HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  Szabályzat -BÉTA-Szabályzat -BÉTA-  

Share | 
 

 Kenichi kalandjai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kenichi

avatar

Hozzászólások száma : 42

Karakterlap
Tapasztalatpont:
2150/3000  (2150/3000)
Tulajdonságpontok:
TulajdonságpontokÉrték
Erő130
Befolyás10
Intelligencia70

TémanyitásTárgy: Kenichi kalandjai   Szomb. Aug. 01, 2015 7:40 pm

Előtörténet

Név: Kenichi
Faj: Gyojin
Neme: Hím/férfi
Kor: 28

Szakmája / Mestersége / Rangja: Fejvadász

Származási hely: East Blue

Tartózkodási hely: East Blue
Képességek: -

Felszerelések: -Vízálló kis szütyő a pénzének.

Kinézete: Bőre zöldes színű a szeme pedig aranyszínű. Rövidnadrágot visel a fején kendőt a lábán pedig szandált hord. A mellkasán egy ronda vágás éktelenkedik. Csuklóján és a lábszárán aranyszínű karpereceket visel. Magassága kicsit több mint két méter a súlya pedig 80 kg.

Jellem: -Kissé indulatos ám becsületes. Meglehetősen harcias fajta, türelmetlen, és mogorva. Nemigazán érdekli, hogy mit gondolnak róla a majmok vagyis az emberek. A haláli élménye óta nem nézi le más faj képviselőit.Ha nem kötnek bele legtöbbször nem bánt senkit.

Egyéb:

Előtörténet:

Pity puty…


A nap éppen lemenőben volt mikor kikecmeregtem a partra. leráztam magamról a sós víz minden egyes cseppjét majd elindultam a sziget közepe felé. A bal karom kissé elzsibbadt ezért néhány körzéssel helyrehoztam. Belenyúltam hátra az övembe és elővettem onnan egy fehér papírost. Nagy sajnálatomra nem bírta a festék a vizet és kép helyett csak három paca nézett velem farkasszemet. Legszívesebben felrobbantam volna mérgemben annyira dühös voltam magamra. Nem értettem miért nem lehet ezeket a felhívásokat vízhatlan tintával írni. Szerencsére nagyjából emlékeztem rá kiket kell keresnem így hát nem estem annyira kétségbe. Némi bandukolás után egy kisebb faluba érkeztem, ami mindőszesen hat házból állt. Egyáltalán nem lepett meg a dolog, hogy senkit sem láttam az utcán ténferegni. Gyakori jelenség, volt, hogy amint megláttak ez emberek azon nyomban elbújtak a házukba vagy esetleg egy hordóba. egyáltalán nem bántottak meg vele ugyanis én sem akartam velük beszélgetni. Minél előbb be akartam fejezni a feladatomat, hogy hazamehessek. A szerencse úgy tűnt rám mosolygót ugyanis nem olyan messze kiáltozásokra lettem figyelmes. A falucska melletti szirten, egy földön fekvő nyeszlett férfit három hegyes bajszú rugdosta. Nem siettem el a dolgot szép lassan melléjük baktattam majd békés hangon megszólaltam.
- Jól tudom, hogy ti vagytok a Bajszos martalócok nevezetű bagázs?
Akárhányszor kimondtam ezt az idétlen nevet rögtön nevető görcs kapott el. Akkor valamelyest sikerült türtőztetnem magam ám nem az udvariasság végett. Egyszerűen nem akartam erre a pár idiótára a szükségesnél több időt elpazarolni. Úgy tűnt nem igazán tetszett nekik a megszólításom ugyanis kevésbé udvariasan megkértek, hogy távozzak.
- Azt ajánlom, hogy nagyon gyorsan tegyél lakatot a szádra és szökkenj, el innen vagy úgy jársz, mint ez az idióta.
Kissé idegesített, hogy fenyegetés közben rám sem nézett, de türelmemnek hála nem téptem le a fejét.
- Ez sajnos nem lehetséges.
A morcos végre megfordult ám mikor meglátott a szemei kikerekedtek és csak habogni tudott.
- Hé, fiúk. Azt hiszem ezt nektek is látnotok kell.
A másik két ütődött nem rémült meg annyira tőlem, sőt inkább felbátorodtak. Először nem értettem a magabiztosságuk okát azonban minden megvilágosodott mikor megszólaltak.
- Na, nézzétek csak ki evickélt ide. Nem félsz attól, hogy felfalunk itt helybe? Ti hogy kéritek ezt az oktondit rántva vagy füstölve?
Miközben beszélt ide-oda dülöngélt részegségében. A két ittas majom egy-egy pisztolyt húzott elő az övéből és mind kettő rám szegezte fegyverét. Tele volt a púpom ezekkel a nagyképű hólyagoktól, akik azt hiszik legyőzhetetlenek a játékszereikkel. Egyikük csuklott egy nagyot, amitől véletlenül meghúzta a ravaszt. Több évnyi gyakorlásnak köszönthetően azonnal leguggoltam és így a fejem felett röpült el a golyó. Nem akartam több esélyt adni nekik ezért rakéta módjára kilőttem és az egyik részeg gyomrában csapódtam be a könyökömmel tompítva a becsapódást. A barátja még fel sem fogta mi történt lecsaptam, mint egy legyet. A harmadik társuk, aki nem ivott annyit harc helyett futásnak eredt lefelé a falu irányába. Lustán lehajoltam majd felvettem az egyik mordályt és bánatomban fújtam egy nagyot.
- Miért mindig nekem jutnak az elmeroggyantak?
Ezzel elhajítottam a pisztolyt, ami pont a férfi tarkóját találta el, amitől összeesett, mint egy krumpliszsák. Úgy döntöttem játszom egy kicsit a jófiút ezért lehajolva enyhén pofozni kezdtem a földön heverő srácot. Három-négy csapás után kinyitotta a szemét és mikor rám nézett azon nyomban elmúlt a kábasága. Egy szempillantás alatt felkelt és az előzőhöz hasonlóan rohanni kezdett miközben teli torokból üvöltött. Ez már nem igazán izgatott hisz a feladatomat már elvégeztem. Azért mentem a szigetre, hogy elkapjak három bűnözőt, akikre vérdíjat tűztek ki. Állítólag házakt gyújtottak fel és kiraboltak a védtelen embereket. Ezt kissé nehezen tudtam elhinni, mert az a három idióta biztosan bennégtek volna a saját tüzükben. Szép lassan leballagtam a szirtről majd valamiféle szálló járművet kezdtem keresni. Sajnálatomra nem találtam semmit és az emberek még mindig nem mertek előjönni. nem tehettem mást-mit odamentem az egyik házikóhoz majd erősen belerúgtam. Az épület kisé megremegett és lesett pár cserép ezen kívül semmi baja nem történt.
- Hé! Van valahol valami, amivel elvihetném ezt a három gyászhuszárt innen?
Egy cérnavékony hang szólalt meg olyan halkan, hogy alig halottam meg.
- Hátul van egy taliga. Nem kell visszahoznia.
Mikor megtaláltam feltornyoztam rá a jómadarakat majd elindult észak felé, hogy megszabadulhassak tőlük.

A kezdet

Mindig is lenyűgöztek a tengerek és az óceánok. Azt az erőt jelképezték melynek nem lehet parancsolni. Leginkább a vizek mélyét szerettem ahová emberi kéz még nem tette be a lábát. A felszínen mindent tönkre tettek, amihez csak hozzá nyúltak. Irtották az erdőket, levadászták az álatokat, otromba épületeket húztak föl mindenhova. Egyedül a víz adott biztonságos menedéket a magunk fajtáknak. Ha valaki még nem jött rá én egy Halember vagyok, ami képessé tesz arra, hogy a vízben és a levegőn egyaránt életben maradjak. A többiekkel ellentétben én a nővéremmel magányosan éltünk egy zátony környékén. A házunkat mi magunk raktuk össze gyerekkorunkban. Valamikor régen egy várost nyelhetett el a víz. Onnan elvettünk pár kő oszlopot ezek voltak a falak egy márványlap pedig tökéletes asztalnak bizonyult. A szüleink vagy magunkra hagytak bennünket vagy meghaltak erre sajnos soha nem sikerült rájönnöm. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem is igazán érdekelt volt elég gondom így is. Családunk rokonságban volt a kecses és erős tigriscápákkal. Én viszont leginkább egy tengeri tehénre hasonlítottam. Magasságom alig ütötte meg a másik métert. A hasam úgy kitüremkedett mintha vemhes lettem volna. A nővére is úgy nézett ki mint én ám ő nem volt annyira erőtlen. Gyakran kioktatott mit tehetek hova mehetek, és ki kell, ismerkedhetem. Anyám helyett anyámként viselkedett ám tudott szigorú is lenni. Ha esetleg valami olyasmi történt, ami neki nem tetszik a kedvenc labdajátékát játszotta. Ez azt jelentette, hogy lekent nekem egy hatalmas pofont, amitől egyik falról a másikra pattantam. Néhány ilyen kioktatás után szinte csak dudorokból állt a fejem. Egyik nap éppen a fejemet fogtam egy alapos kioktatás után megkérdezte nincs-e valami bajom.
- Csak nincs valami gond öcskös?
- Ááá dehogy van. Miért is lenne? Mindössze a múltkori testvéri szereteted megnyilvánulását próbálom kiheverni.
- Az jó. Ne feledd, hogy amibe nem halsz, bele az erőssé tesz. Apropó erősítés mikor akarsz valamit kezdeni ezzel a tohonya testeddel.
- Nekem ez megfelel.
- Ez neked tetszik? Ha megveregetnek a karjaid és a gyohád úgy remegnének, mint egy tál kocsonya.
- Te is így nézel ki semmi bajod vele.
Ezt nem kellett volna mondanom azonban túlkésőn jöttem rám. Nem is igazán láttam mit talált el csak a csattanást éreztem. Nagy sebességgel elindultam jobbra majd belecsapódtam az egyik oszlopba. Egy kisebb darabkát letörtem belőle mikor lepattantam majd nekicsapódtam egy másiknak és megint és megint. Amíg én szálldostam a drágalátos nővérkém békésen megreggelizett. A strapabíró testemnek köszönthetően nem ájultam, aminek nem igazán örültem. Mikor megálltam újabb puklikkal bővült a gyűjteményem. Ostoba módon elfelejtettem, hogy nem szabad a testvérem külsejét kifogásolnom.
- A testem tökéletes nem úgy, mint a tied öcsikém. Remélem sikerült megértetnem veled.
- Igen hogyne mindent értek. Bár kicsit zavaró még, hogy a tenger alatt is csillagokat látok, de minden tiszta.
- Örülök neki. Néhány napra el kell mennem. Ne mozdulj ki, itthonról míg meg nem jövök.
Ezzel egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Egy-két napig még be tudtam tartani az ígéretemet ám a harmadik napon meguntam az ücsörgést ezért elmentem nézelődni.
A rossz oldalon
Éppen pár mérföldnyire a búvóhelyünktől úszkáltam mikor valami különös nyomokra lettem figyelmes. Mintha csak egy másik Halember száguldott volna el. Elsőnek arra gondoltam, hogy a nővérem tért vissza azonban a több élőlény nyomára bukkantam. Mivel őt soha nem láttam másokkal így arra a következtetésre jutottam, hogy nem ő járt arra. Kis elmélkedés után arra a következtetésre jutottam, hogy követni fogom az idegeneket. Néhány órányi nyomozás után teljesen levesztettem a nyomot. Nem tudtam mihez kezdjek ám hírtelen egy érces hang megszólalt a háta mögött. Mikor megfordultam egy polip és egy rája embert találtam.
- Nocsak, nocsak, egy testvér. mi járatban vagy ott ahol moszat sem nő?
A hangja kissé idegesnek tűnt, bizonyára azt hihette, hogy szándékosan hatoltam a területére.
- Se se semmi különös csak láttam, hogy erre úszkáltatok és gondoltam megnézem hova mentek. Ezelőtt még soha nem találkoztam másik Halemberrel.
Sokatmondóan egymásra néztek majd mosolyogva rá meredtek.
- Üdvözlünk testvér. Ha akarod, velünk jöhetsz, egy jó kis mókában lehet részed.
Így már hármasban mentünk tovább ám alig bírtam velük tartani a tempót. Állítólag minden Gyojin ereje megsokszorozódik a vízben, mert az a természetes közegük. Ennek ellenére könnyedén lehagyhattak volna, ha az lett volna a szándékuk. Mikor egy szép kis szigeten partot értünk hangosan szuszogtam ám ők szóra sem méltatták. Nagyon örültem nekik, hogy azok az idegenek képesek olyannak elfogadni amilyen vagyok.
- Elnézést kérek, amiért faggatlak titeket, de megtudhatnám, kik vagytok?
- Miért ne tudhatnád? Mi egy csoportba tartozunk, amikben csakis a legtökéletesebb faj tagja léphetnek be.
Ilyenről soha életemben nem halottam így meg is lepődtem. Szemeim kikerekedtek a szám pedig tátogott, mint akárcsak a partra vetett halé.
- Mégis kikről beszélsz?
- Természetesen rólunk. Hisz van-e oly élőlény ezen a világon, amely tökéletesebb lehetne nálunk.
Nem teljesen értettem miről beszél, de tisztán láttam, hogy komolyan gondolja és nem akartam felbőszíteni.
- Mit szólnál, ha elvinnénk a nagyfőnökhöz?- mondta a polip.
Eddig egy szót sem szólt ezért azt hittem, hogy nem is tud beszélni. Válasz nélkül csak egyetértően bólogattam majd követtem őket a szárazföldön. Nem messze a parttól házikókba és különös egyedekbe botlottunk.
- Ezek lennének az emberek?
- Igen. Nagyon rusnyák igaz?
- Nem tudom, még soha sem láttam ilyesmit.
- Mégis hol éltél eddig? Csak nem a világ végén?
- Valami olyasmi.
- Most nézd meg őket jól. Látod szánalmasan gyengék? Még a vízben sem tudnak, életben maradna néhány percnél tovább. Ráadásul túl gyávák, hogy megvédjék magukat így mindig a náluk erősebbet szolgálják.
Egy öregember a földel teli talicskáját akarta áttolni az úton mikor odaértünk hozzá. A rája nem várta, meg míg elhalad előtte, hanem egy határozott mozdulattal a levegőbe repítette. Jó magasra szállt közben friss földel szórt meg mindent majd nagy csattanással bezuhant az egyik tetőn. Míg az emberek ijedtükben szétfutottak mi folytattuk az utunkat. Be kellett látnom, hogy tényleg elég szánalmasnak tűntek.
- Mondjátok ezek a barlangszerű valamikben laknak az emberek?
- Igen? Még nem láttál ilyesmit?
- Nem. Nagyon ritkán szoktam a felszínre emelkedni.
- Te aztán igazán különös figura vagy?
- Meglehet.
- Ti söpredék. Hozzatok gyorsan valami harapnivalót a barátomnak.
Azon nyomban ott termet néhány ember és élénk színű tárgyakat nyújtottak felém. egy darabig csak néztem őket majd a piros színű gömb mellett döntöttem. Rendkívül ízletesnek találtam és jólesett, hogy a leve lecsorgott a szám szélén.
- Ez nagyon finom. Mi a neve?
- Úgy hívják, hogy alma. Ha velünk maradsz, sok ilyen finomságot ehetsz ráadásul sok mókában lehet részed.
Sejtettem mire gondolhat és az előttem álló férfit egy könnyed mozdulattal arrébb taszítottam, hogy tovább tudjak menni. Belül jóleső érzés töltött el, hogy valakinél erősebb vagyok. Végül egy hatalmas épületnél lyukadtunk ki ahol megismerhettem a nagyfőnököt. Kegyesen befogadott maguk közé és rám meg még néhány Halemberre bízta a palota védelmét is. Néha napján lementem a faluba, hogy szórakozzak kicsit azokkal az alsóbbrendű lényekkel. Figyelmeztettek nehogy véletlenül túlzásba vigyem a mókázást és erre ügyeltem is. Az alatt az egy hét alatt, amit ott töltöttem e legfinomabb gyümölcsökkel és húsokkal tömhettem meg a hasamat. A nővéremnél csak hínárt és nyers lazacot lehetett enni. Új otthonomban viszont megismerhettem a gyümölcsök és a sör áldásos hatásait. Viszont minden jónak véget kell érni egyszer és ez nálam a csatlakozástól eltelt hetedik napon következett be. Éppen a hátsó udvart őriztem mikor megjelent egy idegen kardal a kezében. Egy pillanat alatt végzett mindnyájunkkal. Ott feküdtem a mellkasomból pedig csak úgy ömlött a vér.


Először meghalni


Hírtelen egy üres térben találtam magamat ahol végre megszűnt a fájdalom. Körös-körül csak a mély mindent betöltő sötétség vett körül. Meg akartam tapogatni a halálos sebemet, de nem éreztem semmit. Rövid várakozás után különös jelenségnek lettem a szemtanúja. Újra éltem életem minden egyes pillanatát kezdve azzal, hogy a nővérkém kölyök koromban ápolgatott. Első pillantásra alig ugrott be hisz vagy már ezer éve történt. Szerettem volna megszólítani őket, vagyis magamat, de a torkomból nem jött ki hang. Nem tehettem mást, mint tétlenül nézni. Éreztem a nővéremből áradó mérhetetlen szeretetet és aggódást, amit irántam táplált. Azelőtt fel sem fogtam mi mindenről mondott le csak azért, hogy rám vigyázhasson. Még akkor is a töménytelen szeretet áradt belőle mikor olyan kíméletlen pofonnak osztott ki nekem. Soha nem éreztem olyan jól magam, mint mikor visszanéztem a közös emlékeinket. Mikor viszont találkoztam azzal a kettővel ennek vége szakadt. Csak úgy áradt belőlük a nagyképűség és pökhendiség. A legnagyobb szörnyeteg azonban én magam voltam. Éreztem minden egyes ember fájdalmát, akinek csak ártottam. Mikor összetörtem egy virágcserepet vagy arrébb löktem valakit mellkasomba hideg éles fájdalom hasított. Szegények nem értették miért pont velük történik meg az a szörnyűség. Soha életükben senkinek nem ártottak én mégis folyton őket piszkáltam, mert azt hittem ez a helyes. Mire a halálom pillanatához értem a kín már elviselhetetlenül szúrta a mellkasomat. Abból a kardos idegenből csak úgy áradt a bátorság, az önbizalom és még valami. Minden áron meg akarta védeni a barátait és az ártatlanokat. Mikor lecsapott a férfi reméltem megszabadít attól a sok szenvedéstől, amit az áldozataimból gyűjtöttem össze majd hírtelen kinyitottam a szememet.


A felépülés


A tenger mélyén lebegtem és a testvérem lebegett mellettem. megtudtam, hogy mikor visszatért a mindent tűvé tett értem, hogy megtaláljon. Pont az utolsó pillanatban sikerült rám lelnie és így megmentette az életemet. Jó alapos fejmosásban lettem részesítve.
- Hogy lehettél ekkora idióta? Megmondtam várj meg itt. Erre te meg mit csináltál? Elmentél és majdnem belehaltál. Ráadásul azzal a söpredékkel álltál össze, aki olyan területen legénykedik, ahol alig akad erős ember. Kihasználja mások gyengeségét és lecsap akár egy pióca.
- Te viszont sosem meséltél arról a világról. nem is halottam az emberekről sem azokról a fura ételekről, amit gyümölcsnek neveztek.
- Jó okom volt rá! Nem akartam, hogy azt képzeld, amiért egy picivel több erőd van, mint nekik máris különb vagy.
- Mert az is vagyok. Ők hasznavehetetlenek. Nem tudnak lélegezni a víz alatt sem ráadásul egyedül képtelenek bármire. - ezzel nem igazán értettem egyet az álom miatt.
- Pont ezért parancsoltam meg, hogy maradj itt. Lehet, az embereknek megvannak, a maguk gyengeségei ám rendelkeznek olyannal, amiről mi csak álmodozhatunk.
- És mi lenne az?
- Bátorság. Képesek feláldozni önmagukat azokért, akik fontosak a számukra. Képesek a megbocsátásra. Rendkívül finom ételeket tudnak készíteni, amitől még a holtak is visszatérnek az életbe, hogy megkóstolhassák. Legvégül pedig ott vannak azok, akik rendkívüli képességek birtokosai.
- Micsodák?
- Emberek kik felülmúlnak minket ügyességben vagy éppen erőben.[/coor]
- Az lehetetlen. - felnevettem ám ettől a sebem lüktetni és fájni kezdett.
- Pedig így van. Egyesek sok edzéssel képesek lenének egy mozdulattal kettészelni egy bálnát. Mások kik ördöggyümölcsöt fogyasztottak villámot szórhatnak vagy átváltozhatnak valamiien állattá.
- Még sosem halottam olyanról, hogy démongyümölcs. Finom lehet az íze?
- Sok mindenről nem hallottál ráadásul neked folyton a zabáláson jár az eszed. ez egy ritka gyümölcs, amit ha valaki megeszik, különleges képesség kerül a birtokába. Egy hátránya viszont van. Nem mehet mély vízbe, mert ott megbénulna, és percek alatt megfulladna.
- És mi történne, ha ennénk meg. mi tudunk lélegezni a víz alatt is.
- Nem tudom és nem is akarom megtudni. Lehet, nem fulladnánk, meg csak lesüllyednénk, mint egy darab szikla. Az is lehet, hogy begörcsölne a kopoltyúnk és aztán jöhet a sírásrívás. Nem hiába olyan ritkák azok az étkek.
- Értem és köszönöm, hogy segítettél.
- Hisz a testvérem vagy.
- Tudom és bocsánatot kérek, amiért megbántottalak.
- Ha tényleg sajnálod, szabadulj, meg a hájadtól Úgy festesz, mint aki lenyelt egy hordót. De most pihenj. Lesz még időnk beszélgetni.
Amint behunytam a szememet rögtön elnyomott az álom.


Ő


Pár napnyi pihenés után úgy döntöttem úszkálok egy kicsit és végül egy homokos tengerparton kötöttem ki. Egyszerűen leheveredtem a homokra és élveztem, ahogyan a meleg nap elpárologtatta rólam a maradék nedvességet. Bár a sebem még alig kezdett el gyógyulni ennek ellenére jólesett kicsit kimozdulni. A testvérem ennek bizonyára nem örült volna szerencsére akkor nem volt jelen. Egyszer csak egy nagyobbacska árnyék takarta el tőlem a jóságos napfényt.
- Mi a fene?
Kinyitottam a szememet és egy ember ált fölöttem engem bámulva. ijedtemben gyorsan feltápászkodtam, amitől enyhén felrepedt a sebem és a vár lassan folydogálni kezdett. Ball kezemmel elszorítottam a sebet miközben alaposan szemügyre vettem az idegent. Egy fiatal lány volt olyan húsz év körüli lehetett. Körülbelül két fejjel lehetett magasabb nálam. Rövid barnás haja volt és ruganyos telt keblei.
- Te meg ki a fene vagy?
- Milyen modortalan kis halacska.
- Nem vagyok hal és mond el végre ki vagy?
- Én Kitty vagyok és te?
- Az én nevem Kenichi.
- Értem szóval te egy bálnaember vagy igaz?
- Micsoda?
- Hát bálnaember. Úgy nézel ki, mint egy ember és egy bálna keveréke.
- Mégis honnan vetted ezt a sületlenséget.
- Hát hasonlítasz a halakra azonban ők nem ilyen hájasak. Kivéve a..
- Ki ne mond még egyszer! Én egy Halember vagyok!
- Jól van halacska. De akkor miért ilyen hordónyi méretű a hasad?
- Neked meg miért akkorák a melleid, mint egy fejőstehénnek?
Ez így nem volt igaz ám valamit mindenképpen mondanom kellett. Úgy tűnt ez rossz húzás volt ugyanis a háta mögül elővett egy botot, amin megnyomott egy gombot és két méteresre nőtt.
- Mit mondtál az előbb ficánka!? – kiáltotta dühösen majd a levegőbe ugorva a fejem felé suhintott.
Éppen, hogy csak arrébb tudtam gurulni így a fejem helyet a bot a homokos talapba szorult be. nagyon megijedtem, hogy az a törékeny teremtés képes lett volna széttörni a koponyámat. Azon nyomban térdre rogytam és kegyelemért könyörögtem. Úgy tűnt minden nőstény veszélyes mindegy, hogy hal vagy ember.
- Aj, jaj, nem szeretem, ha egy férfi nyavalyog. Akik nem állnak ki magukért csak azokat kedvelem, még ha ilyen aranyosak is.
Erre a kijelentésére az arcom teljesen elvörösödött. Azelőtt még soha nem kaptam ilyen bókokat és ez nagyon jól esett.
- Szerinted aranyos vagyok?
- Igen persze. Igaz van itt-ott némi felesleg, de semmi olyasmi, amit egy kis edzés ne tudna helyrehozni.
- Köszönöm. És bocsánatot kérek, amiért tehénnek neveztelek. Te viszont nagyon gyönyörű vagy.
- Tudom.- közölte velem fülig érő mosollyal.
- Most viszont mennem kell.

- Hová mész?
- A csapatommal fejvadászok vagyunk és a célpontunkat idáig üldöztük. Most viszont a Grand line felé vesszük az irányt, hogy minél több kalandot élhessünk át. Viszlát. Ki tudja, talán egyszer még összefutunk valamelyik tengeren útban a Grand Line felé.
Amilyen gyorsan jött ugyanolyan gyorsan el is tűnt. Ez volt az első alkalom, hogy szerelembe estem ráadásul egy emberbe. mikor hazamentem megkértem a nővéremet, hogy segítsen megszabadulni a fölösleges kilóktól. elsőre nem akart hinni a fülének és megkért feküdjek le azonban nem engedelmeskedtem. Mikor látta, hogy komolyak a szándékaim beleegyezet, hogy formába hoz engemet. Ám közölte velem nem fog kesztyűs kézzel bánni velem.



…és zutty



Végül pedig itt kötöttem ki egy taligán szállítottam három idiótát. Hosszú idő és még több szenvedés árán sikerült megváltoznom. A karjaim végre nem lötyögtem, hanem helyükre erős izmok kerültek. A hasam sem hasonlított többé egy hordóra inkább néhány kockára. Nem tudom, hogy a fogyásnak hála vagy a különleges diétának ám vagy fél méterrel magasabb lettem. Belegondolni és szörnyű mennyi borzalmas gyakorlatot kellett elvégeznem meg persze sok szörnyű ételt lenyelnem. A bűnözőket elkocsikáztattam a hatóságokhoz, akik kifizették értük a kitűzött fejpénzt. Az újjászületésem után kötöttünk egy fogadást mi testvérek. Megígérte nekem, ha becsületes munkával egy hónap alatt összegyűjtök egy bizonyos összeget, akkor világgá mehetek. Mivel ez megtörtént így végre a lány után eredhettem, hogy megmutassam mi lett belőlem. Annyit sikerült még megtudnom róla, hogy a hajójuk neve Nautilus. Így kezdődött az én kis kalandom.


A hozzászólást Kenichi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 05, 2015 7:03 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kuzan

avatar

Hozzászólások száma : 77

TémanyitásTárgy: Re: Kenichi kalandjai   Vas. Aug. 02, 2015 12:32 am

Kedves Kenichi!

Az előtörténetedet elolvastam, és azt kell mondjam, hogy megvagyok vele elégedve. Igazából vesszőhibákat találtam, és a szöveged nincsen jól formázva. Színes ott ahol nem kéne, és például a fejezetek címe beleolvad a szövegbe. Mivel mondtad, hogy gondjaid akadtak ezzel még a cahten, ezért eltekintek ettől, és segítek ebben. Szóval nagy örömmel közlöm veled a jó hírt, hogy ezennel az előtörténetedet ELFOGADOM!

Szerintem a 4. szint megfelelő lesz neked.

Kaszt: Fejvadász.
TP: 2000
Szint: 4
Pénz: 50 000ß
Vérdíj: 0 ß

Erő: 130
Intelligencia: 70
Befolyás: 10

Miután elkészítetted az adatlapod itt, már játszhatsz is!

Ne feledd, különleges nyitó-akciónk keretében van 1(havi)+1(bónusz) pörgetésed a szerencsekereken

Jó játékot, és kellemes időtöltést!
Vissza az elejére Go down
 
Kenichi kalandjai
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Part 14 / 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Előtörténetek-
Ugrás: