyelt ám Ezumét ez egyáltalán nem zavarta. Úgy meg voltam szeppenve, mint egy elsőéves kislány. Veszekedésünket a pincér szakította félbe, aki a mi asztalunkhoz telepedett le.
- Sziasztok. Van egy-két szabad percem-gondoltam csatlakozom hozzátok.
- Gyere csak Ted. Éppen Kenichinek mutattam meg a környéket tudod ő egy barátom barátja.
- Nagyon örvendek Kenichi.
Mikor felém nyújtotta a kezét nem tudtam mit akarhat vele kezdeni.
- Ne néz úgy, mint borjú az újkapura. Ráz vele kezet.
Az a fura férfi is ezt csinálta úgy vétem ez valamiféle emberi szokás lehet. Miután le tudtuk a formaságokat ezek ketten elkezdtek egymással cseverészni miközben teát iszogattak. Az a kis szörnyeteg ismételten marcangolni kezdett belülről így ismét egy kérdés hagyta el a számat.
- Miért bámulod Ezume melleit?
Oly annyira meglepődtek a kérdéstől, hogy mindketten szökőkút módjára köpték ki a teájukat.
- Mi mondtál?
- Mióta elkezdtetek beszélgetni egyfolytában a melleit bámultad.
A férfi arca rák vörösre színeződött és idegesen kezdett mosolyogni akárcsak a kísérőm. Úgy tűnt ismételten egy olyan témát hoztam fel, amit nem kellett volna.
- Hogy kérdezhetsz ilyeneket? Csak nem egy barlangban nőttél fel?
- Nem egészen. A tenger mélyén.
- Tudod, ő szinte semmit nem tud az emberi szokásról, sőt még néhány ösztöne sem működik. Például nem érdeklik a nők.
- Erről majd teszünk. Van néhány olyan hely a szigeten ahol az a jég szíved olvadozva omlik össze.
Miközben mondta átkarolta a vállamat majd visszament dolgozni.
- A kis butus. Azt hiszi olyan okos, mert talált egy pontot, aminél beláthat a női fürdőbe. Pedig ha tudná, hogy pont azért a leshelyért építették oda azt a fürdőt.
Mikor látta az értetlen tekintetemet beavatott a nagy titokba.
- Tudod évekkel ezelőtt volt egy tutyimutyi férfi és egy gyönyrű nő. A nőnek tetszett a férfi azért a pihenőhelye közelébe építetett egy mangán fürdőt. Így a fiú rendszeresen láthatta meztelenül a lányt. Addig folytatódott, míg bele nem szeretett összeszedte a bátorságát és megkérte a lány kezét. azóta minden nő bemehet oda, hogy kipihenhesse egy kemény nap fáradalmait. Természetesen arról a leshelyről nagyon kevesen tudnak, és nagy titokban tartják.
Mesélés közben rendkívül sunyi és kaján képet vágott. Nem értettem mit takarhat ez a tekintet ám annyira rájöttem, hogy semmi jót. A kissé késésben lévő hölgy is megérkezett a találkozóra.
- Elnézést kérek, de akadt egy kis dolgom. Ami ezt illeti most is van pár elintézni valóm. Ha gondolod, velem tarthatsz, és közben mindent megbeszélhetnénk.
- Remek. Egy kis kirándulás alatt jól összerázódtok. Azért vigyáz a mi kis mimózánkra.
Gyorsan felálltam az asztaltól majd elindultunk kifelé a városból egyenesen az egyik közeli hegy felé.
Vissza az elejére Go down
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   Vas. Aug. 23, 2015 10:49 pm

2.Fejezet

A kemény járdát a puha selymes fű és föld váltotta fel. Mivel dél volt ezért a hőmérséklet jócskán megugrott ám minket ez egy cseppet sem zavart. A magas zöldellő fák kellemes árnyékot biztosítottak a számunkra így nem zavart a hőség. Ráadásul egy gyenge szellő is lengedezett, ami csak fokozta a kényelem érzetünket. Egy apró tárgy zuhanta fejemre és pottyant a puha fűre. Nem igazán tudtam, ki dobálhatott meg ezért a fákat bámulva keresni kezdtem a tettest. Hiába meresztettem a szememet ám senkit sem találtam. Row mosolyogva az egyik ágra mutatott, amin éppen egy mókuska gyűjtögetett. Valószínűleg leejtett egy makkot és az zuhant a fejemre.
- Mond csak Kenichi te szoktál erdőben járni?
- Nem igazán.
- Akkor figyelj, jól oda nehogy elkóborolj. Ez a terület hatalmas és nagyon könnyű eltévedni benne.
- Te gyakran szoktál erre járni?
- Igen, szinte minden nap bebarangolom az egészet. Itt csend van nyugalom és béke.
- Ezek szerint eleged van a városból?
- Egyáltalán nem. Az emberek rendkívül kedvesek és barátságosak. Minden van itt, amit egy kétlábú csak kívánhat. Remek éttermek, fürdők, masszázs, és van egy kis arénánk is ahol a fölösleges energiákat vezethetjük le. Bár igaz nem állunk kapcsolatban más szigetekkel, de nincs is rá szükségünk. Ami kelhet, azt a szigeten megtermelik, vagy néhányan elutaznak és beszerzik.
- Nézzük meg az arénát.
- Majd. Most sokkal fontosabb dolgunk van. Amúgy is miután végeztünk ott kell találkoznod a nővéreddel.
- Értem.
Egy ideig egyikünk sem szólalt meg csak haladtunk felfelé az enyhén meredek lejtőn. Néha bevettünk egy-egy kanyart, de ő mindig is magabiztosnak tűnt. Úgy látszott nagyon jól ismeri a környéket és nem téved el egy könnyen. Én viszont pont az ellentéte voltam. Hiába volt nálam térkép minden egyes alkalommal mikor elindultam valamerre eltévedtem. Zavartan néztem körbe, ha esetleg mégis is megtörténne, a tragédia mennyi időbe telhet kikecmeregni.
- Ne aggódj nem fogunk elveszni. Töviről hegyire ismerem ezt az erdőt. Tudod én itt nőttem fel.
- Ezt nem is tudtam. - ez nem is volt annyira meglepő hisz csak nemrég ismerkedtünk meg.
- Pedig így van. Gyerekkoromban gyakran jártam oda fel és néztem a kikötőben horgonyzó hajókat.
- Hogyhogy nem mentél el?
- Miért mentem volna. Itt megvan minden, amire csak szükségem lehet. Persze az élet régebben nem volt ennyire békés. Egy hatalmas vihar tönkretette az összes hajót így senki nem hagyhatta el a szigetet. Ennek következtében nagy lett a szegénység éheztünk és nem tudtuk mit lehetne tenni. Azonban egyszer csak megjelent idegen, aki mindenkivel elkezdett kiabálni. Olyanokat mondott, hogy hogyan nézhettek ki ilyen silányan. Meg miért öltözködünk úgy, mint a menekültek. Meg miért nincsenek normális házaink? Aki pedig vissza, mert neki szólni annak olyan pofont lekevert, hogy majd fél métert repült. Utána elkezdett parancsolgatni, hogy legyenek, házak a földet pedig művelni kell. Az emberek egy része félt tőle és így teljesítették a követelését. Néhány éven belül rá kellett jönniük, hogy igaza volt. Nem lehetett egész nap csak siránkozni és a múlton merengeni. A bányászni kezdtek és az ott talált alapanyagokból és persze az erődéből házakat építettek a mezőket felszántották és mellettük gyümölcsösöket hoztak létre.
- Értem. Ugye te nem akarod, hogy vérezzen az orrom?
Erre a kijelentésemre megfordította a fejét majd hitetlenkedő pillantásokkal nézet rám.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy Ezume meg akart verni?
- Nem dehogy. Csak véletlenül rányitott egy meztelen ismerősére és csodálkozott, hogy nem vérzik az orrom. Nem igazán értettem mire is gondolhatott ám mikor azt mondta, hogy tesz róla valami rossz érzés fogott el. Nem tudod mire gondolhatott?
- ÁÁ ő már csak ilyen. Szereti agyagbábuként formálni az embereket.
- Igen. Ismerek valakit, aki pont ilyen. Persze ő jóval erőszakosabb és neki van egy enyhe ízlésficama.
Miután befejeztük a csevegést visszafordult és ismételten nem szóltunk egymáshoz egy jó darabig.

Egyszer csak megállt majd felugrott az egyik ágra s miután intett, hogy kövessem tovább szökdécselt. Én nem voltam ennyire ügyes ezért kénytelen voltam mászni. Majd húsz percembe került mire végre felértem a tetejére. A fa majdnem ötven méter magas volt és jó messzire lehetett ellátni a csúcsáról. Azt hittem, hogy eltévedt ám mikor megláttam azt a valamit a távolban rögtön megváltozott a véleményem. Egyik fa dőlt ki a másik után minden ok nélkül.
- Az egy szarvas. Az egyik falusi mesélte, hogy véletlenül rácsavarodott egy drótkerítés, amitől nagyon megijedt. Vad ámokfutásba kezdett és mindent felborít, amit csak meglát. Most, hogy tudjuk, merre van, siessünk, nehogy elveszítsük.
Nem tudtam, egy ilyen állatot, hogy lehet elveszíteni, ami egész fákat, döntöget ki. Éppen el akartam kezdeni lefelé mászni mikor enyhén megbökte a hátamat én pedig elkezdtem zuhanni lefelé. Egy csomó ágat és levelet letörtem mire sikeresen földet értem.
- Ez most miért kellett?- kérdeztem Row-tól aki nem sokkal utánam érkezett meg.[/color]
- Így sokkal gyorsabb. - mondta majd megindult a szarvas felé.
Most már mindketten futottunk, hogy minél előbb beérjük a rémült állatot. Mikor közel értünk hozzá meglepődtem, hogy milyen hatalmas. Máshol egy kifejlett gímszarvas fele ekkorára nő csak meg. A drót a hátsó lábára tekeredett rá és vékony csíkban folyt a vére.
- Menj és fogd le!
Ellenkezni akartam ám a tekintete nem tűrt ellentmondást ezért megkíséreltem lefogni a szarvast. Miközben azon gondolkodtam, hogy kerülhetnék a közelébe váratlanul irányt váltott és nyílegyenesen felém rohant. Kissé rémisztőnek tűnt az a két agancsait nekem szegezett. Nagyon reméltem, hogy én nem arra a sorsra fogok jutni, mint azok a szerencsétlen fák. Egy különös ötlettől vezérelve nem ugrottam félre, hanem csak vártam majd az utolsó pillanatban elkaptam a szarvait. Egy hatalmas nyögés kísérete mellett a magasba emeltem azt a dögöt. Pár pillanatig örültem, hogy sikerült életben maradnom majd szép lassan elkezdtem hátrafele dőlni, míg végül felborultunk.
- Ez az! Ne engedd el.
Azon nyomban ott termett egy kis olló szerüségel és pillanatok alatt megszabadította szegénykét. Fölkelve hátsó lábára pillantott majd lassú riszáló mozdulatokkal szépen hazaballagott. Útitársam megveregette a vállamat majd mutatta, hogy utunk még nem ért véget. Kissé lassabban, de felértünk a hegy tetejére ahonnan csodás látvány nyílt a kikötőre. Egy kétárbocos hajó horgonyzott bent és néhány halászhajó.
- Az ott lent a testvéred hajója.
- Miért kellene neki egy hajó. Gyojin-ként oda mehet, ahova csak akar. Ez a fatákolmány pusztán az emberek hóbortja. – nem is gondoltam bele, hogy esetleg megsérthettem ezzel ő viszont nem bánkódott.
- Még sosem sérültél le annyira, hogy képtelen voltál az úszásra? És ha embereket esetleg árukat kéne, szállítanod azt meg tudnád oldani a saját erődből?
Eddig nem is gondoltam ilyesmire ám el kellett ismernem van benne valami.
- Te mit csinálsz itt a szigeten?
- Én látom el az állatokat és végzem a karbantartásokat. Ha valamelyik hajó megsérül, vagy esetleg lenne, rajta némi javítani való mindig engem kérnek meg hozzá. Bár bizonyos dolgokat a hajósok is el tudnak végezni ám jobb egy profira bízni.
- Nem is tudtam, hogy az utazás ennyire komplikált.
- Igen egy utazónak sok mindenhez kell éretnie.
- Például?
- A hajójavításhoz kell értenie legalább egy minimális szinten. Egy jó ács nem terem minden bokorban. Ismernie kell a térképeket és tudnia kell tájékozódni. Sokan haltak meg, azért mert csak körbe-körbemászkáltak. Továbbá tudnia kell, hol találhat friss ivóvizet és élelmet.
- Nekem vízre nincs szükségem hisz a tenger másból sem áll.
- Igen ám, de az sós víz. Bizonyára hosszú távon még számotokra is káros hatással lehet. Végül pedig ismernie kell az ételszerzés és készítés fortélyait.
- Ezume is említette a főzést, de még mindig nem tudom mi értelme. Lehet nyersen nem olyan finom ám nem olyan nagy gond.
-Főzve sokkal táplálóbb és egészségesebb. A sütés kiöli belőle a baktériumokat és a káros anyagokat. Na de eleget beszéltünk a végén még elkésünk. Irány az aréna.
Észre sem vettem, hogy már jócskán a délutánban járunk. Mire a hegy egy másik oldalán lementünk már kezdett sötétedni. Nem igazán hasonlított azokra az arénákra ahol azelőtt megfordultam. Mindösszesen egy nagyobb területről volt szó, amit egy egyszerű fakerítés vett körül. Kör alakú révén a közönség fa padja a szélén helyezkedtek el. Diallok helyett fáklyákkal világítottak, amiknek köszönthetően egyszerűbben odataláltunk. Egy kis épület állt a bejárat mellett, amiben bizonyára felszereléseket tartottak.
Vissza az elejére Go down
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   Vas. Aug. 23, 2015 10:50 pm

3.Fejezet

Mikor megérkeztünk már csak két ember tartózkodott az arénában. Az egyikük egy nő volt a másik pedig egy vékony alkatú srác. Hosszú ezüstös haja volt és tengerkék szeme. Lila színű inget viselt és ugyanilyen nadrágot. Öt cserepet tornyoztak fel előtte és látszólag arra készült, hogy egy csapással eltörje őket. Tett pár legyező mozdulatot majd egy mély lélegzetvétel után lecsapott. Azonban törött cserepek az ökle kezdett recsegni és ropogni. Fájdalmában kiáltott egyet majd sérült csuklóját kezdte rázni.
- Áááá gyertek csak éppen befejeztük a gyakorlatot. Nagyon örvendek a nevem Elizabeth. Jó, hogy megint találkozunk. – mondta az idegen nő.
Nem értettem mire gondolhatott, hogy ismét ugyanis én nem szoktam emberekkel beszélgetni. Jó alaposan megnéztem a kerek arcát és hosszú haját majd hírtelen beugrott. Ő volt az a lány, akire véletlenül rányitottuk az ajtót fürdőzés közben. Úgy tűnt nem haragszik rám ugyanis barátságosan párszor megveregette a vállamat, ami majd leszakadt tőle.
- Hol van a nővérem?
- Végül úgy döntöttünk, hogy a testvéred túlontúl elnéző lenne ezért én vettem át a helyét. Ő itt Brock az egyik tanítványom. Azt szeretném kérni, hogy vegyetek részt egy ismerkedő küzdelmen.
- Nem tartom jó ötletnek.
- Én sem. Nem akarom, hogy baja essen.
- Ne aggódj Kenichi nem lesz semmi baj. Most pedig kezdjétek.
A fáklyák nem világítottak meg mindent tökéletesen ám így is láttam, hogy vékony akár egy szalmaszál. Nem jósoltam sok sikert ennek a nyüzügének. A parancs szerint egymással szembe álltunk és vártunk a másik reakciójára. Úgy döntöttem én kezdeményezek ezért gyorsan előre léptem és a gyomrába csaptam. Alig éreztem a súlyát azon nyomban hanyatt vágtamagát. Tudtam, hogy elég gyenge szegényke azonban nem hittem, hogy ilyen hamar feladja. Bele sem tellett két szempillantásba rögtön felállt és ismét farkas szemet néztünk egymással. Arra gondoltam, hogy túlságosan óvatosan bántam vele ezért még erősebben öklöztem az arcába. A szokásossal ellentétben nem éreztem semmiféle ellenállást. Akárcsak egy perccel ezelőtt ugyanolyan könnyedséggel felállt leporolta magát.
- Ne kíméld, bírja a gyűrődést.
Egy rúgással próbálkoztam azonban ezt egyszerűen kikerülte. Már kezdtem ideges lenni ezért egyik csapást a másik után zúdítottam rá ám semelyikkel sem jártam sikerrel.
- Mond Kenichi zavar, ha harc közben beszélnek hozzád?
- Igen.
- Nem baj. Meg kell tanulnod egyszerre több dologra is figyelni. Meglehet, egy olyan helyen kell küzdened ahol egy rossz lépés is a halálhoz vezethet. Én a testvéreimmel együtt segítjük a szigetlakókat. Egyiknek cukrászdája van másik pedig a karbantartásokat végzi. Az én feladatom pedig, hogy formába hozzam és megtanítsam az embereknek az alapokat.
- Szóval mennyit tudsz a harcművészetek világáról?
- Semmit.
-Értem. Nem fogalmaznál kicsit bővebben?
- Semmit az égvilágon.
- Akkor kezdjük az elején. Rengeteg hadművészeti ág létezik a világon és bár jómagam sokat ismerek közülük még számomra is lehetnek felfedezni valók. Az egyszerűség kedvéért most csak a legfontosabbakat említem. Ha jól látom, te a pusztakezes harcot preferálod, ám sajnálatos módon nem ismered a Gyoujin karatét. Ezt a halemberek fejlesztették ki és az a céljuk, hogy a mozdulataiddal maximális pusztítást érhessék el. Egyetlen ökölcsapással ellenfelek tucatjait lehet hatástalanítani. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Minden egyes vízcsepp fegyverré válhat a kezükben. Brock meg tennéd, hogy tartasz egy kis bemutatót?
Szó nélkül tett pár lépést hátrált majd ökölbe szorította az öklét és maga mellé húzta. Sejtettem, hogy mire készül ezért befeszítettem a hasizmomat, hogy ezzel csökkentsem a sérülést. Az erejétől azon nyomban fél térdre ereszkedtem és erősen ziháltam. A testvérem ennél erősebb pofonokat szokott adni ám ő mindig a fejemre célzott.
- Ez a támadás a Hyakumaigawara Seiken volt. Bár elég ügyesen csinálta még így is messze elmarad egy mesterhez képest. A második, amit meg szeretnék említeni az a kardforgatás művészete. Bizonyára találkoztál már olyan emberekkel, akiknek az oldalán különféle pengék lógtak. Nem csak egy embert lehet felszabdalni vele, hanem akár egy hatalmas hajót is kettévághatnak a megfelelő eszközzel és módszerrel. Itt a következő bemutató ideje hozd ki a kardot a raktárból.
Megijedtem, hogy ismételten én leszek a próbabábú ezért megragadtam a vállánál és arrébb rántottam. Mindketten nekiestünk a házikónak, amitől megremeget és valami megmozdult a tetején. Elizabeth arcára a rémület ült ki és hangosan felsikoltott.
- Vigyázatok!
Nem értettem mire kell vigyázni ezért körbenéztem, de nem találtam semmiféle veszélyforrást. A tetőről két apró tárgy kezdett lefelé hullani azonban egyik sem tehetett kárt bennem. Brock ellenben földre vetette magát majd elkapta azokat a bizonyos dolgokat. az egyik egy madárka volt, míg a másik egy picinyke fészektojásokkal. A kiképzőhölgy odajött hozzám bal kezét a vámara tette miközben még remegett.
- Kenichi, hogy lehetsz ekkora vadállat?!- üvöltötte miközben az öklét a képembe mélyesztette.
Fúró módjára kezdtem pörögni a levegőben közben pedig meteorként csapódtam az ülések közé.
- Hogy lehetsz ennyire szemét?! Mi lett volna ha Brock nem tudja elkapni mindkettőt! Amint megláttad, hogy mi történik azon nyomban mozgásba kellett volna lépned!
Míg velem üvöltözött a feje vörösen virított szájából lángok csaptak ki és a kezeivel össze-vissza rángatózott. Ebből nem sokat láthattam ugyanis félájultan heverésztem a padok törmelékei közt. Kis idő multán aztán lehiggadt és én is magamhoz tértem.
- Az a fő, hogy nem történt semmi baj. Legközelebb próbáljatok kissé jobban odafigyelni. Most, hogy befejeztük a játszadozást elővehetnénk a fénydiallkat. Na, szóval hol is tartottam? Ja, igen. Amiről beszélni akartam veled az a Haki. Ez egy rendkívül különleges erő mely csak keveseknek adatik meg. Három fajtáját ismerjük. Az első Kenbunshoku Haki. Ennek köszönthetően az ellenfél mozdulatait lehet előre látni.
- Értem szóval így tette.
- Nem egészen. Bár Brock sok harcművészetet ismer azonban egy Hakit sem tudott elsajátítani. Rengeteg gyakorlásnak köszönthetően megtanulta leolvasni az ellenfél mozdulatait.
Az erősebb fények köszönthetően láthattam a sok heget, ami a férfi kezén éktelenkedtek. Bizonyára rendkívül sokat gyakorolhatott emiatt voltak a hegek. Én ostoba pedig lebecsültem, mert vékonyabb volt énnálam.
- A második, amiről szó esik a Busoshoku Haki. Egy láthatatlan páncél veszi körbe a testet így a védelmet erősíti ám a támadásai is jóval erőteljesek lesznek általa. Egy kemény ököl sokkal nagyobbat tud ütni. Ráadásul ez azon kevés módszerek egyike, amivel kárt lehet okozni az ördöggyümölcs használókban. Persze te bizonyára ezekről sem tudsz semmit. Aki eszik, ebből a ritka ételből különleges képességek kerülnek a birtokába. Az utolsó és legritkább a Haoshoku Haki. A használója körül mindenki vagy elveszti, az eszméletét vagy esetleg elmenekül. Ezt be is mutatom. Úgy látom, a testvéred jön errefelé és nagyon dühösnek tűnik.
Minden fájdalmamat elfelejtettem és azonnal talpra ugrottam. Nem tudtam, hogy elmeneküljek vagy megpróbáljak elbújni abban a kis házikóban. Arcomról csak úgy folyt a veríték, mert jól tudtam milyen a nővérem, ha dühös.
- Bocsáss meg nekem ezért a kis tréfáért ám másképpen nem tudtam megmutatni mire gondolok. És mielőtt elfelejtem a legfontosabb lecke. Mindig járj nyitott szemmel és soha ne feledd. A véletlen nem más, mint gondos tervezés eredménye.
Először fel sem fogtam, hogy átvertek majd éktelen haragra gerjedtem végül pedig megértettem milyen nagyhatalomról is van szó. Most viszont eleget beszéltünk menj, egyél valamit majd Ezuménél leszel elszállásolva. Holnap pedig megkezdődik az edzésed. Row volt oly szíves és megmutatta merre kell mennem, mert tisztában volt vele mennyire könnyen szoktam eltévedni. Így alakult, hogy újabb szeszélyes nőszemélyek zsarnoksága alá kerültem.


A hozzászólást Kenichi összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 23, 2015 10:57 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   Vas. Aug. 23, 2015 10:51 pm

Epilogus

Egy hónapot töltöttem azon a csodálatos szigeten és sok mindent sikeresen magamba szívtam. Ezume megtanított az emberi szokásokra és megismertette velem a tárgyaikat. Rászoktatott, hogy illedelmesen viselkedjem. A női test látványától még mindig nem eredt el az orron vére azonban egyre nagyobb érdeklődést kezdtem mutatni a szépségek iránt. Megismertette velem az érzelemkifejezés mikéntjét és előnyeit így ezen túl nem úgy néztem előre, mint egy halott. Gyakran mosolyogtam és rászoktam a hosszabb kedves laza beszédre. Továbbá mesélt nekem a kalózokról, a tengerészetről és, hogy mi robbantotta ki ezt a hatalmas kaland járványt. Előtte nem igazán ismerte a pénz lényegé, ám amiért fontosnak tűnt gyűjtögettem. Megértettem a vétel és az eladás fontosságát és ezen túl jó magam is részt vettem benne. Amit nem tudott belém erőszakolni az az, hogy csapatban dolgozzam. Tudom, hogy ennek az a lényege, hogy egymás hiányosságait egészítsék ki és baj esetén segítséget nyújtsanak. Ám én még mindig jobban éreztem magamat, amikor egyedül vándorolhattam. Azt persze elismertem, hogy bizonyos esetekben rövidebb időre célszerű összedolgozni másokkal. Ezume az érzelmek megszállottja volt és mindent elkövetett annak érdekében, hogy az én jég szívemet felolvassza tekintet nélkül az én véleményemre. Mikor nem úgy viselkedtem, ahogyan ő azt elvárta azon nyomba röpült egy ízletes nyakleves. Az úgynevezett taníttatásomat reggeltől délig tartotta meg. Közben természetesen be kellett segítenem a minden napos teendőibe. Bevásárlásnál, főzésnél, a ház körüli teendőknél és persze a mosásnál. Valahányszor valamelyik fehérneműje véletlenül a kezembe akadt mindig mérges lett. Azonban soha nem jöttem rá, hogyan történhetett meg, hogy minden mosásnál legalább egy darab az én stócomba került. Row megtanította velem, hogyan használhattam helyesen a térképet. Tudtam, hogyan találhatók friss vizet és megismertem néhány ehető bogyót. Megismertem a hajózás alapjait és hogyan kell helyrehozni bizonyos hibákat. Az egyszerűbb recepteket már én is el tudtam készíteni. Elizabeth megtanította a harci stratégia lényeget meg persze mesélt az ördöggyümölcsökről, a Hakiról és a harcművészetekről. Egyes napokon ő máskor pedig Brock verte ki belőlem a lelket ám így legalább némi tapasztalatot gyűjthettem. Nem mondom, hogy könnyű volt ám innen visszanézve megérte.

(Remélem tetszett. Köszönöm, hogy végigolvastad.)
Vissza az elejére Go down
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   Pént. Szept. 11, 2015 5:22 pm

Meg szeretném kérdezni van valami gond a naplóval. Ez egy kerek történet így az összes részt együttvéve szeretném kérni a jutalmat már ha jár érte bármi is.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Egy Gyojin emlékíratai   

Vissza az elejére Go down
 
Egy Gyojin emlékíratai
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Naplók-
Ugrás: